2024. március 29., péntek

Még most is alig akarom elhinni

A szabadkai színekben versenyző Szabó Nikolett korábban kishuszárként vett részt a Nemzeti Vágtán – A „nagyok” mezőnyében most indult először, és meg is nyerte a döntőt

Szabó Nikolették Dunakeszin egy lovasiskolát üzemeltetnek Vágta néven, nem ismeretlen tehát számára a lovassport, sőt korábban a Kishuszárok futamában a Nemzeti Vágtán is már volt alkalma kipróbálni magát. A vajdasági Kósa Sándor kérte fel, hogy lovagolja Pipacsot, a kilencéves sárga kancát az idén a Hősök terén, és induljon Szabadka színeiben.

Nikolettet a Vágta másnapján telefonon sikerült utolérnünk, hiszen tegnap már munkanap volt a lovasiskolában, és neki ott a helye. Egy rövid élménybeszámolóra kértem fel, most, amikor már benne is véglegesen tudatosult, hogy valóban ő volt a legjobb a hatvan induló mezőnyében.

– Még mindig alig akarom elhinni, hogy sikerült – nyilatkozta lapunknak a boldog nyertes – Egy óriási álmom vált valóra ezzel. Szinte az utolsó pillanatig nem lehettem biztos a győzelemben. Tudtam, hogy Arnoldnak is nagyon jó a lova, ő maga is jó lovas, és végig támadni, szorongatni fog. Éreztem azonban, hogy Pipacs képes lehet végig kitartani, és nagy örömömre ez így is történt. Arnival egyébként jól ismerjük egymást, hiszen mindketten lovagolunk a Kincsem parkban is.

A legnehezebb futam a három közül talán a szombati előfutam volt, amikor nehezen sikerült a rajt, de végül a hajrában már meg tudtam nyerni azt a versenyt, és bejutottam a középdöntőbe. A lóval való felkészülésben az utóbbi néhány hónapban sokat segített Ribárszki Sándor edző, de sokat köszönhetek a családtagjaimnak is, akik mindenben támogatnak. Egy ilyen versenyre nagyon jól fel kell készíteni a lovat, és úgy érzem, sikerült jó munkát végezni. Amikor már megérkeztünk a Hősök terére vele, szinte tudta, hogy mi fog következni, hogy itt most neki jól kell teljesíteni, hogy versenyeznie kell. Hogy mikor kezdtem érezni, hogy meg lehet a győzelem, nem tudom, hiszen az utolsó pillanatig nagyon izgalmas és szoros volt a futam. Talán amikor beértem Pipaccsal a célba, akkor éreztem, hogy megvan a győzelem. További terveim is a lovaglással kapcsolatosak. A Vágta szabályzata tulajdonképpen kötelez, hogy jövőre is induljak, ugyanezzel a lóval, hiszen címvédőként kell már megjelennünk. Most is azt mondom, hogy fantasztikus élmény volt számomra az idei Nemzeti Vágta

Azt, hogy milyen a viszony a versenyzők között, mi sem bizonyítja jobban, mint azok a képsorok, amikor a két nagy rivális, Szabó Nikolett és Nagy Arnold a futam végeztével kézenfogva lovagolta le a tiszteletkör nagy részét. Ahogy a helyi műsorközlő is nagyon találóan megjegyezte: Ezek a lovasok, csak a három és fél körön át harcolnak egymással, előtte és utána már újra régi barátokként üdvözlik egymást.

A fényképekért külön köszönet Sereg Andrásnak, a Racing Portal főszerkesztőjének!