2021. december 2., csütörtök

A döntés a mi kezünkben van

Minden bizonnyal sokunk előtt még ma is ott lebeg a gyermekkorunkból szüleink azon féltő figyelmeztetése, miszerint ne töltsünk túlzottan sok időt a televízió előtt, hiszen sokkal értelmesebb dolgokkal is elüthetjük a szabadidőnket, ami persze igaz is volt, ugyanúgy, ahogyan igaz ma is, hiszen valljuk be, számtalan olyan szabadidős tevékenységet találhatunk magunknak, amelyeknek a mindennapjaink tartalmasabbá tételére, a lelki egészségünk megteremtésére és fenntartására, illetve a személyiségünk fejlődésére gyakorolt pozitív hatásai messze túlmutatnak a televíziónézés hasznosságán. De emberi gyarlóságunk részét képezi sok egyéb mellett az is, hogy olykor szeretünk hátra dőlni a kényelmes karosszékünkben vagy a még annál is kényelmesebb fotelünkben, és egyetlen gombnyomásra megteremteni magunknak az illúziót. Azt az illúziót, amelyre vágyunk, vagyis amelyről azt hisszük, hogy vágyunk rá, és amelyről éppen ezért azt feltételezzük, hogy fontos számunkra, olykor talán még a mindennapok valóságánál is fontosabb, mindeközben pedig észre sem vesszük, hogy az illúzió, amelyet megteremtünk, egy idő után már olyannyira elhatalmasodik rajtunk, hogy a valóság felülírására is képessé válik. Annak a valóságnak a felülírására, amelyből olykor valóban jólesik kilépni, megfeledkezve a hétköznapok gondjairól, a mindennapok nehézségeiről és azokról a problémákról is, amelyekkel időről időre szembe kell néznünk.

Nem mindegy persze, hogy mindezt miként tesszük, ahogyan az sem, mit és mennyit nézünk a tévében. De nemcsak a tévénézési szokásaink eltérőek, hanem abban is különbözünk, ki mekkora jelentőséget tulajdonít egy-egy műsornak, ki mennyire azonosul a televízióban látottakkal, hallottakkal. Bizonyára mindannyiunknak vannak olyan ismerősei, akik olyannyira hagyják magukat beszippantani egy-egy műsor által, hogy már-már annak a keretei között élik a saját életüket. Gondoljunk csak egy-egy szappanoperára, amelynek egyesek semmi esetre nem hagynák ki egyetlen epizódját sem, sőt képesek ahhoz igazítani a családi programjaikat, a barátai látogatásaikat, vagy az egyéb programjaikat is, miközben úgy érzik, maguk is az adott történet részeseivé válnak, véleményt alkotnak, állást foglalnak, sőt olykor még a diskurzusokba is bekapcsolódnak. Hasonló a helyzet a különféle valóságshow-kkal is, amelyeknek a jelenetei szintén igencsak magukba szippanthatják a nézőt, még akkor is, ha valójában semmi érdemleges nem történik bennük, arra azonban még így is kiváló lehetőséget kínálnak számunkra, hogy kizökkenjünk a valóságból és a saját problémáink megoldása helyett számunkra teljesen idegen emberek problémáival foglalkozzunk. Olyan emberekéivel, akikről egy idő után hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ismerjük őket, sőt közünk is van hozzájuk, hiszen ez is a már említett illúzió részét képezi. Az persze, hogy ez jó-e, vagy sem, illetve egészséges-e vagy sem, már egészen más kérdés.

(Illusztráció - Pixabay.com)

Mindezek persze csupán egy vékonyka szeletét képezik azoknak a műsoroknak, amelyeket a televíziók képernyőin keresztül követünk, vagyis követnénk, ha nem lebegne ott előttünk még ma is gyermekkorunkból szüleink féltő figyelmeztetése, miszerint ne töltsünk túlzott sok időt a televízió előtt, hiszen sokkal értelmesebb dolgokkal is elüthetjük a szabadidőnket, az ilyen típusú műsoroknál értelmesebben meg aztán főleg, tehetnénk hozzá némi iróniával, anélkül persze, hogy bárkit is meg szeretnénk sérteni, vagy esetleg el kívánnánk ítélni, aki ezekben leli örömét. Szíve joga, természetesen.

Olvasóink többsége azonban – úgy tűnik – nem az ilyen típusú műsorokat kíséri a legszívesebben figyelemmel, feltéve, ha egyáltalán tévézik – egyötödük ugyanis saját bevallása szerint szinte egyáltalán nem néz tévét, mivel nem talál benne olyan műsorokat, amelyek igazán érdekelnék – sokkal inkább a különféle tudományos-ismeretterjesztő műsorokat részesíti előnyben, amelyeket a sportközvetítések, illetve a hír- és tájékoztató műsorok követnek, legalábbis ez derül ki heti körkérdésünkből, amelyben a televíziózás világnapja alkalmából arra kerestük a választ, hogy olvasóink milyen műsorokat néznek szívesen a televízióban.

