Február 4-én a preševói határátkelőhelyen a vámosok a rendőrséggel együttműködve megakadályozták, hogy egy be nem jelentett gyémántgyűrűt átvigyenek a határon.
A szóban forgó ékszer értéke meghala...
Kékfény
Kedden délelőt, 10 óra körül Zimonyban (Zemun), a Cara Dušana és a Slavonska utca kereszteződésében a Mentőszolgálat egyik járműve és egy személygépkocsi ütközött. A balesetben egy személy könnyebb...
Egy nappal az eltűnés bejelentése után holtan találták meg a 70 éves, nagykikindai illetőségű B. Lászlót az egykori Šumica motel egyik helyiségében – közölte a gradski.online portál.
A belügyminisztérium pancsovai munkatársai a bűnügyi rendőrséggel együttműködve mintegy 25 kilogramm, feltehetően amfetamint foglaltak le, és elfogták a 21 éves, Pancsova környékéről származó U. B....
A belügyminisztérium szabadkai munkatársai három súlyos lopást derítettek fel, és elfogták a szabadkai illetőségű M. B.-t (2008), E. B.-t (2003), S. P.-t (2006) és D. K.-t (2002), akiket a bűncsele...
A belügyminisztérium közleménye szerint a pancsovai rendőrök elfogták J. M.-et, akit azzal gyanúsítanak, hogy eltávolította a hatósági pecsétet, valamint engedély nélkül veszélyes hulladékkal keres...

