2024. május 8., szerda

Lobbizásért 1,3 millió dollár

A Szerbiai Gazdasági Kamara 1,3 millió dollárt fizetett a Yorktown Solutions LLC-nek az Egyesült Államokban folytatott három évnyi lobbitevékenységért.

A Nova szerint 2022 végéig további félmillió dollárt fizetnek a cégnek a szolgáltatásaiért.
 
A Szerbiai Gazdasági Kamara az elmúlt négy évben legalább négy szerződést kötött a Yorktown Solutions LLC céggel.

Marko Čadež, a Szerbiai Gazdasági Kamara elnöke megerősítette, hogy a szolgáltatásokért eddig 1,3 millió dollárt fizettek ki, pontosabban 2021-ben 300 ezer dollárt, 2020-ban 400 ezer dollárt, 2019-ben pedig 600 ezer dollárt. Kiemelte, hogy a céggel való együttműködés eredményeként találkozókat, konferenciákat és látogatásokat szerveztek, de megállapodások is születtek több amerikai céggel és alappal.