Németországnak nem kell megkerülnie azt a kérdést hogy jelenleg mennyit költ honvédelemre mivel arra készül, hogy négy éven belül megduplázza a védelmi kiadásait – jelentette ki Friedrich Merz néme...
Európa
A Vatikán kiközösítette a pápai engedély nélkül szerdán Svájcban felszentelt ultrakonzervatív püspököket. A kiközösítés a pápai engedély nélkül felszentelt négy püspökre, valamint a II. Vatikáni Zs...
Mintegy 1,2 tonna kannabiszt foglaltak le a német hatóságok a hamburgi kikötőben, és az ügyben őrizetbe vettek nyolc gyanúsítottat Lengyelországban – közölte csütörtökön a német vámhatóság, az ügyé...
Az ukrajnai háború kezdete óta mintegy kétmillió orosz és ukrán katona esett el, sebesült meg vagy tűnt el – közölte a washingtoni székhelyű Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja (CSIS), í...
Észak-Görögországban szerdán három gyújtópalackos támadás történt, amellyel nyilvánvalóan a görög kormányzó konzervatív Új Demokrácia párt tagjainak otthonát vették célba, a legfrissebb hatósági kö...
Az ukrán hírszerzés értesülései szerint Oroszország újabb súlyos rakéta- és dróntámadásra készül Ukrajna ellen, ami akár már az éjjel megtörténhet – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden...

