2024. április 26., péntek

Testnevelési játékok szerepe az egészséges életmód kialakításában

Részletek a szerző mesterdolgozatából – A játék fogalma

2.

Magát a játékot a mindennapi életben is többféle módon lehet meghatározni. A játék lehet egy eszköz, amivel az ember játszik, illetve lehet maga egy cselekvés vagy tevékenységforma. A játék problematikájával a 18. század végén kezdtek el foglalkozni, főleg pszichológusok, biológusok, filozófusok. Ennek következtében számos játékelmélet született, mint például az esztétikai játékelmélet, a biológiai játékelmélet vagy a kultúrtörténeti játékelmélet. Munkám szempontjából a legfontosabb elméletek a pedagógiai, pszichológiai megközelítések.

Biológiai elmélet

A játék biológiai értelme, hogy az emlősvilágban, illetve az állatvilágban biológiai funkciót kell betöltenie. Az első tudományos igénnyel fellépő magyarázat a fölösleges energia levezetését látta a játékban. Ez Herbert Spencer angol filozófus, biológus, antropológus teóriája, miszerint a játék az energiafelesleg levezetésére szolgál. E szerint a munkában és az életben fel nem használt fölösleges erő a játékban vezetődik le. Magyarázata számos játékmegnyilvánulásra érvényes, főként a szabadidőben végzett játékos művészkedésre.

Karl Gross német filozófus és pszichológus elképzelése a játék feladatát a későbbi, felnőtt életben fontos tevékenységek gyakorlásában látja, tehát a játék = gyakorlás, amelyben a kölyökállat, illetve a gyerek felkészül a fajtájának megfelelő felnőtt életre. Ehhez az elmélethez tartozó nevezetes példa: a kiscica úgy ugrik a cérnagomolyagra, amint a macska az egérre. A magyarázat vezető tétele: az állat nem azért játszik, mert fiatal, hanem azért fiatal, hogy játsszon.

A fentebb olvasott játékelméletek a biológiai játékelméletek kategóriájába sorolhatók, a következőkben rátérek a játék pszichológiai teóriáira.

Pszichoanalitikus elmélet

A pszichoanalízis eredményei a játék jelenségének egy másik aspektusát tárják fel: a játék és az érzelmek viszonyát, miszerint: a játék az elhárított vágyak áttételes teljesülésének kitüntetett tartománya. A fejlődéstani gondolathoz tapad az a magyarázat is, hogy a játékban veleszületett, de az élőlény számára már fölöslegessé vált cselekvésmódok nyilvánulnak meg. (A játék ebben az elgondolásban biológiailag üresjáratú viselkedés, jelentését vesztett működés, csökevény a viselkedésben). A viselkedéstan-vezető felfogása a tanuláselmélettel éppen ellentétes irányban halad. Nem tekinti a játékot sajátságosan elemezhető pszichológiai jelenségnek. Feltevése szerint a gyerek éppen úgy megtanul játszani, mint ahogy megtanul – veleszületett fiziológiai apparátusának bázisán – a léthez szükséges minden egyéb cselekvést. Erik H. Erikson német–amerikai fejlődéspszichológus, pszichoanalitikus szemléletében a játék a tapasztalatszerzés gyermeki formája, amely nagy teret, szabadságot és a következményektől való relatív mentességet biztosít a játszó személynek ahhoz, hogy számos helyzetben kipróbálhassa magát, és kötetlenül azonosulhasson különböző tárgyakkal és emberekkel. Mivel a játékban nagymértékben függetleníthetjük magunkat a realitástól, az módot nyújt arra, hogy ideiglenesen fölébe kerekedjünk a térnek, időnek, okságnak és társadalmi szükségszerűségnek.

A játék feszültségcsökkentő funkciójával legelőször Sigmund Freud osztrák neurológus, pszichiáter foglalkozott. Ő maga ugyan nem alkotott külön játékelméletet, de esettanulmányaival elindítja a játék további analitikus irányú vizsgálatát. A játékot úgy tekinti, mint az örömelv és a realitáselv ütközéséből származó feszültség kreatív feldolgozását.

Donald W. Winnicott brit gyermekorvos, gyermekpszichiáter, pszichoanalitikus és szociológus a játéknak igen nagy jelentőséget tulajdonít. Így ír róla: „A játék univerzális, része az egészségnek: a játék segíti a növekedést és így az egészséget, a játék csoportkapcsolatokhoz vezet el, a pszichoterápiában a kommunikáció egy módja, és végül a pszichoanalízis is a játéknak egy igen magas formája, melyben önmagunkkal és másokkal kommunikálunk.”

Idézhetnék még számtalan pszichológiai és egyéb elképzelést, amely új és érdekes oldaláról világítja meg a játékot, de az én dolgozatomnak nem ez a célja, mégis megállni nem tudom, hogy a hozzám legközelebb álló játékjellemzőről egy pár szót ne ejtsek, ez pedig a játék öröme. Legyen szó akár a gyermek, akár a felnőtt játékáról, a tevékenységet kellemes érzések kísérik: örömteli izgalmat nyújt, lebilincsel. Vagy, ahogy a gyermek játékviselkedéséről írják (és annak sajátos tudati megfelelőjéről, az ún. játéktudatról): „A játszó gyerek általában derűs, ellazult (még a játék feszültségében is), mentes a gondtól (nem az erőfeszítéstől), tevékenysége a jelenben érvényes; még a többszakaszos, célhoz kötött játékaira is a pillanatról pillanatra váltakozó élmény öröme jellemző.”

