A napokban úgy döntöttem, hogy ezentúl rendszeresen sportolni fogok, ám amikor ebbéli óhajomat bejelentettem a zősöknek, gondolni sem mertem volna arra, hogy irtó nagy ribillió származik majd belőle. Az történt ugyanis, hogy a vívóklubból jöttek a suliba népszerűsíteni ezt az izgalmas sportágat, és nekem megfordult a fejemben, hogy kipróbálhatnám magam benne. Amamának tetszik is az ötlet, ám atata nem akar beletörődni, szerinte a vívás olyan bëzvëzë sport.
– Balgaságokat beszélsz, Tegyula – förmede rá az öregre a muter. – Tudtad, hogy a magyar sportolók éppen a vívásban a legeredményesebbek az olimpiai játékok történetében?!
– Igazad van, Tematild – ismeré el a fater –, de ez egy kicsit mégis szerencsétlen választás. Hogyan magyarázom majd meg az embereknek, miért öltözködik úgy a fiam, mint azok a nevetséges muskétások.
– Inkább légy rá büszke, hogy nem akar egész nap a laptop fölött görnyedezni, hanem heti többször testedzéssel szeretne foglalkozni! – dorgála atatát az öreglány.
– Örülök annak, hogy rendszeresen szeretne sportolni – így a fater –, de miért nem választ valamilyen férfiasabb sportágat, mint amilyen például a foci, a vízilabda vagy a boksz?!
– Még csak az hiányozna! – hördüle föl amama. – Ebben a zűrös járványhelyzetben a vívás a legjobb választási lehetőség. A focisták folyton köpködnek, ha pedig gólt rúgnak, akkor puszilkodva egymásba csimpaszkodnak, a pólósok nonstop abriktolják egymást a víz alatt, a bokszolók meg sokszor izzadtan ölelkeznek. A vívás ellenben teljesen járványkompatibilis sportág: mindvégig maszkot és kesztyűt viselsz, és azt, aki másfél méternél közelebb jön hozzád, megbököd a kard hegyével!
– Attól tartok, hogy erre hamarosan mindannyiunknak szüksége lesz – jegyzé meg az éppen betoppanó Zacsek zomzéd –, merthogy ugrásszerűen megnőtt az új fertőzöttek száma.
– Bizony a napi ötezret is meghaladja már – zörnyülköde a muter –, pedig alig néhány hete még csak napi párszáz új fertőzöttet jegyeztek.
– A sok-sok buli, lagzi, koncert, meccs, nyaralás, fesztivál, vásár és egyéb népünnepély megtette a hatását – állapítá meg az öreg.
– A zakemberek szerint elkerülhetetlen lesz a védettségi igazolványok bevezetése – mondá a Zacsek –, akárcsak a gyülekezések korlátozása.
– Épp most, amikor egy jeles eseményre készül az ország, és arra számítunk, hogy két napig rajtunk lesz a világ szeme – dünnyöge amama.
– Mi a csudáról beszélsz, Tematild? – értetlenkede atata.
– Kereken hatvan éve alapították meg Belegrádban az el nem kötelezett országok mozgalmát, és az évforduló apropóján ismét ellátogat hozzánk a sok el nem kötelezett – ismerteté az öreglány.
– Ez eddig rendben is lenne – vakará a fejét a fater –, csak azt nem értem, ebben a globalizálódott világban, pontosan mit jelent el nem kötelezettnek lenni.
– Míg a hidegháború korában a politikai semlegességen, most inkább a gazdasági együttműködésen van a hangsúly – magyaráza a Zacsek.
– Hát, ha felveszel valamelyik gazdag nagyhatalomtól egy tetemes összegű hitelt, utána aztán verheted a melled, hogy politikailag el nem kötelezett vagy – kukacoskoda az öreg.
– A külügyis Nikola – messéle a muter – nemrég beutazta az afrikai országok egy részét, és…
– Úgy látszik, ez a hagyomány része – vágá amama szavába a fater. – Külügyis korában anno a harvardi deák, a ma kemény ellenzékis Vuk, vagy még régebben a Titó elvtárs is nagy előszeretettel tette ugyanezt.
