A múlt kedden orosz–török–iráni elnöki csúcsra került sor Teheránban. Vlagyimir Putyin orosz, Ebrahim Raisi iráni és Recep Tayyip Erdoğan török államfő hivatalosan a szíriai konfliktus miatt ült tárgyalóasztalhoz, ugyanis e három ország szavatolja a szíriai fegyverszüneti megállapodást, az úgynevezett asztanai folyamatot. A találkozó azonban jóval túlmutat Szírián. Ott ugyanis nemcsak a polgárháború sújtotta közel-keleti országról esett szó, hanem a jelenlegi nagyhatalmi szembenállás egyik fontos találkozójaként is tekinthetünk rá. Jelentőségét az a tény is jól mutatja, hogy az orosz–ukrán háború kitörése óta ez volt Putyin második külföldi útja. Júniusban két volt szovjet utódállamban, Tádzsikisztánban és Türkmenisztánban járt.
A teheráni csúcs leginkább Oroszország és Irán közeledésének egyik fontos állomása. Oroszország az ukrajnai invázió elindítása óta ugyanis híján van szövetségesekből, miközben az elhúzódó háború költségei egyre csak nőnek. Irán 2018 óta szintén a nyugati országok ellenében keres szövetségeseket. Donald Trump akkor mondta fel a nagy nehezen tető alá hozott 2015-ös iráni alkut. Az akkori amerikai elnök szerint ugyanis Iránnal szemben nem lazításra van szükség, hanem további szankciókkal kell sújtani. A két ország közeledése tulajdonképpen már ekkor elkezdődött, de idén február óta már Oroszország számára is égetővé vált a szövetségkeresés kérdése. Az iszlám köztársaság pedig azért is tűnhet jó partnernek Putyin számára, mert az iráni vezetésnek évtizedes tapasztalatai vannak a nemzetközi szankciók kijátszásának területén. Az iráni elnök egyébként idén januárban már járt Moszkvában, és akkor előkészítettek egy 20 évre szóló együttműködési megállapodást. Valószínűleg Putyin és Raisi ennek a tervezetnek a finomhangolását is elvégezte Teheránban. A két állam között viszonylag kicsi jelenleg a kétoldalú kereskedelem, ez 2021-ben alig 3,5 milliárd dollárt tett ki. Ez nyilván a közeljövőben, különösen egy ilyen dokumentum aláírása után jelentősen változna. Emellett a két ország katonai együttműködése is szorosabbá válhat az elkövetkező időszakban. Irán igen fejlett dróntechnikával rendelkezik. Ez meg is mutatkozott a jemeni polgárháborúban és Irakban. Oroszországnak pedig most éppen drónokra van szüksége, ugyanis a saját drónjaikhoz nyugati alkatrészekre lenne szüksége, amelyeket a szankciók miatt nem kap meg. Így a veszteségeket máshonnan kell pótolnia. Irán pedig orosz fegyvereket vásárolhat, úgy ahogy tette a 2015-ös atomalku előtt. Iránnak jelenleg rakétavédelmi rendszerekre lenne leginkább szüksége, amelyekkel megerősítheti atomlétesítményeinek védelmét egy esetleges amerikai vagy izraeli légicsapással szemben. Továbbá nem tudni, hogy a teheráni találkozón konkrétan történt-e erről szóló egyeztetés, de talán nem véletlen, hogy nem sokkal az orosz és az iráni elnök találkozója után röppent fel a hír hogy, Oroszország és Irán Kínával és további tíz másik országgal együtt Latin-Amerikában, konkrétan az USA-ellenes szocialista elnök, Nicolás Maduro vezette Venezuelában tartanának nagyszabású hadgyakorlatot valamikor augusztus közepén. Mondani sem kell, hogy egy ilyen hadgyakorlat, az ukrajnai háború árnyékában, ilyen közel az Egyesült Államokhoz milyen veszélyeket hordoz magában a jelenlegi feszült, hidegháborús jellegű nagyhatalmi szembenállás idején.
A csúcstalálkozó harmadik szereplőjének, Törökországnak a szerepe és szándékai a csúcstalálkozón ennél sokkal bonyolultabbak. A legörvendetesebb fejlemény kétségkívül az, hogy Putyin és Erdoğan kétoldalú teheráni találkozója után pénteken Isztambulban aláírásra került az a nemzetközi megállapodás, amelynek értelmében újraindulhatna az ukrán fekete-tengeri kikötőkből az orosz invázió óta blokkolt gabonaexport. Ez a legszegényebb afrikai és közel-keleti országoknak örvendetes fejlemény, ugyanis épp ezen térség államai függnek legjobban az ukrán gabonaexporttól. A megállapodás aláírásának hírét azonban beárnyékolta az odesszai légicsapás. Alig néhány órával a megállapodás aláírása után az ukrán kikötővárost, Odesszát, ahol most is több tucat hajó vesztegel, orosz rakétatámadás érte. Így egyelőre még kérdés, hogy a megállapodás aláírt papírdarab marad csupán vagy valóban enyhíteni fogja a jelenlegi nagy globális gabonahiányt. Erdoğan nem titkolt célja, hogy Törökországot az iszlám világ vezető nagyhatalmává teszi. Ez főleg az utóbbi évek közel-keleti katonai szerepvállalásában mutatkozik meg. A török elnök újabb offenzívába kezdene, hogy harminc kilométerre kiterjessze a biztonsági zónát a török határ mentén. A törökök leginkább a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milíciát szeretnék legyőzni, amelyet a Törökországban évtizedek óta fegyveres felkelést folytató, terrorszervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) csatlósának tekint. A csúcstalálkozón az iráni fél igyekezett lebeszélni a török elnököt az újabb offenzíva megindításáról. Ali Hamenei ajatollah szerint ugyanis Szíria, Törökország és az egész térség megszenvedné, ha Ankara újabb katonai offenzívát indítana Észak-Szíriában. Úgy tűnik azonban, hogy találkozó ide vagy oda, Erdoğan nem tett le tervéről. Ezt erősítik a csúcstalálkozó óta történt események is. Egy nappal a találkozó után Irakban a kurdok lakta Zakho körzetben lévő Barak üdülőövezetben nyolc halálos áldozatot követelő rakétatámadás történt. Bagdad behívatta a török nagykövetet, és hivatalos bocsánatkérést követel. Törökország tagadta, hogy ő követte volna el a támadást. Közben a török–szíriai határon is nagy a török hadsereg mozgolódása. A világnak, az orosz–ukrán háború és a Tajvan körüli kínai–amerikai feszültség mellett a legkevésbé van szüksége még egy újabb közel-keleti fegyveres konfliktusra. Összegezve tehát úgy tűnik, kevés megnyugtató fejlemény született Teheránban, sőt inkább a jelenlegi többpólusú világrend frontvonalait élezi tovább és újabb háborúk rémképeit vetíti előre.