Akármilyen műsorokat is részesítünk azonban előnyben akkor, amikor úgy döntünk, televíziónézéssel ütjük el a szabadidőnket, vagy legalábbis annak egy részét, nem mehetünk el amellett a tény mellett sem, hogy a felnövekvő generáció tagjai esetében a televízió ma már jóval kevésbé jelent meghatározó veszélyforrást, mint évekkel vagy évtizedekkel ezelőtt, helyét ugyanis a médiafogyasztási szokásaink igen jelentős átalakulásának következtében mára már az újmédia vette át, ugyanis jóval több időt töltenek a számítógépek, a táblagépek, az okostelefonok meg az egyéb korszerű technikai eszközök mellett, mint a tévékészülékek előtt, és az interneten terjedő ellenőrizetlen tartalmak kétségtelenül jóval nagyobb veszélyt jelentenek rájuk, mint a televízióban láthatók, amelyek azért – bármennyire is színvonal alattinak ítéljük is meg azokat mi, felnőttek – mégiscsak átesnek valamiféle előzetes szűrőn, szemben az internetesekkel, amelyek közé a szó legszorosabb értelmében bármi felkerülhet. Valóban bármi. Mindez egyebek mellett azért is tekinthető roppant aggályosnak, mert tisztában kell lennünk azzal, hogy a gyermekek túlnyomó többsége még nem rendelkezik, nem is rendelkezhet olyan szilárd értékrenddel, illetve olyan stabil tapasztalati hálóval és kialakult döntési struktúrával, amelyek megteremtenék számára a teljes körű biztonságot, illetve a kéretlen tartalmak határozott elutasításának, valamint a határozott és következetes értékítélet meghozásának lehetőségét.

Ön milyen típusú műsorokat néz szívesen a televízióban?

A különféle hírműsorokat kedvelem a leginkább – 12%

A tudományos-ismeretterjesztő műsorok a kedvenceim – 28%

Az önfeledt kikapcsolódást nyújtó szórakoztató műsorokat – 10%

A sportközvetítések azok, amelyek a képernyő előtt tartanak – 20%

A sorozatokat és a filmeket kísérem legszívesebben figyelemmel – 9%

Nem nézek tévét, nincs olyan műsor, ami érdekelne – 21%

Ha ehhez hozzávesszük, hogy egy nemrég készült felmérés szerint a Z generációhoz tartozó fiatalok közül minden tizedik napi öt óránál is több időt tölt a különféle közösségi portálokon, köztük elsősorban a TikTokon, a YouTube-on és az Instagramon, akkor nem nagyon lehetnek kétségeink afelől, hogy ennyi idő alatt milyen mértékű olyan tartalommal találkozhatnak, amelyek finoman szólva sem a fejlődésüket szolgálják, még akkor is, ha nemcsak nem keresik tudatosan, hanem esetleg megkísérelik el is kerülni azokat, arról nem is beszélve, hogy ezek a platformok képezik a tinédzserek elérésének legfontosabb és leghatékonyabb elérési módját, ami ellenőrizetlenségük és ellenőrizhetetlenségük folytán tovább növeli a kockázatukat. A Z generációhoz tartozók egyharmada ráadásul saját bevallása szerint egyetlen napot sem tudna elképzelni úgy, hogy ne használja ezeket a platformokat, közülük is elsősorban a kiskamaszok azok, akik a leginkább veszélyeztetetteknek tekinthetők, ugyanis a 13 és 15 év közöttieknél még magasabb a függők aránya, mint az átlagnál, a TikTok esetében 42 százalékra, az Instagram esetében pedig 37 százalékra tehető ez a szám.

S hogy mindez miért fontos? Azért, mert azzal párhuzamosan, hogy a televíziónézés egyre inkább áttevődik a különféle streamingszolgáltatók kínálatából való szemezgetésre, jóval kevésbé világosan és egyértelműen választhatók el egymástól a televíziózás és az újmédia által kínált lehetőségek, illetve velük együtt a veszélyek is, aminek ugyan nyilvánvalóan vannak előnyei és hátrányai is, a lényeg szempontjából azonban talán mégsem a felület az igazán fontos, hanem sokkal inkább maga a tartalom. Ilyen szempontból pedig ugyan még jó ideig nyugtatgathatjuk a lelkiismeretünket azzal, hogy mi csupán azt nézzük, amit a tartalomelőállítók kínálnak számunkra – miközben egy-egy óvatlan pillanatban talán bennünk is felmerül az a megválaszolhatatlannak tűnő kérdés, hogy vajon a kínálat határozza-e meg a keresletet, vagy a kereslet a kínálatot –, végül mégiscsak oda jutunk, ahova mindig, amikor hasonló kérdésekről morfondírozunk: bármennyire is nehéz bevallanunk önmagunknak, a döntés bizony még mindig a mi kezünkben van, márpedig ha valóban így van, akkor kétségtelen, hogy annak a felelőssége is elsősorban minket terhel.