2024. március 29., péntek

Jelentkezni folyamatosan lehet

Újabb szűrési-fejlesztési programra került sor a szabadkai Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő- és Gyakorlóintézményben

A Semmelweis Egyetem Pető András Kara vezetésével, a Szekeres László Alapítvány szervezésében, a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ rendes évi tevékenységének és felsőoktatási programjának szerves részeként, háromhetes idegrendszeri szűrési-fejlesztési kurzus zajlik Szabadkán, ezúttal is a Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő- és Gyakorlóintézményben. A március 11-ig tartó programról Kosányi Tamást, a VM4K munkatársát kérdeztük:

Kosányi Tamás (Fotó: Molnár Edvárd)

Kosányi Tamás (Fotó: Molnár Edvárd)

– A Szekeres László Alapítvánnyal harmadik ízben tartjuk meg a Semmelweis Egyetem Pető András Karának, Pető-módszer alapján történő, idegrendszeri fejlesztését és szűrését. Idén erre második alkalommal került sor. Ismét nagy volt az érdeklődés, sokan már hetekkel a kurzus előtt jelentkeztek. A fejlesztés több csoportban, huszonöt személlyel folyik. Az első napon szűrés-rendelést tartottunk, több mint tíz személy állapotát mértük fel, és közülük is már többen bekerültek a mostani programba. A következőt a tervek szerint április vagy május folyamán tartjuk meg. Arra bátorítok minden érintetett, aki valamilyen központi idegrendszeri sérülésben szenved, szklerózis multiplexben, hemiplégiában vagy Parkinson-kórban, és úgy gondolja, fontos lenne számára ez a konduktív pedagógiai fejlesztés, hogy keresse fel bátran a Szekeres László Alapítványt. Mindenkit szeretettel várunk, és amint lehetőség mutatkozik rá, szűrésre és felmérésre is fogadjuk. Attól függetlenül, hogy a fejlesztési program jelenleg épp tart, a jelentkezés folyamatos. Az alapítvány munkatársai felveszik az adatokat, feljegyzik a diagnózist, utána pedig a konduktorokkal és vezetőkkel egyeztetve, felmérésre hívják a pácienst. A telefonos elérhetőség 024/670-010, az e-mail-cím: office@szla.org.rs, de személyesen is felkereshetnek bennünket. Ezek a szűrések és fejlesztések teljesen ingyenesek, a Magyar Kormány támogatásával valósulnak meg Vajdaságban. Célunk, hogy tovább folytassuk és mindenkinek lehetőséget nyújtsunk arra, hogy részt vegyen rajta – hallottuk Kosányi Tamástól.

Csuka Pál

Csuka Pál

A fejlesztésen jelen volt Csuka Pál, a Semmelweis Egyetem Pető András Kara Kiemelt Nemzetközi és Nemzeti Szolgáltatási Központjának igazgatója is:

– Nem csak mozgásfejlesztést nyújtunk, komplex személyiségfejlesztést is végzünk, tehát nem csak a mozgással, a személlyel is foglalkozunk. A módszer sikerességét leginkább talán a visszajelzésekből, a jelentkezők számából, az érdeklődésből tudjuk lemérni. Itt elég nagy a túljelentkezés, sokkal több alkalom kellene, de sajnos a mi kapacitásunk is véges. Évi öt alkalmat tudunk teljesíteni, de megpróbálunk mindenkit beosztani és mindenkivel foglalkozni. Emellett a konduktorkollégák arról is gondoskodnak, hogy bő feladattárral lássák el a jelentkezőket, olyan gyakorlatokkal, amiket otthon is elvégezhetnek. A gyakorlatok hatásossága függ a betegségtől, a súlyosságától is. Ha például a szklerózis multiplexesnek nem romlik az állapota, azt éveken keresztül fenn tudja tartani és még egy kicsit javul is, akkor az nagyon nagy eredmény. A Pető-módszert az egész világban alkalmazzák, nincs olyan földrész a világon, ahol ne lenne konduktor. A Kárpát-medencében jelenleg tizennyolc városban vagyunk jelen, beleértve Felvidéket, Kárpátalját, Erdélyt és Vajdaságot – mondta Csuka Pál.

A résztvevőkkel a szakemberek a Vackor földszinti tornatermében foglalkoznak. A szabadkai Mihájlovity Éva nemrég csatlakozott a programhoz:

Fejlesztő gyakorlatokat végeztek a résztvevők

Fejlesztő gyakorlatokat végeztek a résztvevők

– A csoporttal is végzem a gyakorlatokat és otthon is. Úgymond kellemesen kifáradok utána, de máris érzek egy kis javulást és előrehaladást. Korábban nem hallottam a Pető-módszerről, de amikor utánanéztem és a jótékony hatásairól értesültem, jelentkeztem a programba – hallottuk Mihájlovity Évától.

Török Antal Adáról érkezett:

– Minden reggel jövünk, jelen voltam a korábbi kurzusokon is. Sok fejlődést tapasztalok, főleg a sétálást illetően. A kezem lassabban gyógyul, kitartás kell hozzá. Otthon is végzem a gyakorlatokat, ebben a feleségem segít. Nagyon jól meg van itt szervezve a fejlesztés, jók a körülmények és jók a konduktorok – mondta Török Antal.