2024. április 23., kedd

A jövő bajnokait nevelni

Interjú Lőrincz Tamás olimpiai, világ- és Európa-bajnok birkózóval, a KIMBA szakmai igazgatójával

Nem keveset kellett várni, hogy Majoros István 2004-es aranyérme után újabb ötkarikás bajnok birkózója legyen Magyarországnak. Tokióban ez aztán sikerült Lőrincz Tamásnak, a korábban négyszeres Európa-bajnoknak, aki érett korára jutott el az abszolút csúcsig, hiszen a 2019-es, Nur-Szultanban megrendezett világbajnokságon végre a vb-dobogó legmagasabb fokára állhatott fel, karrierje koronáját pedig tavaly a japán fővárosban tették a fejére, hiszen a döntőben legyőzte a kirgiz Mahmudovot, így hazája 20. birkózó olimpiai bajnoka lett.

Az olimpia után a Magyar Honvédség Sportszázadának főtörzsőrmesterét századossá léptették elő, a kétgyermekes apukára viszont civilben is nagy kihívás várt, hiszen a tavaly szeptemberben indult Kozma István Magyar Birkózó Akadémia szakmai igazgatójává nevezték ki, pihenésre tehát nem volt idő. Mi Dorogon, a magyar birkózás egyik fellegvárában futottunk össze vele, ahol a sportkonferencián új munkahelyét, az akadémiát és annak munkáját, törekvéseit mutatta be.

Tokióban koronáztad meg a pályafutásodat, s azt tudtuk, hogy az olimpiai döntő lesz utolsó versenyszerű mérkőzésed. Igen ám, de rögtön utána „mély víz” következett, mert a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia szakmai igazgatója lettél, s ez nyilván újabb nagy kihívást jelent. Volt erre időd készülni?

– Nem kis kihívás, viszont óriási megtiszteltetés, hiszen én is egy hasonló rendszerben nőttem fel, s úgy gondolom, tapasztalatom alapján hiteles tudok lenni ebben a környezetben. Ez természetesen teljesen más pálya, mint a birkózás, de mindig is úgy gondoltam, fontosnak éreztem, hogy a sport utáni életben a birkózás körül maradjak. És mi lenne ennél szebb feladat, mint ez a pozíció ebben az intézményben? Nagyon szívesen fogadtam tehát a felkérést, s hála istennek, olyan emberekkel dolgozhatok együtt, mint Bacsa Péter és a többi kiváló edző, így minden nap új, és tanulhatok valamit az akadémián.

Lőrincz Tamás a dorogi sportcsarnok előtt (a szerző felvétele)

Lőrincz Tamás a dorogi sportcsarnok előtt (a szerző felvétele)

Említetted, hogy hasonló rendszerben nőttél fel, ez pedig a Mr. Tus egykori akadémia. Kiváló és nagy nemzedék volt Módos Péterrel, Korpási Bálinttal és az öcséddel. Ez a generáció mostanra kivétel nélkül nyugdíjba vonult, de valamennyien a birkózás közelében maradtatok. Tekintélyetek kihat-e arra, hogy a megkeresett emberek, intézmények másként álljanak a dolgokhoz, magyarán: van szponzorarcszerepetek is?

– Ha úgy vesszük, hogy az állam is egy szponzor, akkor igenis van. Úgy gondoljuk, számítanak az eredményeink, az az út, az a munka, ami mögöttünk van, mindezzel a tapasztalattal pedig szintet tudunk lépni a sportágunkban. Ennek az arcai vagyunk mi mindannyian, akik eredményt értünk el. Sorolhatnám itt a neveket Bácsi Pétertől kezdve Fodor Zoltánon keresztül az összes világbajnoki és olimpiai érmesig, hiszen ezzel igazoljuk azt, hogy jó helyre kerül ez a támogatás.

Véleményed szerint a KIMBA hogyan tudja a birkózásban megjelent teljesen új trendeket követni?

