2024. április 18., csütörtök

Másfél évszázad története

Könyv készült a kucorai Mindenszentek katolikus templomról

A kucorai Mindenszentek római katolikus templom 1859-ben épült, így 2019-ben volt 160 éves. Történetét horvát nyelven Anto Nedić írta meg, a tavaly megjelent könyvet pár hónappal később magyar nyelvre is lefordították. A kiadvány bemutatóját 2022. március 5-én a helyi közösség tanácstermében tartották meg, és a szerző mellett jelen voltak mindazok, akik valamilyen módon hozzájárultak a kucorai római katolikus templom történetének írásba foglalásához, továbbá segítettek abban, hogy a kötet napvilágot lásson.

A bemutatót követően a szerzőt arról faggattuk, hogy miképpen történt az adatok, fotók stb. begyűjtése, és hogyan született meg a nem mindennapi kiadvány.
Anto Nedić, aki egyébként okleveles jogász, elmondta, a helyi Pasztorális Tanács elnökeként 2019-ben javasolta, hogy az évforduló alkalmából szervezzenek fotókiállítást a templom és a plébánia múltját bemutató fényképekből, továbbá egy horvát és egy magyar nyelvű kötetbe foglalják össze a templom történetét.

− Tekintettel arra, hogy templomunkat a Mindenszentek tiszteletére szentelték fel, 2019. november 1-jén ünnepi szentmise keretében emlékeztünk a jelentős évfordulóra. Igaz, hogy a 150. évforduló jelentősebb, de akkor az ünnepség a felújítási munkálatok miatt elmaradt. A szentmisét a szabadkai Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium és Kollégium rektora, msgr. Miocs József celebrálta, és akkor vetődött fel komolyabban az ötlet, hogy meg kell(ene) írni a templom történetét. A feladatot Müller Károly, a verbászi állandó diakónus és jómagam vállaltuk. Károly régebben a médiában dolgozott, újságíróként pedig volt tapasztalata a publikálás területén. Nagy lendülettel fogtunk bele a kutatásba és az anyagok begyűjtésébe, Károly azonban 2020 áprilisában hirtelen elhunyt, így egyedül kellett megbirkóznom a cseppet sem könnyű feladattal, hiszen nem tudok sem magyarul, sem latinul – mondta Anto Nedić.

A kucorai Mindenszentek római katolikus templom (Fotó: Paraczky László)

A kucorai Mindenszentek római katolikus templom (Fotó: Paraczky László)

Kiemelte, nagy szerencséje volt, hiszen bárkihez fordult segítségért, mindenki támogatta, és sokan segítettek, hogy összeálljon a könyv. És az ehhez szükséges anyagiakat is sikerült biztosítani a Pasztorális Tanácsnak és Verbász község önkormányzatának köszönhetően.

A könyv tartalmáról szólva elmondta, a kiadványban a rövid helytörténeti összefoglalót követően feldolgozásra kerültek: a templom belső és külső tere, a sekrestye, a harangok, a rekonstrukciós munkálatok, az új és a régi plébánia épülete, a kántorlakás, az eddigi plébánosok és adminisztrátorok, a fontosabb események stb.

− Gyakran előfordult, hogy egy-egy dologról, időszakról nem találtam semmilyen bejegyzést, így néhány év, hónap, vagy éppen esemény hiányzik a könyből. Nagyon szerettem volna tudni például azt, hogy kinek a terve alapján épült a templom, vagy hogy az építéskor hány tégla fogyott el. A Szabadkai Egyházmegye levéltárában igen sok anyagot találtam, ugyanakkor sok mindent kaptam a hívektől is. Sokat köszönhetek Szabadi Károly verbászi plébánosnak a megértésért és támogatásért, Juhász György kúlai esperes plébánosnak, aki további forrásanyaggal, tanácsokkal segített. Külön köszönet továbbá Pavle Orbović úrnak, a Verbászi Múzeum történészének, aki a kezdetektől fogva segített az anyag összeállításában, és a könyv külalakja is neki köszönhető. A latin nyelvű dokumentumok fordításában nagy segítségemre volt dr. Vladimir Mudri atya, aki jelenleg Kanadában teljesít szolgálatot. Külön szeretném megemlíteni ft. Fuderer Lászlót, aki átnézte a szöveget, és kijavította a hibákat. Valamennyien itt voltak a könyvbemutatón, és hozzászólásukkal érthetőbbé tették a templom történetét bemutató kötetet – sorolta Anto Nedić.

Elmondta azt is, hogy a vagyon-visszaszármaztatási folyamat eredményeként 2015-ben az egyház visszakapta az annak idején államosított termőföldet, így van miből karbantartani a több mint másfél évszázaddal ezelőtt épült templomot és a hozzá tartozó plébánia épületét.