Zorkóczy Lajos sok évig tanított Újvidéken. Tanári és oktatói tevékenysége mellett Újvidék társadalmi életébe és a város történetébe az Újvidék és környékének flórája című könyvével írta be magát. A könyv magánkiadásban jelent meg 1896-ban. Bevezetőjében leírja a tájat, amelynek összefoglalja növényvilágát. A szerző szakismerete köztudott volt, így amikor halálát követően kiderült, hogy a család nem bír síremléket állítani neki, barátai, ismerősei, kollégái és tanítványai úgy döntöttek, hogy az iskola, amelyben tanított, állít neki sírkövet. Ő maga feltehetően 1887-ben érkezett Újvidékre, ahol az állami polgári és felsőkereskedelmi iskolában volt természetrajztanár, de ha szükség volt rá, számtant, mértant, szépírást is tanított, meg tornát, az órákat gyakran a természetben, a Duna töltésén tartotta meg.
1898-tól, miután az iskola szétvált, a polgári iskola tanáraként dolgozott tovább. 1901-től annak az iskolának az igazgatóhelyettesse, majd 1902-től igazgatója is volt. Abból ítélve, ahogyan írt róla, Újvidéket nagyon szerette. „A nagy magyar Alföld véghatárán elterülő és folyton fejlődő Újvidék köti le impozáns háztömegeivel, gyártelepeivel, csatornájával, vasúti hídjával s hídfősáncával figyelmünket. A beláthatatlan síkság távoli ködében csillognak Piros, Kiszács s Futak tornyai a nap verőfényében, s a háttérben mint homályos foltok terülnek el a futaki, a vizicsi nagy erdőségek. Ha délre tekintünk, szemeink a kies fekvésű Kameniczán akadnak meg, melynek hátterében a Fruška gora erdő koronázta főgerince kékellik, míg lankás lejtőit jól mívelt szőlők tarkítják.”
Zorkóczy Lajos valódi értelmiségiként élt a városban, mert nemcsak pedagógiai tevékenységéről, hanem szerteágazó társadalmi szerepvállalásáról is ismert volt.
Meglepő viszont az, hogy miután 1908-ban elhalálozott, a tanár, aki saját költségén jelentette meg Újvidék és környékének botanikai gyűjteményét, a mindennapjait szegénységben töltötte, hiszen sírja a halála utáni 2 évben „jeltelen” maradt. Özvegye a „szerény” nyugdíjból alig volt képes „önmagát és 3 kiskorú árváját a mindennapi szükségletekkel ellátni, annál kevésbé képes arra, hogy boldogult férjének síremléket állítson”. Ezért az állami polgári fiúiskola tantestülete Zorkóczy emlékét egy „szerény sírkővel” szerette volna megörökíteni, így 1910 januárjában az állami polgári fiúiskola igazgatója kérelemmel fordult az újvidékiekhez, hogy fillérekben adakozzanak a tanár és természetbúvár síremlékének felállításához.
„A megboldogult nemcsak az iskolában, tanítványai között dolgozott, hanem a társadalom mozgalmaiban is élénken vett részt, azért nemcsak tanítványai, kartársai szerették, tisztelték és becsülték őt, de szerette őt mindenki, akivel csak érintkezett. Egész életén át dolgozott és tanult, képezte magát. Különösen szerette a természetet. A növények ismertetésével különösen foglalkozott. E tekintetben mint szaktekintély volt ismeretes. Ezen férfiú tehát érdemeket szerzett arra, hogy emlékét megörökítsék. Fenti tervünket azonban csak akkor tudjuk megvalósítani, ha Zorkóczy Lajos volt barátai, ismerősei, tanítványai és a nagyközönség filléreikkel támogatnak. A legcsekélyebb adományt is köszönettel vesszük. Kérjük tehát a nemes szívű adományozókat, hogy a fenti célra szánt filléreiket Kardos Ignác polg. iskolai igazgatóhoz beküldeni szíveskedjenek”.
A gyűjtési akcióból befolyt pénzeket az újságok „folytatólagosan” közölték, így március 16-án, az 154 K 80 fillért tett ki. A tantestület nevében az adományokat Kardos Ignácz, az állami polgári fiúiskola igazgatója tette közzé és köszönte meg. Az adománygyűjtés sikerrel járt, mert az Újvidéki Hírlap október 27-i számában már arról értesítették az újvidékieket, hogy „Boldogult Zorkóczy Lajos volt állami polgári fiúiskola-igazgató síremlékének leleplezése f. évi novemeber hó 1-jén délután ½ 5 órakor lesz, melyre volt tanítványait, barátait és tisztelőit meghívja az áll. polg fiúisk. tantestülete”. A sírkő leleplezése Mindenszentek ünnepén délután fél ötkor volt. A leleplezés alkalmával az emlékbeszédet Lengyel Henrik polgáriskolai tanár mondotta, „aki lendületes szavakban emlékezett meg az elhunyt igazgatónak érdemeiről. A beszéd előtt és után az iskolai énekkar Léh Jakab vezetése mellett szép énekeket énekelt. A leleplezésnél szép számú, előkelő közönség volt jelen”.
S így lett egykoron egy újvidéki tanár életének megbecsülése ünnep az ünnepben.
Nyitókép: Zorkóczy Lajos tanár és természetbúvár munka közben
