2024. március 29., péntek

Lekapcsolták a zaporizzsjai atomerőmű két blokkját

Lekapcsolták az elektromos hálózatról csütörtökön a zaporizzsjai atomerőmű két blokkját az ukrán tüzérség támadása miatt, majd az egyiket újból beindították – közölte Jevgenyij Balickij, a Zaporizzsja megyei Moszkva-barát katonai-polgári közigazgatásának vezetője.

„A mai napon az ukrán fegyveres alakulatok által a zaporizzsjai atomerőmű közelében lévő távvezetékekre mért csapás következtében tűz keletkezett a 750 kilovoltos légvezeték védelmi övezetének területén. A tűz rövidzárlatot okozott az elektromos vezetékekben. Az erőmű vészhelyzeti relévédelme kioldott, és két erőműegység leállt, így a régió áramellátás nélkül maradt. Közvetlenül a tűz eloltása után után az egyik egységet újra üzembe helyezték" – írta Telegram-csatornáján.
Hozzátette, hogy a megyében helyreállt az áramszolgáltatás is.
Balickij korábban a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy az elmúlt nap folyamán 29 ukrán tüzérségi belövés történt, ebből kilenc az enerhodari ipari övezetbe, 17 az atomerőmű területére, további három pedig a Kamjanka-Dnyiprovszkij területre. Egy nappal korábban a Moszkva-barát regionális hatóságok 73 becsapódó ukrán lövedéket észleltek.
A helyi Moszkva-barát adminisztráció szerint ukrán tüzérségi támadások okozta aljnövényzet-tüzek következtében csütörtökön áram- és vízellátás nélkül maradt Herszon és Zaporizzsja megye több települése. A probléma fellépett Enerhodarban is, emiatt a zaporizzsjai erőműben bekapcsolódtak a biztonsági rendszerek, majd a szakemberek helyreállították az áramellátást.
Moszkvai tájékoztatás csütörtökön Szergej Sojgu orosz és Sebastien Lecornu francia védelmi miniszter telefonon megvitatta a zaporizzsjai atomerőmű körül kialakult helyzetet. A két tárcavezető hangsúlyozta a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) tisztviselőinek az atomerőműben teendő látogatásának fontosságát, valamint azt, hogy készek a szervezet ellenőreinek megadni a szükséges segítséget.