Mifelénk, a Vajdaságban

Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem Küzdelmes sorsközösség címmel Szabadkán megszervezett Akadémiai Napjainak keretében pénteken délelőtt mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke Mifelénk, a Vajdaságban címmel tartott előadást, majd a Jövőkép kisebbségben témában megtartott kerekasztal-beszélgetésen a nemzeti tanács elnöke mellett dr. Nagy Imre, a Prosperitati Alapítvány igazgatóbizottságának elnöke és Zsemberi János topolyai vállalkozó osztotta meg gondolatait a hallgatósággal.

Miként lehet a gyorsan változó világban, kisebbségi léthelyzetben olyan stratégiákat kialakítani, amelyek segítségével a nemzeti kisebbségi közösség meg tud maradni szülőföldjén – Hajnal Jenő szavai szerint a kisebbségi léthelyzetnek ez az egyik legnagyobb kihívása. Magyarországnak 2010 után olyan nemzeti kormánya lett, amelyik magát a csodát hajtotta végre az egyszerűsített honosítási eljárással – emelte ki a folytatásban, valamint rámutatott: „A huszadik századi magyarság nemzeti tudatát és kultúráját nagymértékben határozza meg a tény, hogy az első világháborút lezáró békeszerződések következtében kialakult különfejlődés az eredeti nemzeti egység kényszerű felbomlásának a fejleménye volt. Ez a helyzet alapvetően megszabta a vajdasági magyar kisebbség kultúrájának a státusát és önismeretét.”

Hajnal Jenő a továbbiakban azokról a kihívásokról beszélt, amelyekkel a vajdasági magyarság a két világháború közötti időszakban volt kénytelen szembesülni, és amelyek megnehezítették, illetve gyakran ellehetetlenítették a nemzeti öntudat megőrzését és a kulturális életet.

A második világháborút követően a legkomolyabb fejlődés a hatvanas években kezdődött, innentől kezdve a közösség ismét felfedezi ezeréves múltját, és felismeri szülőföldjének az értékeit – emelte ki Hajnal Jenő. Mint hozzátette, a vajdasági magyarság elsősorban azt tanulta meg, hogy nagyon sokat kell dolgoznia, állandóan bizonyítania, hitében erősnek lennie, és támogatnia, illetve szeretnie saját közösségét.

– A délvidéki magyarságnak kisebbségi léthelyzetében nem pusztán életre, illetve a túlélésre van szüksége, hanem a nemzeti megmaradásra is. Hogyha logikusan és jóhiszeműen értelmezzük a nemzeti megmaradás tézisét, bele kell értenünk a biológiai megmaradást is, de nem kevésbé szociális, művelődési és gazdasági európaiasodásunkat. Heinrich Rickert a valóság és az érték kettősségének jegyében az alábbi álláspont képviseletét javasolja: „a világ egyik része az élet, a másik a mindig létező, mindig fennmaradó több mint élet. Csak a kettő együtt alkotja az egész világot… Nem csupán az a kérdés, hogy megmaradásunkra milyen lehetőséget látunk, és milyenekre várhatunk a közeljövőben, vagy a távoliban, hanem az is, hogy milyen lehetőségek megteremtésére van és lesz szükségünk.”.

A kerekasztal-beszélgetés során mindenekelőtt a gazdaságfejlesztésről, mint szülőföldön tartó erőről volt szó. Hajnal Jenő értékelése szerint a gazdaságfejlesztés sikerességének szempontjából az a legfontosabb alapfeltétel, hogy a program a helyi igények mentén valósuljon meg, hiszen minden elszakított nemzetrész sajátos. A közösség csakis akkor érzi sajátjának a programot, ezzel megteremtve a fenntarthatóság alapját, ha képes azt befogadni és implementálni – emelte ki.

Hogy mire van szükségük a vajdasági magyar fiataloknak, hogy ne hagyják el a szülőföldjüket? Hajnal Jenő szerint: „Ösztöndíjrendszerre – ami már van –, hiszen a cél az, hogy szülőföldjükön diplomázzanak, megtanuljanak szerbül, majd itt érvényesüljenek. Továbbá abban kell megerősíteni a fiatalokat, hogy megtanulják saját maguk megfogalmazni azt, hogy mit szeretnének, majd támogatni őket ennek a megvalósításában.” Hajnal Jenő károsnak tartja, hogy a magyar fiatalok mind tömegesebben folytatják tanulmányaikat már az általános iskolát követően Magyarországon. Szerinte ehhez az is hozzájárul, hogy a határ menti térségben magyar oldalon, szintén a diákhiány okán, egyik diákotthon nyílik a másik után, és ezek nemcsak a diákok, hanem a vajdasági nevelők számára is vonzóvá teszik Magyarországot.

