2024. március 28., csütörtök

Mamma Mia!

Negyven év szünet után, november 5-én újra stúdióalbumot ad ki Voyage címmel az ABBA. A 10 dalt hordozó lemezről két dal és egy trailer már most elérhető a zenekar hivatalos YouTube-csatornáján. A zenekar virtuális koncerteket is tervez, amelyeken avatárok (az ABBA tagjainak digitális verziói) fogják előadni legnépszerűbb dalaikat. Az „Abba-tars” koncepcióját a Star Wars kapcsán ismert George Lucas vizuális effektusokkal foglalkozó cége, az Industrial Light and Magic tervezte. A koncertsorozat május 27-én kezdődik Londonban.

A svéd eurodiszkó-együttes 1974-ben vált világszerte ismertté, amikor Waterloo című dalukkal megnyerték az Eurovíziós Dalfesztivált, és attól kezdve éveken át uralták a toplistákat. Az együttes tagjai 10 évvel a megalakulás után, 1982 végén elhatározták, hogy szünetet tartanak, ami végül az ABBA végét jelentette. A zenekar aktív korszaka egy évtizedig sem tartott, de a legsikeresebb előadók közé tartoztak az egész világon, a slágereik pedig kiállták az idő próbáját is. Zenéjükből Mamma Mia! címmel 1999-ben musical, majd 2008-ban ugyanezzel a címmel sikeres mozifilm készült, amelynek 10 évvel később Mamma Mia! Sose hagyjuk abba címmel folytatása is lett. Pályafutásuk során több mint 100 dalt jelentettek meg és 400 millió lemezt adtak el. 2005-ben az Eurovíziós Dalfesztivál 50. évfordulója alkalmából a Waterloo című dalt a verseny történetének legjobb dalává választották. 2010-ben az együttes bekerült a Rock & Roll Hírességek csarnokába, és 2015-ben a Dancing Queen című dalukat is beválasztották a Grammy Akadémia csarnokába a legjobb felvétel kategóriába. Még felbomlásuk után negyven évvel is világszerte évente három millió lemez fogy a zenéjükkel. Az ABBA Gold című korong már csaknem 20 éve nem mozdul a brit slágerlistáról, és ez a válogatásalbum az első, amely rekordideje, 1000 hete szerepel ezen a listán. Máig tartó népszerűségüket mutatja az is, hogy évente egymillió látogatója van a svédországi Djurgårdenben található ABBA-múzeumnak.

A zenekar tagjai az ABBA működése alatt sem igazán keresték a reflektorfényt, az együttes felbomlása után pedig különösen visszafogottan élnek. A zenekaron belül kötött két házasság felbomlása és az ABBA feloszlása után voltak további házasságok és válások, sőt családi tragédiák is. Az együttes férfi tagjai, Benny Andersson és Björn Ulvaeus több musicalt is írtak, míg Anni-Frid „Frida” Lyngstad és Agnetha Fältskog szólókarrierbe kezdett, de ezek a szólósikerek meg sem közelítették a korábbi ABBA-sikereket. Utoljára 1982-ben dolgoztak együtt stúdióban, és számtalanszor elmondták korábban, hogy eszük ágába sincs újjáalakulni. Az egyik legfőbb érvük az volt, hogy nem lenne szép látvány a négy idős ember a színpadon, miután ezeket a dalokat mindenki a fiatal ABBA-val azonosítja. A különlegesnek ígérkező jövő évi koncerteken nem is a mostani arcukkal lesznek láthatók, hanem az 1979-es külsejük alapján mintázott digitális másaik adják majd elő a számokat.