2022. május 26., csütörtök

Karrier, család, barátok a szülőföldön

Bemutatjuk dr. Móra Szabolcs, Hidas István-díjjal kitüntetett topolyai általános szakorvost

A Dr. Hadzsy János Egészségház 38 éves általános szakorvosát, dr. Móra Szabolcsot nemrég az a megtiszteltetés érte, hogy Budapesten átvehette a Hidas István-díjat, melyet az idén először ítéltek oda. Az ifjúsági díj célja elismerni a Kárpát-medencében a példaértékű, páciensek érdekében tett mindennapi megelőző és gyógyító házi- és családorvosi tevékenységet, illetve a felsőoktatásban a háziorvoslás iránt érdeklődést mutató fiatalok munkáját.

Dr. Móra Szabolcsot a rendelőjében folytatott beszélgetésünk során elsősorban az eddig megtett szakmai útjáról, a díjról és az utóbbi két év kihívásairól kérdeztem.

– A javaslat a Magyar Nemzeti Tanács, illetve a két és fél éve alapított Vajdasági Magyar Orvosok és Fogorvosok Egyesülete által született. A Hidas István-díjat a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesülete és a Kárpát-medencei Családorvosi Fórum adományozta. Az újonnan alapított díj egy nagyra becsült kollégáról kapta a nevét, aki Magyarországon tevékenykedett, a tudományos területen és a közéletben is jártas volt.

Két nehéz év után beszélgetünk. Főorvosként hogyan élte át a pandémia időszakát?
– 2010 óta dolgozom, és a világjárvány miatt az utóbbi két év valóban nehéznek bizonyult. A szerbiai egészségügy egyébként is kádergondokkal küzd, ez jellemző a topolyai egészségházra is, és ez a hiányosság még jobban kidomborodott a járvány ideje alatt, nagyon sok orvost és nővért kellett bekapcsolni a Covid-rendelő munkájába, és ennek az alapellátás szenvedte a kárát, ettől függetlenül sikerült megoldanunk az alapellátást Topolyán és a környező településeken is. Emellett megoldandó feladat volt a vakcináció megszervezése is.

Az általános osztály munkája hogyan alakult?
– Nem volt felkészülve az emberiség egy világjárványra, nagyon sokféle döntés született a betegellátást illetően is, voltak olyan időszakok, amikor csak telefonon értekeztünk a betegekkel, akár gyógyszerfelírás, akár egyéb panaszok tekintetében, közvetlen orvos-beteg kapcsolat nem volt, de a sürgős esetek ellátása folyamatosan működött, aki pedig magas lázra, köhögésre panaszkodott, ő a Covid rendelőbe lett küldve. Később változtak a rendeletek, fogadtuk a betegeket, mi voltunk az első szűrő. Talán a legnagyobb feladat az általános osztályra hárult, mivel az alapellátás mellett az oltópont és a Covid-rendelő működtetését is meg kellett oldanunk, a szakorvosok nagy része e teher alól felszabadult, s ők tudták a munkájukat végezni. Közkórház szintjén más volt a helyzet, a sürgős eseteken kívül oda nem tudtuk utalni a betegeket. A szakorvosi ellenőrzések, műtétek elmaradtak, ezzel is ránk várt nagyobb nyomás.

A betegek pszichikai-fizikai állapota két év után milyen?
– Statisztika e tekintetben még nem készült, talán túl nagy fókuszban volt a járvány, és a többi betegség háttérbe szorult, meglátjuk, hogy ez mennyire mutatkozik meg a számokban. Sokan azért meg tudták oldani a gondjaikat, azt hiszem, a valóban sürgős esetek kórházba utalása megtörtént, és aki tehette, a magánrendelők szolgáltatásait vette igénybe.