Zsemberi János szerint a gazdaságfejlesztési program elsősorban az elvándorlás fékezésére alkalmas, a már elvándoroltak hazavonzásának a tekintetében viszont kevésbé erőteljes. A támogatásnak köszönhetően csökkent az asszimiláció, újra jó magyarnak lenni, a magyarság büszke nemzeti hovatartozására, a többségi nemzet szemében is növekszik a tekintélye, így jobban érzi magát a szülőföldjén – emelte ki Zsemberi János. Mint hozzátette, a vajdasági magyarság java részt kisközösségekben él, ezért elsősorban helyi szinten kell erősíteni a vállalkozói szférát és az oktatást, hogy a fiatalok ne költözzenek tömegesen sem külföldre, sem a nagyvárosokba. Zsemberi János rámutatott, az elvándorlás megállításához elengedhetetlen, hogy a magyar gyerekek megtanuljanak szerbül. Sok fiatal azért folytatja Magyarországon tanulmányait, mert nem beszéli a szerb nyelvet, ám ezek a fiatalok vagy nem jönnek haza, vagy ha igen, hiányos nyelvismeretük okán csak nehézségek árán tudnak elhelyezkedni – fejtette ki Zsemberi János, aki szerint ezt a problémát mostanra mindenki felismerte, ám érdemben eddig nem kezelték.

Mint arra Nagy Imre rámutatott, a vidékfejlesztést, illetve a vidéki magyarság gazdaságfejlesztését úgy kezdték el, hogy szakemberek segítségével először felmérték az igényeket, majd az ennek nyomán elkészített stratégiára épült a gazdaságfejlesztés támogatási rendszere. A vidékfejlesztés lényege a helyi erőforrások maximális kihasználása – emelte ki Nagy Imre. Az, hogy sok fiatal külföldön próbál szerencsét, tény, ám sokan vissza is jönnek, mert felismerik, hogy habár az ott kapott bér nagyobb, mint Szerbiában, abból nem sokat tudnak félretenni – mutatott rá. Hozzátette, a gazdaságfejlesztési program egyik célja a vállalkozásfejlesztés, hiszen a magánvállalkozói szféra erősítése sokkal hatékonyabb stratégia, mint például idevonzani a multinacionális vállalatokat, amelyek habár munkát adnak – alacsony bérezéssel –, a nyereséget kiviszik az országból, nem termelnek új értéket – magyarázta Nagy Imre.

Délután Vicsek Annamária oktatási államtitkár tartott előadást, aki arra is kitért, hogy „tipikus vajdasági magyar, aki belekóstolt a külföldi életbe, ám végül hazatért”. A vajdasági magyarságnak fontos, hogy az oktatási minisztériumban is legyen államtitkára, hiszen ezen a területen különösen lényeges napi szinten ellátni a feladatokat – emelte ki. Rámutatott: tekintettel az elmúlt évtized tevékenységére, a VMSZ az a párt, amelyik mindenekelőtt a kisebbségi érdekvédelmet tűzte ki célul, ám az oktatás, a tájékoztatás, a hivatalos nyelv- és íráshasználat, valamint a kultúra területéről egyéb területekre is kiterjesztette ezt a tevékenységet, például a gazdaságra, az egészségügyre vagy a sportra. A végső cél a szülőföldön való maradás segítése – nyomatékosította Vicsek Annamária, aki ezzel kapcsolatban kifejtette: fontos az anyanyelvű oktatás, mint ahogyan az is, hogy a magyar gyerekek megtanuljanak szerbül. Utóbbival összefüggésben az MNT szerb nyelvi felzárkóztató képzését ismertette.

A vajdasági magyar egyetem elképzelésével kapcsolatban megjegyezte: „Az eddigi eszmecserék azzal a megállapítással zárultak, hogy nem igazán tudnánk olyan egyetemet létrehozni, amelyen a lehető legtöbb, azaz lehetőleg minden szak magyarul lenne elérhető, mert lehetetlen lenne annyi magyar ajkú tanárt toborozni. Ezért a jelenleg lehetséges legjobb megoldás egyebek mellett az újvidéki Európa Kollégium, amelynek célja a vajdasági magyarság értelmisége következő generációjának a kinevelése.”