Amennyiben tisztában vagyunk azzal, hogy az északi népek – legyenek azok a norvégek, a finnek, a svédek vagy az izlandiak – milyen éghajlat alatt, és milyen domborzati körülmények közepette élnek, különösebben nincs mit csodálkoznunk azon, hogy mondáik, népmeséik sötét hangulata és cselekményei mellett Stephen King amerikai sikeríró horrorregényei gyermekmeseként hatnak, ahogyan a jóízű északi death metálzene mellett az amerikai és akár a magyar metál is könnyed gyermekdal csupán. Különösen érvényes ez az izlandi mondákra (és akár pop-rockzenére is), mert a gejzírek és gleccserek koromfekete, kősivatagos földjén a kilátásba és az itt élők hétköznapjaiba belezavar néhány vulkán is, amelyek, ha egyszer tisztességesen kitörnek, akkor egész Európa légiforgalma bedől az erupció idejére. Mindezt 11 évvel ezelőtt a repülővel utazni óhajtók is megtapasztalhatták, amikor is az Eyjafjallajokull kitörése miatt szünetelt egy jó ideig Európa felett a légiforgalom. A közelmúltban a Netflix internetes tartalomszolgáltató által bemutatott sötét, időnként sci-fi és horrorelemeket is tartalmazó Katla sorozatban a címmel azonos nevű vulkán kitörése egészen másképpen rengeti meg a lábánál lévő Vik falucskában maradt néhány lakos látszólag monoton hétköznapjait. Ezek az emberek a lakosság kimenekítése után egyfajta kiszolgáló személyzetként látják el az erupciót tanulmányozó geológusokat, illetve rendfenntartó szervként ügyelnek arra, hogy engedélyük nélkül senki se közelítse meg a potenciálisan életveszélyes területet. Ők azok, akik egy éve nap mint nap küzdelmet vívnak a mindent belepő és az élővilágot és a vizet teljesen tönkretevő hamuzápor ellenére, hogy a kis település, miután ismét lenyugszik a vulkán, többé-kevésbé működőképesen fogadja a visszatérőket. Márpedig a vulkánkitörés kellős közepén is az emberek kezdenek visszaszállingózni. Igaz, nem igazán abban a formában, ahogyan ezt az itt maradtak eredetileg elképzelték, s nem sokra rá kisebb gondjuk is nagyobb lesz annál, hogy ha kilépnek az utcára, védőmaszkot kell viselniük, a víz pedig, amiben fürödnek, állandóan koszos. Mert miután a reykjavíki tudósok rendellenességet fedeznek fel az egyik, vulkánkráterből vett kőmintában, az egyik pillanatban a gleccser irányából megjelenik egy tetőtől-talpig kormos nő, egy, a falucska szállodájában húsz évvel ezelőtt dolgozó svéd lány, aki annak idején, annak a rendje módja szerint vissza is utazott Svédországba, s a most 20 éves, fogyatékkal élő fiát neveli. Hasonló állapotban találtak rá Ására, aki a Katla egy évvel ezelőtti kitörésekor tűnt el egy gleccserhasadékban, majd pedig a vulkánt tanulmányozó tudós, Darri nem túlzottan rózsás életébe toppan be kisfia, aki néhány évvel ezelőtt balesetben vesztette életét. Ezt követően csigalassúsággal, egész idő alatt azonban feszültséggel telten kezd kibontakozni vagy inkább bebonyolódni a történet, illetve a falu lakóinak az élete és múltja, amelyek akarva-akaratlanul összekötődnek.
Mindenhez pedig tökéletes hangulatot és hátteret biztosít a sötét, misztikus táj, mert a sorozat operatőrei, Bergsteinn Björgúlfsson és Árni Filippusson apait-anyait beleadnak ennek a megmutatásába, s teszik az egészet annyira élethűvé, hogy az ember szokásos tengeri, tavi, folyóparti nyaralása helyett legszívesebben ellátogatna ide. Mindehhez persze az egyik pillanatban társul a nemzet mondaköre és hiedelemvilága, amely alapján a néző további kérdéseket tesz fel, a sorozat epizódjai pedig nyúlfarknyi válaszokat adnak, amelyek semmiképpen sem vezetnek minket közelebb a rejtély megoldásához, még akkor sem, ha az első évad végén végre-valahára kapunk egy komolyabb adag tippet, de semmiképpen sem elegendőt, mert az első évad utolsó részének, legutolsó jelenetében a nagyfene izlandi sötétségből újabb hamuval borított árnyak bukkannak elő.
