Zenta város önkormányzata és a Zentai Gimnázium kezdeményezésére, a Magyar Nemzeti Tanács támogatásának köszönhetően szobrot emelnek a száz éve született dr. Szeli István akadémikusnak, irodalomtörténésznek, egyetemi tanárnak, kritikusnak, aki a vajdasági magyar irodalmi és tudományos élet kiemelkedő egyénisége volt. Az MNT által megrendelt mellszobor szinte az öntés előtt áll. Szilágyi László újvidéki szobrászművész alkotását a minap a család mellett a zentai önkormányzat képviseletében Juhász Attila, a községi tanács művelődési és oktatási ügyekért felelős tagja, illetve Burány Hajnalka, a VMSZ tartományi képviselője is megtekintette a szobrász műtermében. A Szeli család képviseletében Szeli Miklós, napilapunk nyugalmazott újságírója, szerkesztője volt a jelen a műtermi látogatáson. A szobrot szeptember 11-én, Zenta városnapi ünnepi rendezvénysorozatának a keretében avatják fel a Zentai Gimnázium épületében.
– A huszonegyedik században a mellszobor nem olyan klasszikus kifejező módban jelenik meg, mint ahogyan az a 19. vagy pedig a 20. században. Dr. Szeli István a szomszédom volt, mindössze egy lépcsőház távolság volt közöttünk és nagyon szép emlékeim vannak róla. A tanár úr igazi úriember volt, s amikor megkaptam ezt a megrendelést, sokat hozzá is olvastam, s láttam, hogy milyen sokat foglalkozott a vajdasági magyar irodalom hagyományaival, történetével, mennyit tett a szerb és magyar kapcsolatok fejlesztése érdekében, s ezért a mellszobron megpróbáltam kifejezni mindazokat a belső erőket, amelyek léteztek ebben az emberben –mesélt Szilágyi László a szobor alkotási folyamatáról, s egyben hozzátette, hogy nagyon nehéz egy általa ismert ember szobrát elkészíteni.
– Különben sem könnyű, mivel számomra az a fontos, hogy sokat tudjak, illetve sokat olvassak arról az emberről, akinek a mellszobrát készítem. Számomra nem az a lényeges, hogy külsőleg hasonlítson a személyre, hanem nagyon fontos azt kifejezni, amin keresztül az ember túlmegy, amikor ilyen magas célpontot ér el az életében. Én megpróbáltam kifejezni azokat a belső kibontakozásokat, amik benne történtek – jegyezte meg a szobrászművész.
Szilágyi László 1953-ban született Szabadkán, 1972–74 között végzett az újvidéki Pedagógiai Akadémia képzőművészeti, 1975–1979 között pedig az újvidéki Művészeti Akadémia képzőművészeti tanszék szobrászati szakán, Jovan Soldatović tanítványaként. Ezt követően 1979–82 és 1986–88 között Újvidéken középiskolai tanárként is dolgozott, azzal, hogy 1982-ben a franciaországi Besançonban és 1982–88 között Párizsban a jugoszláv iskola, 1987-ben pedig az újvidéki Pedagógiai Akadémia tanára volt 1988-ig, amikor is szabadúszó művészként folytatta pályafutását. Elnyerte 1985-ben a párizsi St. Gervais Salon első díját, 1988-ban pedig szökőkúttervéért Újvidéken I. díjat érdemelt ki. Verseket is ír, magyar és szerb nyelven.
Szilágyi pályafutása kapcsán a következőket mondta:
–Szerencsém volt, hogy korán felfigyeltek rám, munkáimra, mert a szobrászok esetében úgy van, hogy néha húsz év után sem tudják azt az emberek, hogy létezik valaki. Mivel a szabadtéri szobor az én igazi kifejezésmódom, elhatároztam, hogy meghívásra Párizsba megyek és ott is éltem 4, 5 éven át, és az ott szerzett tudásomat és tapasztalatomat végül idehaza kamatoztattam. Ott nagyon sokat láttam és egy kicsit olyan volt az egész, mintha 100 évet előreutaztam volna az időben. Amikor visszajöttem, ez mind segített abban, hogy megbízásokat kapjak közéri szobrok megalkotására, felfigyeltek rám – emelte ki a szobrászművész, aki elmondta azt is, hogy az 1944/45-ös újvidéki áldozatok közeljövőben felállításra kerülő emlékműve a 18. márványszobra lesz, de ezenkívül nagyon sok mellszobra is van.
– Az embernek hinnie kell abban, amivel foglalkozik – jegyezte meg végül a szobrászművész.
