2024. április 26., péntek

Szerencsekovácsok tettereje

Olykor rögös út vezet az elégedettséghez úgy, hogy közben közösségünkben maradjunk

– Van az a bizonyos sült galamb. Állhatunk tátott szájjal, várva, hogy az egyszer majd megtalál bennünket, de ennek csekély az esélye – kezdte a beszélgetést egyik barátnőm a minap, amikor arról számolt be, miként léptették őt elő szabadkai munkahelyén.

– Elegem lett az egy helyben toporgásból. Mikor lépjek, ha nem 30 évesen? Így tettem fel a kérdést a fővárosi menedzsernek, amikor eljött, hogy felmérje, ki alkalmas helyi vezetőnek. A pozícióra magasabb végzettségű személyt kerestek, én pedig csak gimnáziumot végeztem, és be sem hívtak interjúra, de úgy tűnik, tetszett nekik a bátorságom, a hozzáállásom, és megkaptam az állást – mesélte a barátnőm, elégedett mosollyal az arcán.

Nórát még a középiskolás éveinkből ismerem. Dolgozott már bolti eladóként, pakolt raktárban, mellékállásban sírokat gondozott, volt már biztosítási ügynök, s tette mindezt egyedülálló anyaként. Most viszont egy országos üzletlánc helyi vezetője lett, akinek több beosztottja is van. Példamutató ez, tudva, mekkora kitartás áll mögötte, sikerét pedig csakis tenni akarásának, ambícióinak, azaz önmagának köszönheti.

Szabadkán sem Nóra az egyetlen, aki saját szerencséje kovácsává vált. Olykor rögös út vezet ahhoz, hogy elégedettek legyünk az életünkkel úgy, hogy közben megmaradunk a közösségünkben.

Franciskovity Laura múzeumpedagógusként dolgozik, és jelenleg a végzettségének megfelelő munkát végez a Szabadkai Városi Múzeumban. Párjával épp a közös otthonteremtésen fáradoznak.

– Dolgoztam már a gázműveknél, voltam már titkárnő, egyszóval elég színes az önéletrajzom. Ma már elmondhatom, hogy nagyon érdekes és nagyon kreatív munkám van, és a fizetésemmel is elégedett vagyok. Olyan embernek tartom magam, aki a jég hátán is megél: ha kell, akkor klímát szerelek, takarítok. Régebben bántott, hogy nem a szakmámban dolgoztam, és gyakran voltam ezért bánatos, de tudtam, hogy az átmeneti állapot, és nagyon vártam a lehetőséget. Annak idején mondtam édesanyámnak, hogy addig nem megyek külföldre, míg itthon feltalálom magamat. Vannak rokonaim külföldön, és olykor elgondolkodtam én is a kinti lehetőségeken, de a szeretet miatt maradtam, hisz itt vannak a szüleim, a bátyám, a fiúm, a barátaim. Szeretném, ha ezek az emberek a jövőben a részesei lennének a gyerekeim életének, hisz akkor tud valaki igazán stabil lenni, és akkor tudja jól érezni magát, ha a szerettei között él. Szeretem Szabadkát, és néha azon kapom magam, hogy sétálok az utcán, és kisgyerekként bámulom az épületek részleteit. A városban mindig fel lehet fedezni valami újat. Gyakran mondják, hogy itt nem történik semmi, pedig elég olykor felmenni a városháza kilátójába, és megtekinteni, mi minden zajlik. Számos betondzsungelszerű városban jártam már, Szabadka viszont zöld. Szeretem, hogy itt minden közel van, hogy gyalog is eljuthatok itt bárhova. Ha bemegyek egy boltba, két nyelven köszönnek. Külföldön más lenne a helyzet, ott a lakbérek is jóval magasabbak, és ha a nyelvet nem ismerjük, akkor nem igazán számíthatunk előléptetésre. Semmiért sem adnám fel azt az életszínvonalat, amit itt megteremtettem magamnak – vallja Laura.

Sebők Viktória a város központjában él albérletben az élettársával, és a Szabadkai Vímzűvek és Csatornázási Kommunális Közvállalat pénzügyi osztályán dolgozik. Elégedett a munkahelyével, hisz, ahogy mondja, a végzettségének megfelelő helyen dolgozik. Korábban egy munkaközvetítő ügynökségnél volt állásban, így első kézből ismerkedhetett meg a külföldi lehetőségekkel.

