A pápa korábban többször bírálta Donald Trump amerikai elnök bevándorláspolitikáját, hangsúlyozva, hogy a migránsokkal méltósággal kell bánni.
Világ
A hivatalos adatok szerint a június 24-i földrengésben legkevesebb 189 épület teljesen megsemmisült, további 855 vagy több pedig megrongálódott.
Hatan meghaltak, tizenhatan pedig megsebesültek, amikor csütörtökön pokolgép robbant egy zsúfolt kávézóban a szíriai főváros, Damaszkusz belvárosában, az igazságügyi palota közelében – jelentette a...
A Hamász lefegyverzése jelenti a legnagyobb akadályát a megállapodás előmozdításának
A vihar jelentős lehűlést is hozott – egy óra alatt 34 fokról 19 Celsius-fokra esett vissza a hőmérséklet.
A hatóságok egyelőre nem tudták megmondani, hogy hány embert kellett kimenekíteni a kórházból, és arról sem tudtak tájékoztatást adni, hogy a sérültek milyen állapotban vannak.

