2024. május 8., szerda

Meghalt egy beteg, miután kigyulladt a mentőautó

A 35 éves Danijel M meghalt, miközben az éjszaka folyamán a prokupljei kórházból a niši Klinikai Központba szállították, tudósít a 021.rs hírportál.

A szállítás során a mentőautó kigyulladt és kiégett. Egy másik járművet küldtek a beteg felvételére, amely ezt követően a niši Klinikai Központba szállította a pácienst, azonban az intézményben meghalt.

A halál pontos okának megállapítására boncolást rendeltek el.

Az elhunyt családja feljelentést tesz az egészségügyi felügyelőségnél.

Tomislav Mitrović, az elhunyt testvére azt mondta: gyanúsnak tartja a halál körülményeit, és addig nem adja fel, még ki nem derül az igazság.

– Csütörtökön fájdalmat érzett a gyomra környékén, ezért először a žitoradai Egészségházban megvizsgálták, majd a prokupljei kórházba szállították. Nekünk azt mondták, hogy rosszak az eredményei. Többször beszéltünk az orvossal, tájékoztatást kaptunk az egészségügyi állapotáról. Állítólag jobban volt, de szombaton éjfél után felhívta a feleségét, és elmondta, hogy sürgősen Nišbe helyezik át. A szüleink azonnal Prokupljeba mentek, és követték a mentőautót – mondta Tomislav.

Hozzátette: amikor kigyulladt a mentőautó, Danijel, az őt szállító csapattal együtt, 40 percet várt a másik járműre, még az megérkezett Prokupljeból. Ennek szemtanúi is voltak.

A prokupljei intézmény illetékesei azt mondták, hogy mindent szabályszerűen csináltak, és a szóban forgó pácienst megfelelően kezelték, a család pedig az elejétől kezdve tudta, hogy milyen állapotban van, folyamatosan tájékoztatták őket.