– Az egyetemi éveim alatt és utána fordítóként dolgoztam, bejártam Szerbiát, Magyarországot és Horvátországot, a hétvégéket pedig itthon töltöttem. Időközben egy munkaközvetítő ügynökségnél dolgoztam, és megszereztem a közgazdász diplomámat. A külföldi munka nem tudja felülmúlni azt, hogy a saját otthonomba térjek haza munka után, hogy rendszeresen találkozzak a családommal, és hogy az anyanyelvemen beszéljek. Erre külföldön sokszor nincs lehetőség, és számos kint élő barátom küzd honvággyal, amit a jó keresetük sem tud pótolni. A korábbi állásomban felismertem, hogy mekkora lemondásokkal jár egy másik országban történő munkavállalás. Ragaszkodom a rokonaim közelségéhez. Többeknek nehézséget okoz hazajönni a járvány miatt. Ott nincs kihez fordulni, segítséget kérni, a webes kommunkáció pedig nem cserélhető fel a személyes találkozásokkal, mert nem tudjuk ugyanúgy átadni egymásnak az örömünket vagy bánatunkat. Úgy gondolom, hogy aki itt akar karriert építeni, annak sikerülhet, mert a jó munkaerőt itt is megbecsülik, ezt érzem napról napra. Az előző munkahelyemen számos külföldi munkát keresőt interjúztam meg, és gyakran tapasztaltam, hogy a nagyon jó szakmai háttérrel, nagy tudással rendelkezők szerényen állnak a saját tudásukhoz, félénkek, és megtorpannak egy adott lehetőség esetén. Egy új munkahelyen is bátornak kell lenni, kérni kell a segítséget, mert biztos vagyok benne, hogy segítségre lelnek, hisz senki sem úgy kerül egy új munkahelyre, hogy mindent tud. Azt sem kell kudarcnak megélni, ha nem vesznek fel azonnal egy áhított munkára, hanem tovább kell keresgélni. Szabadka egy gyönyörű és fejlődő város, a sokszínűsége és a hangulata mindenképp vonzó lehetőségeket nyújt mindenkinek, aki itt képzeli el az életet – állítja Sebők Viktória.

Kunyi Farkas Klaudia Szabadkán él a férjével, Kunyi Róberttel. Klaudia az Anahitas – a nők és kismámák gondozója egyesület alapítója és elnöke, szülészeti-nőgyógyászati nővér, bába, női- és kismamatorna-szakoktató. Mindketten úgy gondolták, hogy családi vállalkozást indítva tudják a legjobban feltalálni magukat a munka világában.

– Még fiatal a vállalkozásunk, ezért mellette még szükséges a freelancerkedés, hogy a végzettségünknek megfelelő munkát végezzünk. Mindketten többéves munkatapasztalattal rendelkezünk, és néhány év együttélés után beláttuk, hogy ahhoz, hogy itt boldogulni tudjunk a hivatásunkban, és hosszú távra közös életet tervezzünk, a saját ötleteinket kell valóra váltanunk. Így jött létre a kis családi vállalkozásunk, melyben házastársként egészítjük ki egymást, és látjuk el a munkaköröket. Én mint szülésznő, női- és kismamatorna-szakoktató, a nők és a kismamák gondozásával, edukálásával foglalkozom és tanácsadást végzek, a férjem feladata pedig dizájnerként a reklámok és azok menedzselése. Így kerek az egész. Mindketten azt csináljuk, amit szeretünk, és ami teljessé tesz bennünket. Ez fontos, mert ez az alapja a hosszú távú működésnek – meséli a pár.

Mint mondják, nem tudni, mit hoz a jövő, ezért számukra a külföldön való boldogulás mindig lehet opció, de úgy alakították ki a munkakörüket, hogy a hivatásukat az online térben is végezhessék.

– Ez főleg a járványhelyzetnek köszönhető, így nincs akadálya itthonról végezni a munkát, akár külföldi munkát is. A főbb okai annak, hogy maradtunk, az az itt megvalósítható életstílus, a viszonylag nyugodtabb és biztonságosabb környezet. Ebben a kis szecessziós városban szinte minden megtalálható, amire az embernek szüksége van, és amit szeretne, azt így vagy úgy meg is tudja valósítani. Hetente bemegyünk a városközpontba együtt reggelizni, hisz Szabadkán szép és nyugodt környezetben tehetjük ezt meg, már emiatt is megéri itt élni – mondta Klaudia és Róbert.

