2024. március 29., péntek

Fiatal matematikusok versengtek Zentán

A XIX. Fekete Mihály Emlékverseny eredményei

A zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium adott otthont a XIX. Fekete Mihály Emlékversenynek. Péntek délután a középiskolások, szombat délelőtt pedig az általános iskolások tették próbára matematikatudásukat. A versenyt támogatta a Tartományi Oktatási Titkárság, Zenta Község Önkormányzata és az InGenium Alapítvány. A legeredményesebb tanulók elismerő oklevélben és könyvjutalomban részesülnek majd, amit a járványhelyzetre való tekintettel postai úton kézbesítenek ki számukra.

Az ötödikes tanulók (27 versenyző) közül a horgosi Balázs Piri Kevin és a szabadkai Bakota Áron végzett az első helyen. Leopold Kata (Magyarkanizsa), és Szebenyi Antónia ( Horgos) második helyezést, míg Kopunović Edina (Csantavér), és Kurnyák Zsófia (Kishegyes) harmadik helyezést ért el.
A hatodikosok (21) mezőnyében első Živanac Léna (Szabadka), második Nagy Martina (Szentmihály), és Földi Krizsán Kitty (Kishegyes), harmadik pedig Mészáros Máté (Magyarkanizsa), és Varga Martin (Temerin).
A hetedikes (19) diákok vetélkedését az újvidéki Zsivanac Beren nyerte, második Sövény Petra (Hajdújárás), és Keresztényi Albert (Palics), harmadik helyen végzett Kadvány Júlia (Zentagunaras).
A nyolcadikosoknál (13) az első helyen hárman végeztek: Pletikoszity Martin (Bajsa), Csiszár Ákos (Palics), és Csanádi Petra (Magyarkanizsa), két második helyezett lett Ristić Anna (Újvidék), és Téglás Dóra (Kiskunfélegyháza), a harmadik helyen szintén hárman osztoztak, Retkes Emma (Kiskunfélegyháza), Rádi Gellért (Kiskunfélegyháza), és Kis Botond (Magyarkanizsa).
A középiskolák elsős tanulói (14) közül az orosházi Vicián Márk végzett az első helyen, második Kratok Bence (Zenta), és Fekecs Csaba (Zenta), harmadik helyezést ért el Huszta Kristóf (Zenta).
A másodikosok (7) versenyét a zentai Erdélyi Nimród nyerte, második helyen végzett Szabó Dorina (Zenta), a harmadik helyen hárman osztoztak, Tóth Katarina (Zenta), Fajka Zsóka (Zenta), és Kalmár Krisztina (Zenta), mindannyian a Bolyai-gimnázium diákjai.

A harmadikos középiskolások (12) közül első helyen végzett Kőműves Emese (Zenta), a két második helyezést Török Csongor (Zenta), és Balázs Bálint (Zenta) érdemelte ki, harmadik Tóth Norbert (Zenta) lett. Szintén mindannyian a Bolyai tanulói.
A 8 negyedikes középiskolás közül az első Gál József (Zenta), a második Apró Dorottya (Zenta), és hároman osztoztak a harmadik helyen, Nagy Daniella (Zenta), Irimiás Márk (Orosháza) és Ágó Gergely (Zenta).