2024. április 18., csütörtök

Gondold újra, újítsd meg és kapcsolódj!

Temerinben is megemlékeztek az európai nemzeti parkok napjáról

1909. május 24-én Svédországban egyszerre kilenc nemzeti parkot vettek nyilvántartásba. Ennek emlékére jegyzik ezt a napot az európai nemzeti parkok napjaként, és Európa-szerte igyekeznek ráirányítani a figyelmet természeti értékeink védelmére.

Temerinben a jeles nap kapcsán két helyszínen is szerveztek programot. A község közelében elterülő Jegricska Természeti Park közismert természetvédelmi terület, a Temerin központjában zöldellő Kastélyparkról azonban még a helyiek közül sem sokan tudják, hogy harmadik kategóriás természetvédelmi övezet. A szervezők ezeken az eseményeken elsősorban a gyermekek felvilágosítását célozták meg.

Délelőtt Jegricska napjai elnevezéssel zajlott eseménydús program az Infó Központban, a Vajdaság Vizei Közvállalat szervezésében. Itt temerini és szőregi iskolások műhelymunkákon, sétahajózáson, és horgászversenyen vehettek részt.

Idén először a Temerini Idegenforgalmi Szervezet is bekapcsolódott a természeti értékek megóvását célzó rendezvénybe, mégpedig a Kastélypark népszerűsítésével.

– Mint ismeretes, a Kastélypark zöld területének teljes körű megújítása tavaly kezdődött el és több szakaszban zajlik. Az óvodásokat és az iskolák alsósait hívtuk ma meg egy előadással egybekötött körsétára, nekik is elmondjuk, amit sokan nem tudnak, hogy a temerini Kastélypark tulajdonképpen természetvédelmi terület, megóvása nagyon fontos. Nagyon hálás vagyok, hogy kezdeményezésünk mögé azonnal besorakozott a temerini Kertbarátkör is – nyilatkozta lapunknak Zoran Govedarica, a Temerini Idegenforgalmi Szervezet képviselője.

A gyerekek több kisebb csoportban érkeztek a parkba, ahol Majda Adlešić kert- és tájépítő mérnök kalauzolta őket körbe. Együtt felkeresték a park legrégebbi fáit, majd a legfrissebb ültetvényeket is megnézték, beszélgettek arról, hogyan kell rájuk vigyázni. Majda Adlešić, aki egyébként a park újjáépítési folyamatában szakmunkatársként vesz részt, délután a kertészlakban is tartott előadást. A valamikor magánbirtokokat díszítő, ma már közparkokként látogatható területek történelméről mesélt, majd kötetlen beszélgetés kezdődött a temerini park felújításával kapcsolatos tervekről, lehetőségekről, és az akadályozó tényezőkről is.

– Nagyon fontosnak tartom a Kastélyparkban zajló munkát, amely ennek a jeles napnak az idei jelmondatával is összecseng: Gondold újra, újítsd meg és kapcsolódj. Pontosan ez a folyamat zajlik a temerini parkban is. Nagyon örültem a gyerekekkel való körsétának, nyitottak voltak és nagyon okos kérdéseket tettek fel. Ugyanakkor el kell mondanom, hogy a felnőttekhez való közeledés is nagyon fontos, mert ők azok, akik példát mutatnak a gyerekeknek – Mondta el Majda Adlešić. A szakember kiemelte, jelenlegi munkája során sok nehézségbe ütközik abban a tekintetben is, hogy jelenleg a parkot karbantartó személyzet egyáltalán nem rendelkezik a megfelelő szakértelemmel ehhez a munkához.

A Kastélypark újra visszanyerheti régi varázsát, állítja szakember (Garbac Sarolta felvétele)

A Kastélypark újra visszanyerheti régi varázsát, állítja szakember (Garbac Sarolta felvétele)

A szervezők elmondták, rengeteg ötlet felmerült az európai nemzeti parkok napján. Jövőre még tartalmasabb rendezvénnyel várják majd a Temerin szívében elhelyezkedő parkba látogató természetkedvelőket.