A játék egy lényeges vonása, amely elkülöníti más, szintén örömteli tevékenységektől: az örömélmény a játékban nem valamely szükséglet kielégítéséből származik, amely célt a játék által érjük el – a játék önmagában örömforrás, maga az átélés, a játékélmény élvezetes.

A játékot kísérő örömről nagy általánosságban elmondható, hogy a feszültségszabályozásból származik. Freud pszichoanalitikus elmélete szerint a játék feszültségcsökkenést eredményez. A feszültségredukció lehet a játék formai elemeinek, a játékmódnak az eredménye (pl. funkcióöröm, hatékonyság öröme, ismétlés öröme), de nagyon sok esetben a játék tartalma is ezt a célt szolgálja (pl. olyan témák lejátszása, amelyek agresszív érzésekkel, bűntudattal, illetve szorongással telt élményekhez kapcsolódnak). Újabb kutatási eredmények szerint az ember nem a benne lévő feszültségek egyszerű levezetésére, hanem egy optimális szint beállítására törekszik, amely a psziché leghatékonyabb működését és a legkellemesebb közérzetet biztosítja.

Ahogyan a játék kognitív szinten elkülönült egységet alkot, úgy időben és térben is elhatárolódik a mindennapi élet eseményeitől. A térbeli különválás megnyilvánulhat egészen konkrétan, kijelölt játékpálya vagy játéktábla esetén, de a határ reprezentálódhat csupán a résztvevők tudatában is – mindenesetre a játéktér minőségileg más, vagy legalábbis megváltozik a játék idejére a közönséges térhez képest. Így például bizonyos tárgyak, elemek a térben speciális funkciót kapnak a játékon belül, ami meghatározza a velük való bánásmódot is (próbálnánk csak egy arasszal is odébb helyezni a futballozó fiúk által a földre helyezett, kapu kijelölésére szolgáló melegítőfelsőt!). Az időbeli elkülönültség témáját érinti a már említett tény, miszerint a játék ideje örökös jelen, az élmények érvényessége ezen belül pillanatról pillanatra változik. Ez a speciális időminőség a játék ideje alatt fennáll – vagyis ha ezt felismerjük, megtaláljuk a játék kezdetét és végét, amelyek többnyire igen markánsan észlelhetők.

Ezeket az alapvető ismérveket összefoglalva, természetesen nem a teljesség igényével, a játéknak egy olyan definícióját fogalmazhatjuk meg, miszerint a játék olyan önmagáért való tevékenység, amelynek saját, belső örömforrása van, és ez a feszültségi szint szabályozásában rejlik. Emellett a játék önálló, más élményektől minőségileg elkülönülő egység, és ez mind kognitív szinten, mind térben-időben való kiterjedését tekintve érvényes.

Pedagógiai, pszichológiai elméletek

A pedagógiai elméleteknek, de legfőképpen a pszichológiai elméleteknek az utóbbi száz évben az egyik legnagyobb problematikája a játék magyarázatából adódik. Ugyanis a neveléselmélet, a tanuláselmélet, a fejlődéslélektan mind-mind nagy szerepet tulajdonít a játéknak, azon belül is a gyermeki játéknak.

Konstantin Usinszkij orosz pedagógus megállapította, hogy a játék valójában szoros kapcsolatban áll a valósággal, azt tükrözi vissza számunkra. Számos olyan külső tényező éri a gyermekeket a közvetlen környezetükben, ami arra ösztönzi őket, hogy ők is átélhessék azokat a cselekvéseket, amelyeket saját maguk előtt látnak. Ezek általában belső késztetések. A játék lényegét pedig pontosan azok a tevékenységek határozzák meg, amelyek belső ösztönzések által kerülnek felszínre.

D. B. Elkonyin orosz pszichológus számos gyermeki játékról alakított ki elméleteket, amelyben legnagyobb mértékben a tapasztalásait jegyezte le, majd összegezte azokat. Szerinte a pedagógusok pszichikai szempontból nem látják a játék fontosságát, így hol tisztán képzési, hol pedig csak nevelési funkciójú játékot alkalmaznak. Ennek következtében ajánlatos, hogy pontosan meghatározzuk a játék szerepét a gyermek pszichikai fejlődésében, valamint helyet kapjon a játék szerepe az iskoláskor előtti nevelési rendszerben.

Ami ennél is fontosabb, hogy kellő figyelmet fordítsunk a gyermek személyiségfejlődésére, valamint az általános pszichikai fejlődésre. Ennélfogva olyan játékokat kell alkalmazni a gyermekeknél, amelyek a fentiekben említett fejlődéseket elősegítik.

Detre Pál egyetemi szaktanár meghatározása szerint: „A játék olyan tevékenység, melynek közvetlen célja a versenyben a győzelem elérése, illetve valóságos vagy elképzelt cselekmények minél tökéletesebb ábrázolása, megelevenítése. Olyan szabad és anyagi érdekhez nem kapcsolódó tevékenység, mely előre, pontosan megállapított és minden résztvevőre egyformán kötelező szabályok szerint, külön erre a célra szolgáló helyen (játéktér) és időben zajlik le. A játékot mindig különböző érzelmi megnyilvánulások kísérik, melyek további tevékenységre ösztönző tényezőként hatnak.”

Folytatjuk.