2024. április 19., péntek

A Vadvirág közösség és kapaszkodó is

Varga Lívia adai művelődés- és közösségszervező munkásságát három évtizede a magyar néphagyomány, a néptánc és népművészet szolgálata határozza meg

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség a példaértékű életpálya elismeréseként Plakett díjjal tüntette ki a magyar kultúra napja alkalmából az adai Varga Líviát, művelődés- és közösségszervezőt, a 30 éves Vadvirág Hagyományápoló Kör alapítóját és jelenlegi elnökét, a Vadvirág Néptánc- és Népzenei Tábor megálmodóját. Varga Líviával a díjról, életpályájáról, művelődés- és közösségszervezői munkásságáról beszélgettünk.

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Plakett díjjal tüntette ki az eddigi munkássága elismeréseként. Hogyan fogadta és mit jelent önnek ez a díj?

– A VMMSZ elnöke felhívott és közölte velem, hogy Plakett díjra terjesztettek fel, amit akkor hirtelen nem is tudtam felfogni, mert rengeteg munkám volt a Vadvirág Hagyományápoló Kör harmincéves évfordulója és a megújult székházunk megnyitója miatt. Viszont mikor újra hívott és tájékoztatott, hogy mikor és hol fogják megtartani a díjkiosztó ünnepséget, akkor döbbentem rá, hogy ez mit is jelent, valamint mekkora érték és mekkora megtiszteltetés. Örömmel fogadtam a díjat, és akkor gondolkodtam el rajta, hogy a mögöttem lévő harminc év talán példaértékű lehet mások számára is. Nagyon szép és megható volt a díjkiosztó ünnepség, amelyen az elhangzó beszédek csak lelkesítettek bennünket. Nagy öröm volt számomra, hogy egy olyan politikus, mint dr. Semjén Zsolt, akinek nagyon sokat köszönhet a külhoni magyarság, Aranyplakett díjban részesült.

A díjazottak a példaértékű életpályával érdemlik ki a Plakett díjat. Mióta vesz részt a Vadvirág HK munkájában? Visszatekintve, munkásságán belül mi volt az a szervezői munka, rendezvény és közösségi esemény, aminek köszönhetően kiérdemelte ezt az elismerést? 

– Ez harminc év volt az életemben. Kezdetben alapítóként vettem részt a Vadvirág Hagyományápoló Kör életében, ezért már az elejétől nyomon követem az egyesület munkáját. Elmondhatom, hogy nagyon nehéz volt a kezdet, mert tudjuk, hogy 1991-ben a balkáni háború, illetve a háborús veszély fenyegetett bennünket, valamint addig nem is létezett civil szervezet Adán. Ebben úttörők voltunk, a Vadvirág létrehozásával mi alakítottunk elsőként civil szervezetet Adán. Nem volt biztos anyagi forrásunk, és nagyon nehéz volt kialakítani az egyesületet és megszervezni a munkát. Ez egy hosszú folyamat volt, mire eljutottunk napjainkig, amikor már a pályázatok révén többé-kevésbé biztos anyagi forrással rendelkezünk a tevékenységünk megszervezéséhez. Ez a kezdetekben nem volt, ezért mindent magunknak kellett kialakítani szépen lassan, és nagy kitartás kellett, hogy ezt végig éljük és végig dolgozzuk. A Vadvirág Hagyományápoló Kör munkájából a nagyközönség azokat a rendezvényeket láthatta és látja, amit szervezünk. Ezek között megnevezhetem a nyári Vadvirág Néptánc- és Népzenei Tábort, a Tavaszi Vadvirág Fesztivált, a nemzeti ünnepeinkről való megemlékezéseket, valamint az egyesület karácsonyi műsorait, amelyek látványosak és nagyon sok embert megmozgatnak. Mindezt látva, illetve azt a sok-sok generációt, amely a Vadvirágban felnőtt és olyan értékeket kapott, amely egész életére kihatott, azt eredményezte, hogy felfigyeltek a sok munkára, ami e mögött van. Számomra ez a díj ezt tükrözi.

Említette, hogy az egyesületben sok generáció felnőtt. A művelődés- és közösségszervezői munkája eszerint a közösség számára fontos volt és lesz a nemzeti identitás és a kultúra megőrzése szempontjából?

– Természetesen, igen. Én úgy gondolom, és abban reménykedem, hogy ez valóban így van, hogy a nemzeti identitásunkat erősítette. Másrészt pedig egy kapaszkodót jelent azok számára, akik ide járnak és bekapcsolódtak ebbe a munkába. Nemcsak a gyerekekre gondolok, hanem a szülőkre is. Itt egy olyan közösség van, amely már összeért és összefogásban dolgozik. Bármi probléma van, azt meg tudjuk beszélni, vagy többé-kevésbé meg tudjuk oldani. Segítünk egymáson, ez nemcsak a gyerekeket érinti, hanem a felnőtt korosztályt is. Azt gondolom, és ezt többen is visszajelezték, hogy a gyerekek nagyon szívesen járnak a Vadvirágba. Van olyan család, amely az elvándorláson gondolkodott, de a gyerekeik azt mondták, ha az új lakhelyükön nincs Vadvirág, akkor nem akarnak innen elmenni. Végül a család úgy döntött, hogy marad. Számomra ezek a visszajelzések nagyon sokat jelentenek. Ez az jelenti, hogy ez a közösség valóban egy kapaszkodó is.

A Vadvirág elmúlt 30 éve alatt biztosan volt jó és rossz is. Ha visszatekint, akkor hogyan összegezné az elmúlt három évtizedet?

– Valóban voltak hullámvölgyek, mint minden egyesület életében, illetve akárcsak a családok esetében. Viszont az mindig megerősített bennünket, hogy tudtuk, miért dolgozunk. Azokat a célokat követtük, amiket a megalakuláskor megfogalmaztunk. A mai napig azon célok mentén dolgozunk. Ez mindig átsegített bennünket a nehézségeken, hogy tartsuk a megfelelő irányt. Függetlenül attól, hogy nem volt mindig biztosítva a munkához szükséges feltétel, és néha emberi nézeteltérések is voltak, de mindig a kitűzött cél vezérelt bennünket és ez lendített tovább. A magyar néphagyomány ápolása, a táncházmozgalom, a tárgyalkotó népművészet és az anyanyelvápolás. Azok a néphagyományok, amelyeket még fel tudunk eleveníteni, amit vissza tudunk tanítani. A néptánc, a népzene mind-mind vezérfonal volt és marad számunkra.

A jövőt illetően mik a tervei, az elképzelései?

– Az egyesület fiatal csoportvezetői, néptáncoktatói és népzenészei terjesztettek fel a díjra. Ez nagy öröm számomra, hogy vannak fiatalok, akik akarnak dolgozni, és látják azokat az értékeket, amelyek mentén 30 éven át dolgoztunk. A Vadvirágnak van jövője, mert ők folytatni fogják a megkezdett munkát. Buzdítom is őket, hogy lassan vegyék át ennek az intézménynek vezetését, mert most már mondhatom, hogy a Vadvirág Hagyományápoló Kör egy intézmény. Nagy öröm számomra, hogy ennyi fiatal vesz körül, és nagy kitüntetés, hogy ezek a fiatalok látják azt a rengeteg befektetett munkát, amivel eljutottunk eddig.