Cöndör Tibor és felesége, Enikő, akiknek Anna lányuk hat hónapos, közösen mesélték el azt az utat, ami a cégük alapításához vezetett. Tibor Csókáról, Enikő Horgosról költözött be Szabadkára, szeretnek sokat utazni, de, mint mondják, csak turistaként látogatnak el új helyekre, nem szívesen élnének máshol.

– Nem szeretem azt a gyári munkát, amelyben jelenleg a szülési szabadságom töltöm, és nem is a szakmámban dolgozom, a fizetésemmel viszont elégedett vagyok – vágta rá elsőre Enikő. – Anna mellett tanulok, hogy megszerezzem a közgazdász diplomám, és már csak pár vizsgám hiányzik a célig. Hobbiból pedig fotózom, illetve ezzel járulok hozzá a vállalkozásunkhoz.

Tibornak mérnök-informatikus diplomája van, és ezt a ContAnt Marketing nevű vállalkozásában tudja kamatoztatni.

– Mikor Szabadkán főiskolás voltam, és elvégeztem a tanulmányaimat, egy budapesti brókercégnél pénzügyekkel kezdtem el foglalkozni, amit nagyon szerettem és innovatívnak tartottam, de 10 év alatt ráuntam. Hatalmas változás történt az informatika területén, például az, hogy a számítógépek a zsebünkbe költöztek okostelefonok formájában, így úgy határoztam, hogy profilt váltok. Elkezdtem telefonos alkalmazásokat gyártani, mert igény mutatkozott rá. Egyik megrendelés követte a másikat, és ez lassan felváltotta a brókerfeladatokat, hisz észrevettem, hogy ezzel is jól lehet keresni – mesélte karrierjének alakulását Tibor. – Elsőként applikációkat készítettünk, majd az ügyfelek weboldalakat is kértek. Ezzel eleinte nem szerettem volna foglalkozni, de belementem, mert mindig az ügyfelek igényeit kell figyelni. Így kerültek a palettánkra az online reklámok és az üzleti animációk is. Ahhoz, hogy mindezek megfelelő minőségben készüljenek, elengedhetetlenül szükség van jó fotókra is, ehhez régebben helyi fényképészek munkáját vettem igénybe. Egyszer a feleségem azt mondta, hogy szívesen dolgozna velem, az ügyfelek pedig elégedettek voltak az eredménnyel, így ő lett a fotósom. Jó érzés együtt elmenni a tárgyalásokra, és vele dolgozni, úgy, hogy a klienseknek is megfelel a munkája. Magyarországon is van működő vállalkozásom, és régebben ott többet tevékenykedtem, ma viszont jobban lehet keresni Szerbiában, ha valaki ért valamihez, mert mester- és szakemberhiány van. Mindenkinek azonnal kell valami, és ezt a lehetőséget megragadva pénzt is lehet teremteni. Azért nem vagyunk külföldön, mert nem szeretnék valakinek ezer euróért tányért mosni, hisz itt ugyanezt a bevételt talán könnyebben is meg tudom valósítani, és úriemberként élhetek, máshol pedig mindig is jöttment leszek – nyilatkozta Cöndör Tibor.

– Nekem is itt vannak a gyökereim. Mielőtt férjhez mentem, megfordult a fejemben a külföldön való boldogulás, de mindig is itt szerettem volna a gyermekemet felnevelni. Szabadkán sok a lehetőség, a városi jellege mellett számos természeti szépség veszi körül. Ezt a család és a kikapcsolódás szempontjából is fontosnak tartom – emelte ki Enikő.

– Amikor a diplomázás után visszamentem Csókára a munkaügyi hivatalba, rákérdeztem, milyen lehetőségeik vannak ott számomra, mire a szerb nyelven beszélő hivatalnok azt javasolta, hagyjam el a falut, mert akkor leszek a legboldogabb. Így eldöntöttem, hogy Szabadkára jövök. Végül kiderült, jó tanácsot adott, de számomra az lett volna a logikus, ha helyben alkalmaznák a friss diplomásokat. Kitartással, szorgalommal tudjuk elérni a céljainkat. Természetesen érteni is kell valamihez, és az a legjobb, ha az ember azt csinálja, amit szeret, mert nem csak a pénzért kell dolgozni. Fontos a folyamatos fejlődés, a kiállításokon, konferenciákon való részvétel, a pályázatok állandó figyelése. Ilyenek az állami támogatások, a külföldi pályázatok és a Prosperitati Alapítvány által nyújtotta lehetőségek is – mondta Tibor.