Miközben némelyik ellenzéki politikus és politikai elemző arra az álláspontra helyezkedik, hogy a vasárnap megtartott negotini helyhatósági választásokat követően megalapozatlan abban bízni, hogy a 2022-ben esedékes országos szintű és belgrádi választások sportszerűek lehetnek, Ivica Dačić köztársasági házelnök részleteket közölt az európai parlamenti képviselők közvetítésével folytatott ellenzéki-hatalmi párbeszéd aktuális összejöveteléről. Megerősítette, hogy két alapvető elképzelés szerepel napirenden: a médiumok munkáját a választási kampány ideje alatt felügyelő ideiglenes testület megalakítása, valamint a Köztársasági Választási Bizottság tagságának kibővítése. A házelnök álláspontja szerint a hatalom az említett két területen, az említett két módon, hajlandó engedményeket tenni az ellenzéknek, amelyik, szerinte, innentől nem tud érdemben érveket felsorakoztatni a választások bojkottja mellett.
Bizonyos ellenzéki pártok már az említett párbeszéd második körét követően, illetve közvetlenül azt megelőzően, elégedetlenségüknek adtak hangot az addigi fejlemények okán, bejelentvén kivonulásukat a dialógusból. Miroslav Aleksić a Néppártból még szeptember közepén közölte, hogy mindkét, előbb említett testület megalakítása hangzatos intézkedés, amelyik a hatalom a kompromisszum iránti nyitottságát hivatott szemléltetni, ám valójában egyik sem biztosítéka az igazságos választásoknak, „hiszen a hatalom képviselőinek mindkét testületben abszolút többsége lesz”. A média felügyeletével megbízott ideiglenes testület az Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testületnek (REM) a hatáskörébe tartozik majd – a megalakítást követően a tagságot fele-fele arányban a REM és az ellenzék delegált tagjai képezik –, utóbbi pedig az elmúlt években nem volt példája az objektív és a szabályokkal összhangban álló tevékenységnek, érvelt Aleksić.
A médiaszíntéren való rendteremtés és az objektív tájékoztatás, valamint a sajtószabadság feltételeinek a megteremtése évek óta egyik alapvető és egyik legcélszerűbb követelése az ellenzéknek, hiszen a szabad választások, illetve a választójog kéz a kézben jár a sajtószabadsággal. Függetlenül az egyéb visszaélésektől és a nyomásgyakorlás legkülönbözőbb, vélt vagy valós formáitól, ha a polgárok nem kapnak lehetőséget a valósághű, a párttatlan, az időszerű és a teljes körű tájékoztatásra, jogosan merül fel a kérdés, hogy mennyire szabad a választások napján az urnánál kifejezésre juttatott akaratuk.
Valószínűleg nem reprezentatív, ám mindenféleképpen elgondolkodtató és tanulságos felmérést készített ebben a témában az N1 tv újságírója, aki az Operator umova című riportfilm elkészítése során Paraćinba, Vranjéba, Szabadkára és Loznicába utazott, hogy választ próbáljon kapni a következő kérdésekre: Miként formálódik a közvélemény azokban a térségekben, amelyekben egy tv-szolgáltató – általában az állami – domináns a piacon?; Miként befolyásolja az egyoldalú tájékoztatás az átlagpolgár álláspontját?; Miért nincsen mindenhol az országban egyformán joguk a polgároknak ahhoz, hogy különböző tv-csatornák közül válasszanak? A megkérdezett helyi újságírók véleménye térségtől függetlenül megegyezett: a köztévé, és a hatalomközeli, magán alapítású médiumok mellett a helyi médiumok – ezeket az elmondások szerint az esetek többségében szintén hatalomközeli üzletemberek vásárolták meg – egyaránt szelektíven tájékoztatnak, mindenekelőtt