2024. március 29., péntek

Macron megbízta eddigi miniszterelnökét egy új kormány megalakításával

Emmanuel Macron francia államfő megbízta eddigi miniszterelnökét, Élisabeth Borne-t, hogy július elejére „alakítson egy új cselekvő kormányt" az elnöki koalíción kívüli pártok bevonásával.

Az elnök ezt az AFP hírügynökségnek szombat este adott interjúban jelentette be.

A nemzetgyűlési választások múlt vasárnapi második fordulóját követően a szokásjognak megfelelően Élisabeth Borne miniszterelnök kedden benyújtotta lemondását Emmanuel Macronnak, de az államfő azt nem fogadta el, viszont akkor nem is erősítette meg a bizalmát a kormányfőben.

Ez alapján elemzők elképzelhetőnek tartották, hogy az államfő hamarosan lecseréli a miniszterelnököt, miután a pártja és centrista szövetségeseinek Együtt! nevű szövetsége a választások második fordulójában elvesztette abszolút többségét, s így az új nemzetgyűlésben nincs olyan egyértelmű többség, amely biztosíthatná a kormányzóképességet.

A köztársasági elnök szombaton találkozott a kormányfővel, és megbízta azzal, hogy a jövő hét folyamán valamennyi parlamenti párttal egyeztessen egy kormányzati megállapodásról, illetve az esetleges részvételükről egy új kormányban, valamint az álláspontjukról a miniszterelnök személyéről a július 5-én esedékes bizalmi szavazást illetően, és a költségvetés őszi szavazásáról is.

Ez azt jelenti, hogy Emmanuel Macron megerősítette bizalmát az elnökválasztási győzelmét követően május 20-án kinevezett miniszterelnökben, akinek immáron egy hete a távozását követeli az ellenzék, s a nemzetgyűlés összetételét jobban tükröző kormány kinevezését követeli.

„Bízom a kollektív képességünkben ennek megvalósításához. Bízom a miniszterelnök képességében, hogy megtalálja ezeket az erőket. Bízom a kormányzati erők felelősségteljes hozzáállásában" – fogalmazott az államfő.

„A lehetséges szövetségesek a kommunistáktól a konzervatív Köztársaságiakig terjednek. A franciák legitimitást adtak az RN és az LFI képviselőinek, és ezeknek a pártoknak vannak is politikai formációi (a nemzetgyűlésben). Nem keverem össze a szélsőségeket, de az ő kifejezésmódjuk, álláspontjuk - és mindig is egyértelmű voltam ebben a kérdésben - alapján ezek a formációk nem tekinthetők kormánypártoknak" – mondta Emmanuel Macron.

Az új nemzetgyűlés június 28-án tartja alakuló ülését.