A DP elnöke szerint a kialakult népszavazási hangulat akár politikai sikerré is alakítható.
Közélet
A tartomány csaknem 490 millió dinárral segíti a vajdasági iskolák és óvodák fejlesztését. A támogatásokból felújításokat, eszközbeszerzéseket és olyan beruházásokat valósítanak meg, amelyeknek kös...
Jelenlegi tudásunk szerint a Fővárosi Önkormányzat a jövő héten fizetésképtelenné fog válni – mondta a főpolgármester egy szakmai fórumon kedden Budapesten.
Karácsony Gergely a Republikon Intézet önkormányzati konferenciáján arról beszélt: nincs kétsége afelől, hogy van politikai szándék arra, hogy ez ne következzen be.
Arra a kérdésre, hogy miért volt az elmúlt időszakban kevésbé látható a közösségi felületeken, a pártelnök elmondta, a Magyarországon kialakult kommunikációs stílussal nem tud minden esetben azonos...
Ma helyezik örök nyugalomra a 36 éves Milovan Jovanović főtörzsőrmestert, a Szerb Hadsereg katonáját, aki a dél-libanoni ENSZ-bázis elleni támadásban szerzett sérüléseibe halt bele. A temetésre Kra...
A hatóságok kereskedelemmel való visszaélés bűntársi gyanújával vették őrizetbe a parancsnokot és helyettesét. Mellettük az egység két csapatvezetőjét hivatali helyzettel való visszaéléssel gyanúsí...

