A július végi események során legalább 96 ember vesztette életét a tömeges határátlépési kísérletben – közölte korábban a Reuters.
Világ
Mahamat Idriss Déby a katonai tanács élén irányította Csádot a 2024 májusában megtartott elnökválasztásig, amelyet megnyert,
Az Egyesült Államokban a halálbüntetés alkalmazása ugyan néhány államra koncentrálódik, de 2025-ben 11 államban összesen 47 kivégzést hajtottak végre.
Az amerikai közvetítéssel zajló tárgyalásokon Izrael fokozatos libanoni kivonulását a Hezbollah lefegyverzéséhez kötik.
Legfrissebb adatok szerint legalább 254 ember vesztette életét a Kolumbiát hétfőn megrázó erős földrengésben, a nyugati országrészben több mint 1300-an megsérültek – közölték kedden az érintet...
Az Európai Unió is üdvözölte a libanoni parlament döntését.

