Február 24-e, az orosz–ukrán háború kezdete óta a világ Kelet-Európára figyel. E térségben ugyanis a II. világháború óta nem látott katonai hadműveletek zajlanak, az orosz invázió következtében pedig Oroszország és a NATO között olyan ellentét bontakozott ki, amely a hidegháború legsötétebb éveit idézi, hiszen, még ha a szavak szintjén is, már a nukleáris fegyverek bevetésének lehetősége is felvetődött. Korunk többpólusú világrendjének bonyolultságát jelzi, hogy a világban Kelet-Európával egy másik válsággóc is fenyegeti a világbékét. Ez pedig a Távol-Kelet csendes-óceáni partvidéke, ahol a szemben álló felek egyelőre csak csörtetik a fegyvereket, de az utóbbi évtizedeket tekintve most a legforróbb a helyzet.
A Távol-Kelet leggyúlékonyabb puskaporos hordója természetesen Tajvan. E kis szigetország 1949 óta szálka a kommunista kínai vezetés szemében. Ebben nincs semmi újdonság. Úgy tűnik azonban, hogy Kínát felbátoríthatta a Hongkongban elért sikere, az, hogy gyakorlatilag felszámolta az ottani, nemzetközi szerződés által biztosított, demokratikus politikai berendezkedést. 2021-ben például az újonnan meghozott választási törvényeknek köszönhetően sikerült kizárólag Peking-barát jelölteket bejuttatnia a hongkongi törvényhozásba, az ellenzék és a szabad sajtó felszámolására pedig a nemzetbiztonsági törvény adott jogi keretet. Kína mindezt úgy érte el, hogy a nyugati hatalmak bármilyen komolyabb válaszlépést vagy büntetőintézkedést léptettek volna életbe vele szemben. Az akkor hatalmon lévő Trump-adminisztráció nem mutatott nagy érdeklődést a Hongkongban történtek iránt, az Európai Unió pedig nem tudott egységesen fellépni az ügyben. Nyilván nem véletlen, hogy ahogy Hongkong fokozatosan elvesztette belpolitikai önállóságát, úgy hangoztatta egyre nyíltabban a pekingi vezetés, hogy akár fegyverrel, de újraegyesíti Tajvant Kínával.
Február 24-e a Távol-Keleten is eszkalálta a helyzetet. Ezen a napon nyolc kínai vadászgép sértette meg Tajvan légterét. A tajvaniak a közösségi médiában ekkor elkezdték használni a „Ma Ukrajna, holnap Tajvan” hashtaget, de Caj Jing-ven elnök nyugalomra intett, és hangsúlyozta, hogy alapvető különbségek vannak a két geopolitikai konfliktus között. A növekvő kínai fenyegetés a térség többi országát is válaszlépésre késztette. Elsőre talán meglepő, de a II. világháborús szerepvállalása miatt, a világ egyik legpacifistább állama, Japán vágott bele egy jelentős haderőfejlesztésbe, valamint komoly diplomáciai offenzívába. A felkelő nap országa azonban – kis túlzással – a többpólusú világrend mindkét frontján közvetlenül érintett. Japán tengeren szomszédja Kínának, sőt néhány lakatlan sziget miatt még területi vitája is van a világhatalommal. Emellett veszélyes közelségben van Észak-Korea is, amely az utóbbi hónapokban ismét intenzív rakétakísérleteket folytat. És ha még ez nem lenne elég, azt sem szabad elfelejteni, hogy Japán északon, szintén tengeren, határos a jelenleg hadviselő Oroszországgal is, sőt területi vitája is van vele, mégpedig a Kuril-szigetek hovatartozása miatt. Nem meglepő tehát, hogy Kisida Fumio japán miniszterelnök kormánya egyik legfőbb céljának tartja fokozni a Távol-Kelet és a Csendes-óceán térsége nyugati beállítottságú országainak együttműködését. Ennek egyik legörvendetesebb fejleménye lehet Japán és Dél-Korea diplomáciai közeledése. Remélhetőleg a Kína és Észak-Korea jelentette fenyegetés végre arra sarkalja a két országot, hogy lezárják a gyarmatosítástól és a II. világháborútól terhes közös múltjukat. További intő jel lehet Kína számára, hogy Tajvan kérdésében a jelenlegi Biden-adminisztráció sokkal nagyobb aktivitást mutat, mint Hongkong esetében a Trump-adminisztráció tette. Ezt erősítve Joe Biden a múlt héten egy távol-keleti körúton vett részt, ahol látogatást tett Tokióban és Szöulban. A körút részeként az úgynevezett négyes fogat országainak – az Egyesült Államok, Ausztrália, India és Japán – vezetői Kína egyre növekvő befolyásának visszaszorítását célzó stratégiáról tárgyaltak. Tegyük hozzá, Biden Tokióban kijelentette: „Kínai támadás esetén az Egyesült Államok katonai erővel is beavatkozna.”
„Az ember-irtás /siralom, gyötrelem,/ gyász-szertartás a harci győzelem.” – vetette papírra valamikor a Kr. e. VI. században a nagy kínai taoista filozófus, Lao-ce. Őszintén reméljük, hogy a Távol-Kelet államainak politikai vezetői nem felejtik el e régi bölcsességet, mert Ukrajna romba dőlt városai bizonyítják, hogy a harci győzelem valóban nem más, mint egy nagy gyász-szertartás, nem hiányzik belőle még egy a Távol-Keleten is...
