2024. március 29., péntek
KONFERENCIA LIGA

Hármat vágott Belfastban a DAC

A hazai 2:1-es győzelemmel a tarsolyban utazott el a dunaszerdahelyi DAC együttese Észak-Írországba a Cliftonville-hez, a felvidéki együttesnek nem okozott gondot Belfastban a minimális előny megőrzése. A sárga mezesek ugyanis már a 12. percben növelték összesített előnyüket, amikor a jobb oldali alapvonalon befutó Balogh Norbert passzolt Dominik Veselovský elé, aki kapásból a bal alsóba lőtt. A kiegyenlített erőviszonyú találkozón ezután jó ideig nem rezdültek meg a hálók, de a DAC valamivel több veszélyesebb támadást vezetett, és ennek meg is lett az eredménye, a 65. percben a montenegrói Nikola Krstović a jobb szélen előretörve mintegy 25 méterről bombázott hajszálpontosan a kapu hosszú oldalába. Amikor pedig már úgy tűnt, hogy nem változik az eredmény, a tizenhatosba törő Miroslav Káčert a hazai kapus Fynn Talley buktatta, a jogosan befújt büntetőt a duplázó Krstović higgadtan, középmagasan a kapu jobb oldalába lőtte.

A DAC következő ellenfele a feröeri Vikingur, az első meccset csütörtökön rendezik a szigetországi Norðragøta városában.

Érdekesebb eredmények, Konferencia Liga, selejtező, 1. forduló, visszavágók: Pandev–Lechia 1:2 (tj. a Lechia 6:2-vel), Ararat–Shkendija 2:2 (tj. a Shkendija 4:2-vel), Žalgiris–Ružomberok 0:0 (tj. a Ružomberok 2:0-val), Paide–Dinamo (T) 0:1, h. u. 1:2 (összesítésben 4:4, tj. a Paide tizenegyesekkel, 6:5-tel), Tuzla–Tre Penne 6:0 (tj. a Tuzla 8:0-val), Dila Gori–KuPS 0:0 (tj. a KuPS 2:0-val), Riga–Derry City 2:0 (tj. a Riga 4:0-val), Differdange–Olimpija (Lj) 1:1, h. u. 1:2 (tj. az Olimpija 3:2-vel), Llapi–Budućnost (P) 2:2 (tj. a Budućnost 4:2-vel), Mura–Sf. Gheorghe 2:1 (tj. a Mura 4:2-vel), Reykjavík–Pogon 1:0 (tj. a Pogon 4:2-vel), Dečić–Dinamo (M) 1:2 (tj. a Dinamo 3:2-vel), Cliftonville–DAC 0:3 (tj. a DAC 5:1-gyel), Iskra–Laci 0:1 (tj. a Laci 1:0-val), Breidablik–Santa Coloma 4:1 (tj. a Breidablik 5:1-gyel).

NŐI EB

A franciák hozták a kötelezőt

Két forduló alatt a maximális hat ponttal biztosította negyeddöntős szereplését az angliai női Európa-bajnokságon Franciaország, amely az olaszok kiütéses, 5:1-es legyőzése után a belgákkal szemben is érvényesítették a papírformát. A 2:1-es végeredmény az első félidőben kialakult, Diani vezető góljára (6.) Cayman még válaszolt (36.), de Mbock találata (41.) után több ereje már nem maradt a beszorított helyzetben játszó Belgiumnak. A csoport másik meccsén olasz–izlandi döntetlen született, így a franciák mögött még mindenki reménykedhet a továbbjutásban.

Eredmények, 2. forduló, D csoport: Olaszország–Izland 1:1, Franciaország–Belgium 2:1. A sorrend: Franciaország 6, Izland 2, Belgium és Olaszország 1 pont.