Krisztusban, Kedves Testvéreim!
Ferenc pápa 2023 őszén püspöki szinódust tart Rómában, ehhez kapcsolódva kétéves szinódusi folyamatot hirdetett meg. Ez a folyamat azt jelenti, hogy az úton együtt járunk egymással, a szentekkel és Krisztussal, amihez a Szentlélek segítségét kérjük. A szinódus közös úton levést jelent. A kereszténység ősi tapasztalata, hogy együtt vagyunk az úton, és ebben a közösségben segíteni kell a többiek haladását, fejlődését, előrejutását. Ezért e szinódus három kulcsszava: a közösség, a részvétel és a küldetés. Igen, közösségben vagyunk, részt veszünk a közösségi feladatokban, ebből kifolyólag pedig küldetésünk van. Küldetésünk van az egyházon belül is és kívül is. És ez a küldetésünk megkezdődik már a keresztségünkben, amikor az Egyház tagjává válunk, habár rögtön nem tudunk beleállni ebbe a küldetésbe, mert sokunkat gyermekként keresztelnek meg. A keresztség felvételekor mindannyian a Lélek gyermekei lettünk, akikben a Lélek megkezdte működését. Ő tesz megigazulttá, Isten gyermekeivé bennünket, megújítja egész lényünket.
Miután pedig elértük a megfelelő kort és teljes felelősségtudattal akarjuk teljesíteni keresztény kötelességeinket, a bérmálásban ismét ránk árad a Szentlélek, megerősít bennünket a hitben, Krisztus hiteles tanújává válunk, és arra tesz képessé, hogy lelki emberként éljünk. Lélek szerint éljünk. Ezért cselekedeteinkből, magatartásunkból, életvitelünkből lesz nyilvánvalóvá ki az, aki irányítja döntéseinket, életünket, kié vagyunk, és mire vágyakozunk? Ezért fontos, hogy ezen a szinodális úton az Egyházban feltegyük magunknak a kérdést, hogy mi is a saját szerepünk, feladatunk az Egyházban, ott, ahol a plébánián vagyunk, ott, ahol a templomba járunk. Szent Pál apostol a kointusiakhoz írt első levelének 12. fejezetében az Egyházat úgy írja le mint Krisztus misztikus testét, aminek mi tagjai vagyunk: „A test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. Így Krisztus is. Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztséggel: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok. Mindannyiunkat egy Lélek itatott át. Mert a test nem egyetlen tagból áll, hanem sokból… Ti Krisztusnak teste vagytok, s egyenként tagjai.”
Az emberi test minden egyes tagjának megvan a maga funkciója, szerepe, amit a testnek a javára, annak egészséges működésére kell használnia. Ugyanígy az Egyházban, a családban, a községben is, minden egyes kereszténynek, minden egyes családtagnak, közösségi tagnak arra kell törekednie, hogy életével, szolgálatával a közösséget segítse, annak boldogulásán munkálkodjon. Előrehaladásán fáradozzon, ahogy az apostol fogalmaz: „a tagok törődjenek egymással”. Ebben a munkálkodásban, legyen szó a család, a templom vagy a plébániai közösségéről, nagyon fontos szerepe van az egységnek. Mégpedig azért, mert egység, egyetértés, összefogás, áldozat hozatal nélkül, a közösség nem lesz képes eredményesen végezni Isten adta küldetését, a jó ügy érdekében való kibontakozását. A pletykával, az irigységből származó megszólással, rosszindulatú kritikával, nemcsak hogy nem képes Isten adta küldetését teljesíteni a közösség, hanem szétbomlik, egymásnak keresztbetevő, egymással harcoló csoportokra, klikkekre oszlik. Az egység ajándék, ami a bennünk lakozó Krisztus áldásaként száll a hívőkre, és az Atyaisten hatalma tartja meg. Pál apostol idejében a korintusi közösség sok nehézségbe ütközött a közösségi élet terén.
Megosztottságban, irigykedve, értetlenségben és másokat kirekesztve éltek, mint ahogy gyakran néha mi is tesszük, annak ellenére, hogy hívő keresztényeknek valljuk magunkat. Ez nem jó így, mert ahelyett, hogy építenénk és növelnénk közösségeinket és az egyházat, mint Krisztus testét, azt számos részre tördeljük, szétszaggatjuk. Ez megtörténik napjainkban is. Ne gondoljuk azt, hogy az Egyházunk tökéletes, és a benne lévő tagok sem tökéletesek. Ha egy tökéletes egyházat keresünk, tévúton járunk. „Történt egyszer, hogy egy remetét felkeresett egy ifjú, és beszámolt neki, hogy az Egyházban csalódott, és egy tökéletes közösséget keres. Az öreg erre odavezette a templomot körülvevő falhoz és megkérdezte tőle: Mit látsz? Csak egy rozoga falat, gazzal és mohával – válaszolta a látogató. Isten mégis ebben az állapotban, környezetben lakik – mondta a remete. Így van ez az Egyházzal is. Nem lehet tiszta és tökéletes, mert emberek alkotják. Te is csak egy ember vagy. Állítom, ha egy tökéletes egyházra bukkansz, abban a pillanatban, amikor te belépsz oda, nem lesz az – mondta a remete az ifjúnak.” Tehát az Egyházunk egyszerre szent és bűnös is. Szent, mert a Szentlélek vezeti és Krisztus a feje, bűnös, mert mi is ott vagyunk benne, esendő, gyenge emberek. Nekünk csak engedni kell a megszentelődésünket, és a Lélek indíttatásaira hallgatva szolgálni testvéreinket, és ezáltal az Egyházat. Gyengeségeink ellenére is tudunk jót tenni, törekedni a jóra a közösségben.
Értékelni embertársaink tehetségét, jó tulajdonságait, becsülettel végzett munkáját, áldozatvállalását. Értékeljük a jó adottságokat a megosztottságokkal szemben, álljunk közel a leggyengébbekhez, és vegyünk részt szenvedésükben; fejezzük ki hálánkat mindenkinek, mindenkiért szívből mondjunk köszönetet! „Köszönöm, Uram, hogy ennek az embernek ezt az ajándékot adtad, köszönöm, hogy ő is a testvérem lehet.” Legyünk egymásért hálásak az Úrban. Az ilyen szív, amely ezt teszi, hálát ad gyarló testvéréért is, jó, nemes és elégedett, mert tud köszönetet mondani.
Krisztusban, Kedves Testvéreim!
Ne felejtsük el, hogy úton a szinodális Egyházban sok próbatétel vár ránk, és mindenkinek meg kell harcolnia a saját harcát a jóért, a közösség egységéért, a plébániájáért, keresztény testvéréért, saját családtagjaiért. A sátán célja, hogy megbontsa közöttünk az egységet, hogy zavart keltsen és viszályt, nemcsak a plébániai közösségekben, hanem elsősorban a családjainkban. Az egység egyénileg kezdődik mindannyiunknál, akik Krisztus követőinek valljuk magunkat –, de nemcsak névleg, hanem igazi önfeláldozó lelkülettel. Az egység igazából akkor valósul meg, ha egységben vagyunk Jézussal, ha egész életünket egy önmagunknál fontosabb ügynek, Isten ügyének szenteljük, amely egyaránt vonatkozik a családra, plébániai közösségeinkre és az egész Egyházra. Ámen.
