2024. április 20., szombat

Minimálbér vagy éhbér?

A kormány, a két reprezentatív szakszervet és a munkaadók is egyetértenek abban, hogy növelni kell a minimálbért, de kérdéses, hogy meg tudnak-e állapodni a mindenki számára elfogadható összegben. Az inflációs hullám, a folyamatosan dráguló élelmiszer és energiahordozók ára mellett az is kérdéses, hogy mi számít elfogadható minimálbérnek. A minimálbér jelenleg 35 000 dinár. A minap a minimálbérről szóló tárgyaláson az állam 40 000 dináros javaslattal állt elő, ami a szakszervezetek szerint még mindig kevés a minimális fogyasztói kosárhoz képest, ami a kereskedelmi minisztérium adatai szerint már májusban 43 695 dinár volt. Az átlagos fogyasztói kosár összege viszont már akkor is 84 538 dinárt tett ki. A munkáltatók hajlandók elfogadni a kormány által javasolt 14 százalékos emelést, azaz a minimálbér növelését 40 000 dinárra, ha az állam adócsökkentéssel megfelelő mértékben tehermentesíti őket. Eszerint a 40 000 dináros új minimálbérrel a minimális munkaóra összege 201,22 dinárról 229,36 dinárra növekedne. Egyelőre itt tartunk, de szeptember derekára mindenképpen kiderül, hogy mennyi lesz az új minimálbér az egyeztetések eredményétől függetlenül. Hiszen nem lenne meglepő, ha az egyeztetési határidő szeptemberi lejárta után ismét az állam szabná meg egyedül a minimálbér összegét, akárcsak tette azt tavaly és tavalyelőtt, merthogy ez törvény adta joga.

Minimálbér, éhbér vagy minimalizált éhbér. Azt hiszem, hogy mindhárom megfogalmazás helytálló az állam által garantált bérminimumra, ha figyelembe vesszük az elmúlt hónapokban jelentkező, az élet minden területére kiterjedő drágulási hullámot. Ezzel nem szeretnék senkit megbántani az állam vagy a munkáltatók képviselői közül, de az infláció miatt nagy a baj és a pénz vásárlóértéke is napról napra romlik, szerintem ők ezt sokkal jobban átlátják, mint egy átlagpolgár. Egyébként Szerbiában körülbelül 350 000 ember dolgozik minimálbérért. Ha egy-egy munkásra csupán háromtagú családot számítunk, ahogyan ezt a fogyasztói kosár is megszabja, akkor is legalább egymillió személy érdekelt abban, hogy a legalacsonyabb havi kereset elfogadható szintre emelkedjen. Viszont már évek óta nem volt példa arra, mint az idén, hogy ekkora mértékű legyen az infláció és az alapvető létfenntartási cikkek drágulása. Az elmúlt hónapokban jelentős mértékben megdrágultak az alapvető élelmiszerek, köztük a hús, a kenyér, a liszt, a cukor, az étolaj és még sok minden más. Az energiahordozók ára is emelkedett, illetve várhatóan tovább fog emelkedni. És egyre drágább lesz a villanyáram és a földgáz is, ami a télen növelni fogja a fűtésköltségeket. A tűzifa, a szén és a pellet ára már most is rekordokat döntöget. Egy köbméter keményfa 13 000 dinárba kerül, vagyis több mint 100 euróba. A napokban újságolta a barátom, aki Németországban él, hogy ott 85 euróért vette a keményfa köbméterét, bár várhatóan náluk is drágulni fog. A magas üzemanyagköltségek árfelhajtó hatásával már kár is foglalkozni. Félő, hogy az élelmiszerek és az energiahordozók árának emelkedése miatt a már most is alacsony minimálbérből végképp éhbér lesz, ami lassan már a puszta létfenntartásra sem lesz elegendő. Viszont enni és melegedni muszáj lesz az őszön és a télen is. A helyzet alakulása egyre aggasztóbb, és várhatóan egyre rosszabb lesz, de nemcsak a minimálbérből élők számára, mert a nagyátlag fizetése nem sokkal, legfeljebb néhány tízezer dinárral több az állam által garantál bérminimumnál. Ha csak a minimális fogyasztói kosarat vesszük alapul, amely 43 695 dinár. Ennek 46,5 százalékát teszik ki az élelmiszerek és az alkoholmentes italok 20 354 dinár értékben, illetve a második legnagyobb tétele 18,7 százalékkal a közműköltségek, köztük a lakásbérlet, víz és gázdíj, valamint az üzemanyag költsége 8180 dinárral. Ezek májusi adatok, amelyek alapján már lassan a minimálbér jelenlegi összegénél tartunk. Az átlagos fogyasztói kosárban egyébként csak az élelmiszerekre és alkoholmentes italokra szánt összeg 33 146 dinárt tesz ki. És hol vannak még az oktatásra, az öltözködésre, az egészségügyi ellátásra, a háztartás fenntartására és esetlegesen a szórakozásra szánt költségek? Mindezt még csak tetézi a magas infláció és az általános drágulási hullám. Mindenesetre a 40 000 dináros minimálbér nagyon kevésnek tűnik, már májusban is kevés lett volna. A romló helyzet miatt pedig egyre kevesebbet fog érni, és lassan tényleg érdemesebb lesz a minimálbér helyett csak éhbért emlegetni.