Sokadszorra élvén alkotmányos felhatalmazásának hiányával, Aleksandar Vučić államfő sokadszorra örvendetes hírt közölt az ország lakosságával, sokadszorra valamelyik hatalomközeli média a nyugovóra térés óráit megelőzően sugárzott műsorában, sokadszorra az állami költségvetéshez kapcsolódóan. Bejelentette, hogy „a 16 és a 30 év közötti polgárok május végén, vagy legkésőbb június elején, azaz az április 3-i választásokat követően”, újabb 100 eurós támogatásra számíthatnak. Erről, állítólag, Ana Brnabić kormányfővel és Siniša Mali pénzügyminiszterrel állapodott meg. Az államfő indoklása szerint ekképpen szeretnék szemléltetni, hogy „a világjárvány a fogyasztás, valamint a beruházások növeléséhez is hozzájárulhat, azaz az ilyen jellegű költségvetési kiadás a legjobb módja annak, hogy a gazdasági növekedést még az eddigieknél is magasabb szintre emeljék”.
A hatalom eddig meglehetősen magányos maradt azon álláspontjával, hogy az általános, vagy az egy-egy nagyobb társadalmi csoport minden tagjának megítélt közvetlen támogatás valójában a gazdasági növekedést serkenti az egekbe. A Költségvetési Tanács már 2020. április elején figyelmeztetett, hogy míg a gazdaság számára kidolgozott támogatási csomag szükségszerű és hatékony intézkedés, addig a „100 eurós programcsomag” igencsak káros lehet, úgy rövidtávon, mint hosszútávon, hiszen következtében az állam kénytelen lesz tovább eladósodni – a közgazdaságtudomány ismerői szerint éppen ezért nem lehet az egyébként a defláció enyhítésére alkalmazott helikopterpénznek nevezni az említett támogatást, hiszen nem nyomtatás által teremti elő az állam a pénzt. A szakértők egy része egyértelmű párhuzamot von az említett juttatások és a növekvő államadósság között. Noha utóbbi a korábbi becslések ellenére 2021 végéig mégsem érte el a GDP 60 százalékát – 56,9 százalékos volt –, összegben mérve akkora, mint amekkora egyszer sem volt az utóbbi húsz évben – 30,13 milliárd euró. Sokan próbáltak már rávilágítani, hogy az adófizetők még sok-sok éven át lesznek kénytelenek visszafizetni az „ajándékot”. „Az államadósság kérdése túlságosan összetett ahhoz, hogy egy-egy összeg, vagy arány kimutatásával pontos képet lehetne kapni, ám a Szerbiához hasonló gazdasági és pénzügyi erőnlétű országok esetében egyáltalán nem mindegy, hogy az eladósodással szerzett pénzt mire költik” – mutatott rá Ljubodrag Savić egyetemi tanár.
Nem világos, hogy mi értelme van a polgároknak szánt 100 eurónak, ha már a kifizetés előtt 100 euróval – plusz az arra számított kamattal – eladósítják az adófizetőket, érvelt a Költségvetési Tanács. Nemcsak az említett szerv, hanem például az emberi jogi szervezetek is arra igyekeztek felhívni az államvezetés figyelmét, hogy a polgárok ilyen jellegű támogatásának esetleg akkor lenne értelme, illetve a szegénység csökkentésében mérhető hatása, ha azzal a legveszélyeztetettebb kategóriákat céloznák meg.
A fiatalok számára megítélt támogatás, a korábbiakhoz hasonlóan, az infláció okán is problematikus, hiszen a fogyasztást ilyenkor nem serkenteni, hanem visszafogni kellene, értékelte még tavaly év végén Danko Brčerević, a Költségvetési Tanács közgazdásza, aki szerint ilyen jellegű költségvetési kiadásokról egyébként sem szokás hatásfelmérés, majd a megfelelő stratégiai dokumentum összeállítása, és az ezekről folytatandó érdemi parlamenti vita nélkül dönteni. A közgazdász számításai szerint eddig 1,8 milliárd eurójába került az országnak a polgárok közvetlen támogatása. Az infláció megfékezésének a fontosságára Pavle Petrović, a Költségvetési Tanács elnöke is rámutatott, szerinte ennél fontosabb feladata nem lehet az államvezetésnek 2022-ben, míg valamivel korábban kifejtette, hogy amennyiben tovább növekszik Szerbia államadóssága, a 2014-ben kezdődő megtakarítási intézkedésekhez hasonlóak válhatnak indokolttá, ezek pedig, értelemszerűen, minden polgár életszínvonalát kedvezőtlenül befolyásolnák. Valóban kellemes költeni a pénzt, ám ha arra nincsen fedezet, egy napon igencsak kínzó fejfájást okoz majd a visszafizetés, jegyezte meg Ljubomir Madžar közgazdász. Madžar azok közé a közgazdászok közé tartozik, akik szerint az életszínvonal jobbá tételének a céljával érdemesebb minél több nagyberuházási projektumot pénzelni, nem pedig közvetlen juttatásokkal serkenteni a fogyasztást.
A támogatást politikai szempontból értékelő elemzők között sokan vannak azok, akik szerint erre az intézkedésre minden további nélkül megvesztegetési kísérletként tekinthetünk, főleg a választások évében és főleg a vonatkozó bejelentések során hallható bizonyos megfogalmazások tükrében. „Azt kérem majd, természetesen abban az esetben, ha nem veszítjük el az áprilisi választásokat, hogy idén még egyszer támogassuk a fiatalokat.” Egyesek szerint ezekben a megnyilvánulásokban a választókra gyakorolt befolyás a büntető törvénykönyvben tiltott formája érhető tetten – az ellenzéki Mozgalom a Változásért a napokban tervez bűnvádi feljelentést tenni az államfő ellen. A választópolgárokkal való esetleges manipuláció szemszögéből megközelítvén a témát az sem elhanyagolandó szempont, hogy ezzel a magatartással és retorikával a kormánykoalíció gerincét alkotó párt meglehetősen egyértelműen kifejezésre juttatja, hogy milyen lesújtó véleménye van a szavazókról.