a propaganda eszközeivel élve. Ami a megkérdezett járókelőket illeti, szinte mindenhol ugyanazt mondták: elsősorban a Pink, a Happy, a Prva és az SZRTV műsorait követik. Egyesek azért, mert más nem elérhető számukra, mások pedig – saját elmondásuk szerint – azért, mert nem hajlandók nézni az „ellenzéki tv-t”. „Ha ki tudnám fizetni, akkor mást is néznék, de egyszerűen nem telik arra, hogy fizessem a köztévé díját és emellett még a kábeltévét is” – mondta egy idős férfi Paraćinban. A megkérdezettek nyilatkozatai alapján azt is leszögezhetjük, hogy a közhangulat szinte mindenhol ugyanaz, függetlenül attól, hogy az ország északi, déli, nyugati, vagy keleti térségében járunk, azaz elsősorban az alábbi személyekre és szempontokra összpontosítanak az emberek: „Vučić önmagát feláldozva dolgozik az országért, utakat épít és gyárakat nyit meg, míg Đilas – a valamikori belgrádi polgármester és a DP elnöki tisztségét 2012 novembere és 2014 májusa között betöltő politikus – korábban bezáratta az összes gyárat, szétlopta az országot, most pedig mindent megtesz azért, hogy keresztbe tegyen az államfőnek.” A többség soha nem hallott a Jovanjica-, vagy a Krušik-afférról, de arról sem, hogy melyik miniszter plagizálta doktori disszertációját, vagy ha igen, akkor a fordított megközelítésből, ahhoz képest, ahogyan ezekről az ügyekről például az N1, a Nova, a KRIK portál, vagy a Vreme, a Nedeljnik és a NIN hetilapok, illetve a Danas napilap tájékoztatnak. „Amit sokszor ismételnek, igaznak tűnik” – jegyezte meg egy paraćini újságírónő.
Természetesen mondhatnánk azt, hogy aki akar, az napjainkban az internetnek köszönhetően szinte annyi információhoz juthat, hogy az akár káros is lehet, ám ebben a tekintetben úgyszintén nagyok a különbségek. Egy három évvel ezelőtti felmérés szerint az országban 4,2 millió polgár használta az internetet, azzal, hogy 73 százalékuk városi környezetben élt. A 65 évnél idősebbeknek csupán a 8 százaléka használta rendszeresen az internetet. Egy másik, szintén három évvel ezelőtti felmérés szerint a szerbiai internetfelhasználók 49 százaléka digitális írástudatlan.
Azzal is érvelhetnénk, hogy a távirányító birtokában mindenki maga dönti el, hogy milyen médiatartalmakat fogyaszt, ám például a köztévé esetében ez közel sem ennyire egysíkú, hiszen azért mindannyian fizetünk, függetlenül attól, hogy végül követjük a műsorait, vagy sem. A médiamanipuláció által teremtett párhuzamos valóságot a napokban éppen az SZRTV szemléltette hitelesen, amikor a Pandora-papírok elemzését követően nyilvánosságra hozott adatok kapcsán a hírbemondó egykori, vagy aktuális cseh, brit, orosz, ukrán, jordániai és montenegrói államvezetők nevét emelte ki – Đukanovićtyal különösen hosszasan foglalkozott a hír –, ám elegánsan megfeledkezett a Siniša Malival és a 24 bolgár lakással kapcsolatos állításokról.
Mindebből kiindulva nem valószínű, hogy a polgárok egy tetemes részéhez eljut például az a hír, hogy a hatalom, illetve a befolyása alatt álló médiumok részéről háborús bűnösöket, valamint gyermekmegrontókat szabadlábra helyező, korrumpált bíróként megbélyegzett Miodrag Majić az utóbbi három évben való munkáját a Legfelsőbb Semmitőszék szakmai testülete nemrégiben ismét a legmagasabb osztályzattal értékelte, de az sem, hogy Sebastian Kurz ellen pontosan mi miatt is indítottak Ausztriában eljárást, azaz médiavilágunk továbbra is fekete-fehér marad.
