2022. május 27., péntek

A nemzet énekese

Szerdán estefelé azon tűnődtem, vajon hány embernek jut eszébe, hogy ma május 4-e van, az a nap, amikor meghalt Tito elvtárs. A BBC szerb nyelvű oldalán természetesen megemlékeztek erről a napról. Ezzel a címmel jelent meg a cikk: Tito, történelem és Jugoszlávia: „meghalt Tito elvtárs" – 42 évvel később. Mindenképpen csak a legjobbaktól érdemes tanulni, mert a technikát sajátítjuk el, nem a meggyőződést. No de miféle marhaságot gondolok? Mit jelent ez a butaság, hogy a technikát sajátítjuk el, nem a meggyőződést. Mégis ez motoszkált bennem, miközben az idézett címet olvastam. Vagyis a címadás fontosságáról, annak tudományáról tűnődtem immár. Amiről annak idején Valihora István, Szöllősy Vágó László, de mindenek és mindenki előtt Kopeczky László pontosan tudta, milyen jelentősége van. Az újságcikk címe határozza meg a hangulatot, amellyel az olvasó nekivág az olvasásnak. (Akkoriban ugyanis még nekivágott és elolvasta a cikket, nem elégedett meg csupán a címmel, mint manapság. Egy okkal több, hogy tanuljunk!) Van ebben valami, tűnődtem, hogy amennyiben odafigyelünk, nem lehetetlenség a technika elsajátítása anélkül, hogy befogadnánk a meggyőződést.

Tito elvtársat, aki május 4-én halt meg, a BBC a fent említett cikk címében (már ott) összehozza a történelemmel és egy ország nevével, vagyis a címből azonnal megtudják azok, akik még nem is éltek, amikor meghalt Tito elvtárs, s akik legfeljebb címeket olvasnak, hogy az illető elvtárs történelmi személyiség volt, és egy egész ország fűződik a nevéhez. Voltaképpen vagy tulajdonképpen egy egész ország megteremtése. Így kell címet adni!

Tűnődtem volna tovább angol írókon, amit bizonyára le is írtam volna itt, megosztottam volna a gondolataimat arról, mire is jutottam, de megszólalt a telefonom, és ismerősöm belekiabált a telefonba:

– Egy hónap múlva jön a nemzet énekese! – így kiáltott a fülembe. Nem igazán tudtam megszólalni, ugyanis még mindig John le Carré és Graham Greene között időztem, olvasmányélményeimet felidézve tákoltam újra emlékeimet egy országról, amelyben felnőttem.

– Simándy József?! – hebegtem a telefonba balgán, hiszen vannak tények, amikkel mindenki tisztában van, ezek pedig ellentmondanak a fülembe kiabáló ismerősöm örömének. Ilyen alapvető tény, hogy a nemzet énekese Simándy József. Ezt én a nagyanyámtól megtanultam. Amint azt is, hogy az ilyen alapvetések nem változnak. Ugyanakkor márciusban volt huszonöt éve, hogy Simándy József távozott ebből az árnyékvilágból (remélem, megemlékeztek róla, és vittek virágot a sírjára). Az pedig szintén alapvető tény, hogy a nemlét gátolja a közlekedést. Lehetetlenség tehát, hogy a nagyanyámnak is igaza van, és a nemzet énekese is jön.

– Június 4-én Ákos-koncert lesz Tóthfaluban! – így kiabált az ismerősöm, mert nagyothall. De most nem emiatt kiabált, hanem a lelkesedéstől, mivel olvasta a hírt, ami, magyarázta nekem, balgának, aki nem vagyok ismerős a társadalmi hálókon, az énekes oldaláról került át a vajdasági hírekbe: „Először lép fel Vajdaságban Ákos, aki zenekarával régi adósságot törleszt, és koncertet ad Vajdaságban is! Június 4-én, szombaton este, a Nemzeti Összetartozás Napján Tóthfaluban, a Labdarúgó Akadémia pályáján lép fel idei turnéműsorával. A belépés ingyenes." Miután befejezte a felolvasást, valamit még hozzáfűzött a trianoni traumák pozitív élményekké való átalakításáról vagy annak fontosságáról, aztán vidáman kurjantott egyet, és szokásához híven köszönés nélkül lerakta a telefont.

Május 4-én este, miközben múló életünkön, vagyis azon tűnődtem, miképpen volna elmesélhető, hogy gyerekkorukban volt egy nap, amikor vigyázzállásban, kétóránként váltva egymást az iskola előcsarnokában felállított asztal két oldalán, amelyen egy csokor virág és Tito elvtárs fényképe volt, mi pedig pionírkendővel a nyakunkban és mély kétségbeeséssel a lelkünkben rettegtünk a jövőtől. Történelem? Jugoszlávia? Mit tudhat minderről a BBC? Hogy milyen volt itt 1981. május 4-én az élet? És éppen az angol írókig jutottam, meg addig, hogy igazából és újra a nagyanyámat kellene megírnom, nagyanyámat és apámat, akik végigmesélték nekem az életet, hogy ne kelljen címekből tájékozódnom, amikor megszólalt a telefon, és kiderült, hogy már nem Simándy József a nemzet énekese, viszont Ákos koncertezik Tóthfaluban. Ezek szerint ez azt jelenti, hogy most ő a nemzet énekese. Az bizonyos, hogy óriási tömegek lesznek. Ha változik is a világ, s benne az énekesek, az érzések – amelyek miatt valamiképpen hozzárendeljük őket ahhoz, amit ismerünk – maradnak.

Milyen különös május 4-e ez a mai, gondoltam magamban. Világok fordulnak, érnek össze és válnak szét.