– A marsall imádott fehér öltönyben parádézni a fekete kontinensen – méláza a Zacsek.
– Szóval… az aktuális külügyis meglátogatta egyes el nem kötelezett barátainkat – folytatá gondolatmenetét az öreglány –, és egyik találkozó után azt nyilatkozta, hogy Afrikában értékelik Zerbia eredményeit!
– Nahát, még az a jó, hogy valahol értékelik! – csipkelőde atata. – Csak az a baj, hogy mialatt a politikusaink a harmadik világban turnéznak, a lakosság egy része szép csendesen az EU-ba vándorol.
Erre elkezdték felsorolni azokat a zismerőseiket, akik az elmúlt években hagyták el szülőföldjüket, ám a tényekkel szembesülve gyorsan abbahagyták a műveletet, és témát váltottak.
– Hallották, megszüntetnék a filozófia tantárgyat a szakközépiskolákban – mondá a Zacsek. – Azoknak a diákoknak, akik most indultak középiskolába, negyedikben már állítólag nem kell filozófiát tanulniuk, helyette több másik tantárgy közül választhatnak majd.
– Hát én ebben semmi meglepőt nem látok – mondá lehangoltan a fater. – A filozófiai ismeretek a körülöttünk lévő világ átfogó megismerésére, a kritikus gondolkodásra, az érvekkel alátámasztott eszmecsere fontosságára tanítanak, egyszóval: a filozófia szellemileg szabad embert teremt, és erre manapság nincs igény.
– Én meg azt hittem, hogy a filozófia egy közkedvelt tantárgy – csodálkoza a muter –, figyelembe véve, hogy mennyit filozofálnak körülöttünk nap mint nap, az utóbbi másfél évben főleg a koronavírusról.
– Már megest kevered a szezont fazonnal, Tematild – okítá amamát az öreg. – Mert a filozófiai gondolkodás és a tévében való okoskodás között azért akad némi különbség.
– Általában maga a gondolkodás aktusa – kuncoga a Zacsek, és elmesséle egy idevágó viccet.
Filozófiaórán a tanár felszólítja az egyik tanulólányt, hogy egy példán keresztül magyarázza meg a vallás, a nemiség és a misztérium fogalmát.
Mire a diáklány: „Istenem, terhes vagyok, no de kitől?”
– Amikor hébe-hóba belepillantok egyik-másik tévéműsorba – töprenge atata –, azzal kell szembesülnöm, hogy már csak az ócska marháskodásra meg az alpári idétlenkedésre van kereslet. Az ismeretekkel meglehetősen hadilábon álló celebek osztják az észt lépten-nyomon, úgy tűnik, az összes szakmai követelmény megszűnt, már minden valóságshow.
– No nehogy még bedepizzél nekem, Tegyula – incselkede a faterral az öreglány –, tudod, hogy nem szeretem, amikor pesszimista üzemmódra váltasz.
– Sajnos, Tematild, aligha tehetek mást – sóhajtá atata –, ahogyan nemrég olvastam: „A mi pesszimizmusunk tiszta tudomány. Kizárólag tényeken alapszik.” Hát csoda akkor, hogy néha mélabús vagyok?!
– Fel a fejjel, zomzéd, van, akinek még az sem jön össze – mondá somolyogva a Zacsek. – A minap hazaérek a munkából, és kérdem a zanyósomat, mi újság, mire a következő történetet messélte el:
– Képzeld, fiam, épp kezdtem depresszióba esni, amikor észrevettem, hogy valami baj van a mosógéppel, folyik a víz mindenfelé, gyorsan fogtam a törlőrongyot és elkezdtem felitatni a vizet, s ahogy nagyban sikálom a csempéket, égett szag csapta meg az orromat, hát nem odakozmált az ebéd, iparkodtam volna elzárni a sporhetot, de sietségemben úgy meghúztam a derekam, hogy alig tudtam elvánszorogni a konyháig, idegességemben a fejem is hasogatni kezdett, a depressziót már uopste nem éreztem… El is káromkodtam magam, hogy üsse meg a ménkő, az ember már depressziós sem lehet!
Pistike, vívással lazító el nem kötelezett filozófus
