2024. március 29., péntek

Elütött, majd cserbenhagyott két gyermeket

Az Első Alapfokú Ügyészség utasítására ma letartóztatták L. G.-t, akit azzal gyanúsítanak, hogy az éjszaka folyamán a személygépkocsijával Belgrád Karaburma városrészében, a Marijan Gregoran utcában elütött két gyermeket egy gyalogátkelőn, majd elszökött a tett színhelyéről – írja a Vajdasági RTV.

A gyermekek, S. B. (2011.) és L. B. (2016.) súlyos testi sérüléseket szenvedtek, áll az ügyészség közleményében. Az ügyeletes ügyészhelyettes a szerencsétlenséget követően elrendelte a rendőrök számára, hogy gyűjtsék össze a környező épületeken található biztonsági kamerák felvételeit, valamint abból az utcából is, amelybe a sofőr befutott az esetet követően.

Erre azért van szükség, hogy azonosítsák a gyanúsított személygépkocsijának márkáját, rendszámtábláját, a jármű tulajdonosának személyi adatait és a gépjárművet vezető személy kilétét is.

A közleményben hozzátették, hogy a törvényben előírt 48 órán belül kihallgatják L. G.-t, akit a közlekedés biztonsága ellen elkövetett súlyos cselekedetének és a közlekedési balesetben megsérült személy cserbenhagyásnak bűntetteivel gyanúsítanak. Az összegyűjtött bizonyítékok és a korábbi bűncselekmények alapján fogja eldönteni az ügyészség, hogy elzárásra ítélik-e a gyanúsítottat.

Az ügyészség emellett kihallgatja majd a megsérült gyerekeket és a szemtanúkat is.