Topolyán él családjával, innen indult és ide tért vissza. Mindig általános orvos szeretett volna lenni?
– Zentán születtem, de topolyai vagyok, itt fejeztem be az általános iskolát és a gimnáziumot, utána pedig az Újvidéki Egyetem Orvostudományi Karát. A gimnázium vége felé, negyedikben, nagyjából félévnél döntöttem el, hogy hova szeretnék menni, az orvostudomány számomra akkor hangzatos volt. Nem gyerekkori álomról, szerelemről beszélhetünk, később az egyetemen azonban nagyon megszerettem az orvostudományt. Nehéz szakosításokhoz jutni, egyrészt ez volt a kínálatban, másrészt a profilomba beleillett, ugyanis mindig is szerettem úgymond szélességben dolgozni. Itt felölelünk a gyermekektől az idősek egészségügyi ellátásáig, a belgyógyászattól a kis sebészeti beavatkozáson át a szemészetig gyakorlatilag mindent, és ez egy nagy kihívás. Különösen falvakban, ahol nincs könnyen elérhető szakorvos, és az eszközök is szerényebbek. Ebben is szereztem tapasztalatot, az első munkanapomat a zentai mentőszolgálatban töltöttem, utána Tornyoson, Zentagunarason voltam, több mint három évet dolgoztam faluhelyen. Habár a falusi orvos lesajnált kategória egy kórházi orvoshoz képest, nagy felelősséggel jár.

Fiatal orvosként érzett bizalmatlanságot?
– Nem, nem éreztem, a falusi páciensek, a falusi emberek hálásak tudnak lenni. Fontos, hogy anyanyelvén tudja elmondani a panaszait, már ezért is hálás, és azért is, ha az ő problémáját helyben meg tudjuk oldani és nem kell utaznia, ugyanis nagyon sokan nem tudják megoldani az utazást, és nem egy esetben a szakorvosi ellátást is a családorvosnak kell ellátnia. A családorvos tudása, felkészültsége nagyon sokat számít. Szakmailag ez nagyon nagy kihívás, idővel azonban nagy tapasztalattal párosul. Az idős betegek nem egyszer kijelentik, hogy ők már nem utaznak sehova, segítsen a doktor úr itt helyben.

Főorvos a topolyai egészségházban. Mit jelent ez a feladatkör?
– Az általános osztályról beszélünk, a községben 16 rendelő van 23 településen, az itt dolgozó orvosok és nővérek munkáját kell koordinálni, illetve Topolyán az egyes és a kettes számú rendelőben folyó munkát, a kettes számú jelenleg felújítás alatt áll, rövidesen meg tudjuk majd nyitni. Hozzánk tartozik továbbá a házi ápolás, a terepes nővérek, a védőnői szolgálat, és a világjárvány idején az oltópontok és a Covid-rendelők.

Mit jelent Önnek a díj?
– Mindig a betegek visszajelzése számít, ami a mindennapokban a legfontosabb, a szakma részéről most először kaptam díjat, s ez valóban nagy megtiszteltetés, az pedig, hogy főorvossá neveztek ki, a bizalmat jelenti az egészségház felől irányomban.

Kisgyerekes családapa, mennyire fér bele a hétköznapokba a család?
– Próbálom úgy alakítani a dolgokat, hogy ez is beleférjen, két kicsi gyerekem van, egy öt és fél éves kisfiam és egy másfél éves kislányom, a feleségem pszichológus a topolyai Bambi óvodában. A szabad időnket igyekszünk családi környezetben tölteni, aktívan, szeretünk kirándulni, utazni, szeretjük a baráti társaságot.

Ritkaság manapság, hogy valaki elégedetten nyilatkozik a környezetünk adta lehetőségekről. A díj mögött ott rejlik, hogy valaki úgy is lehet példa, hogy a saját környezetében nyújtja a legtöbbet. Ha jól gondolom, nem álmodozik külföldi karrierről…
– Pontosan. A terveim között soha nem szerepelt a külföldre távozás, nem gondolom, hogy sokkal könnyebb lenne külföldön, az új környezetben az ember, amíg nem bizonyít, ha hivatalosan nem is, de másodrendű polgár. Azt vallom, hogy először az itteni lehetőségeket kell kihasználni. Ha olyan szakmát választunk, amit szeretünk, a tehetségünket itt is ki lehet bontakoztatni. Nagyon fontos számomra, hogy a szülőföldemen élek, a családi, a baráti környezet és az emlékek is idekötnek. Nem szeretnék idegenbe szakadni, ahol nagyon nehéz lenne ezeket az emberi kapcsolatokat kialakítani.