– Igyekszünk, ezért járjuk a világot. Nagyon fontos, hogy minél több birkózó-nagyhatalomhoz eljussunk, és itt most a gyerekekre is gondolok, hogy lássák, érezzék a bőrükön, hogy hol tart a világ, és mi hová szeretnénk eljutni. A közelmúltban Irán volt egy ilyen kiváló állomáshely, mert rengeteg visszajelzés érkezett, ők hol tartanak kadétszinten. Ez mindenképpen ösztönzően hat, s remélem, minden gyerek úgy jött le a szőnyegről, hogy abból meríteni lehet. Folyamatosan próbáljuk tehát követni az új trendeket, ezért a tapasztalt edzők mellé fiatalokat toborzunk, mert azokat a dolgokat meg kell hagyni, amelyek régen beváltak, ugyanakkor újítani is szükséges. Ez folyamatos fejlődés, és nagyon jó csapat állt össze az akadémián. Szerencsére az érdeklődés is nagy, sok gyerek érdeklődik, így azt reméljük, biztosítva lesz a magyar birkózás jövője.

Most Iránban voltatok, a közeljövő tervei között szerepel Törökország és az Egyesült Államok is, tehát további birkózó-nagyhatalmakkal vettétek fel a kapcsolatot. Mégis, mindig nagy kérdőjel Oroszország. Mert az oroszok nem nagyon szeretik, ha a vendégek látják, ők hogyan készülnek.

– Oda is megyünk, szeretik, vagy sem. Sajnos, a háborús helyzet most meggátol bennünket ebben. Nyilván a központi akadémiáikba nehéz bejutni, de a peremvidéken is kiváló munka folyik, ott is komoly szintű a szakmai munka, és rengeteg ember van. Junior koromban mi is többször mentünk Szibériába, számunkra is nagy tanulság volt, hogyan tudnak az emberek Szibéria mélyéről kitörni, mi az az eszköz a kezükben, amivel ezt megtehetik, s ez bizony a birkózás volt. Mondanom sem kell, milyen edzéseken vettünk ott részt, és látványos volt, mennyire nagy az akaraterő azokban az emberekben.

Biztos vagyok benne, hogy életed legszebb pillanatai voltak a megnyert titulusok, de nyilván most a civil élet is „ízlik”, mert már nem kell folytatnod azt a „szenvedést”, amit az utóbbi harminc évben kellett. Mennyire élvezed most a szabad életet? Mennyi időd marad az ötéves kislányodra és a hároméves kisfiadra?

– Jómagam is azt hittem, több időm marad az élsport után, de tévedtem! Sok időmet, energiámat leköti az akadémia, a versenyek, edzőtáborok, mindenkivel kapcsolatban képben kell lenni. Ez nagy kihívás, teljes embert kíván. Nyilván éles váltás volt, s nyilván a mindennapjaim már nem úgy néznek ki, mint fél évvel ezelőtt, de őszintém megvallom, nagyon meg kell magamat erőszakolni, hogy hetente legalább két alkalommal mozogjak. Könnyen ragad azonban rám a súly, ezért nem zárhatom ki a mozgást, pedig szívesen megtenném. Úgy gondolom, kimaxoltam sok mindenben ezt a dolgot, s ebben a pillanatban egyetlen porcikám sem kívánja az edzegetést, de tudom, hogy fontos, és ezzel példát is akarok mutatni, ezért nem állok le!

Valóban egy óriási nemzedék vonult vissza, hiszen szinte mindannyiótok minden súlycsoportban világérmeket szerzett. Aztán a közelmúltban volt Budapesten az Európa-bajnokság, s lám, ismét lett aranyérmes, ezüstérmes és bronzérmes is. Ha, mondjuk rá, egy négyéves ciklust nézünk majd, mivel lennél szakmai igazgatóként elégedett a KIMBA-ban?

– Bacsa Feri bácsinak van egy fantasztikus mondása, miszerint nem gyereksztárokat akarunk nevelni, hanem a jövő bajnokait. Nem akarjuk őket kizsigerelni, hanem azt, olyan szinten legyenek felkészítve, hogy odaérjenek a felnőttkorhoz, ahol már tényleg olyan esztelen és minden tanulmánynak ellentmondó munkát kell elvégezni, amit ki kell bírni. Nem célunk az, hogy tizenhat éves korában nyolc kilót fogyasszon valaki, mert érmet kell szereznie a kadét-Eb-n. Mi ezt állomásnak tekintjük, s ha jól csináljuk, nem zsigereljük ki a gyerekeket, ezek az eredmények is jönni fognak maguktól. Lehet, hogy nem rögtön, hiszen ez egy hosszú út, aminek nagyon az elején járunk, de deklaráltan az a cél, hogy felnőtt bajnokokat neveljünk. Most úgy tűnik, a korosztályos válogatottak nagy része akadémista lesz.

Nyitókép: Lőrincz Tamás a dorogi sportcsarnok előtt (a szerző felvétele)