Immár több mint egy hete ismét forrong a Közel-Kelet. Az újabb izraeli–palesztin krízis az után robbant ki, hogy az izraeli hatóságok néhány palesztin családot akartak kilakoltatni a kelet-jeruzsálemi Sejk Dzsarráb lakónegyedből. Reakcióként a jeruzsálemi zavargásokra május 10-én a Gáza övezetet uraló Hamász rakétákat lőtt ki Izraelre. Válaszul az izraeli haderő is rakétákat lőtt ki a Gáza övezetre. Az azóta is zajló rakétaháborúnak eddig megközelítőleg kétszáz áldozata van.
Az izraeliek és a palesztinok között a 2000-es évek eleje óta nem volt ennyire mély konfliktus. Felmerül a kérdés, hogy miért pont most került sor egy ilyen fegyveres összecsapásra. Az első Hamász-rakéták becsapódásakor ugyanis még arról szóltak a hírek, hogy mind az izraeliek, mind a palesztinok túlnyomó többsége békét szeretne. A konfliktus azonban mind a két fél politikai vezetését súlyos belpolitikai válság kellős közepén érte. A palesztinok tizenöt év után, a 2006-os polgárháborúba torkolló voksolások után, újból választásokra készülnek. A Palesztin Hatóság által igazgatott területeken május 22-én tartottak volna ismét parlamenti választásokat, míg a hatóság elnökének személyére június 31-én lehetett volna voksolni. A választásokon pedig nem a Fatah, a Palesztin Hatóságot ellenőrzése alatt tartó mozgalom az esélyes. Egy a Ciszjordániában és a Gázai övezetben készített decemberi felmérés szerint a válaszadók 66 százaléka szerint az idős és beteges Fatah vezető Mahmud Abbasznak, a Palesztin Hatóság elnökének le kellene mondania. Igaz, 43 százalékuk mégis Abbaszra szavazna az elnökválasztáson, de jóval többen, 50 százalékuk Iszmail Hanijére, a Hamász politikai szárnyának fejére adná voksát. Hozzá kell tenni, hogy 2006 óta a Hamász is veszített népszerűségéből, ugyanis amióta uralmuk alatt tartják a Gáza övezetet, folyamatosan romlik az életszínvonal. A radikális mozgalom viszont – a Fatahhal ellentétben, amely három listára szakadt szét – egységes. Április 30-án azonban Mahmúd Abbász bejelentette: a választásokat elhalasztják, és mindaddig nem tartják meg, amíg nincs garancia arra, hogy az Izrael által annektált Kelet-Jeruzsálemben is meg lehet tartani a voksolást. A Hamász felháborodással fogadta a döntést, melyet puccsnak nevezett, amelyet az emberek nem támogatnak. A mozgalom szerint Izrael kifejezett engedélye nélkül is meg kellene tartani a szavazást Kelet-Jeruzsálemben. Szakértők szerint a döntéssel Abbász csak a Fatah vereségét kívánta elodázni. A Jeruzsálem-napra időzített rakétatámadások így a Hamász katonai szárnyának kampányakciójaként is értelmezhetők. A mozgalom vezetői azt remélhetik, hogy a konfliktus kellően fanatizálja híveiket, növeli a Hamász népszerűségét, és tovább csökkenti a Fatah támogatottságát.
Míg a palesztinok választásokra készülnek, addig Izrael éppen most van túl egy voksoláson. Két év alatt immár a negyediken, amely újabb patthelyzetet eredményezett. Bár a kormányzó Likud párt a 120 mandátumból 30-at szerzett meg, és ezzel a legerősebb politikai tényező a Kneszetben, Benjámin Netanjahu nem tudott határidőre kormányt alakítani. Így Reuven Rivlin izraeli államfő Jaír Lapidot, az ellenzéki, centrista Van Jövő (Jes Atíd) párt vezetőjét kérte fel kormányalakításra. Lapid képes is lett volna pontot tenni Netanjahu tizenkét éve tartó miniszterelnökségének végére. Felsorakoztak mögé ugyanis a Naftali Bennet vezette szélsőjobboldali Jobbra (Jamina) párt képviselői. Ez önmagában még nem lett volna elegendő a többség megteremtéséhez, de a négy honatyával rendelkező Manszúr Abász vezette Raam nevű arab párt is közölte, hogy kész együttműködni a kormányfőjelölttel. Úgy tűnt, e furcsa, az izraeli szélsőjobbot és az arab pártot is magába foglaló kormánykoalíció fel fog állni. Ekkor azonban becsapódtak a Hamász rakétái. Naftali Bennet néhány napja kihátrált Lapid mögül, mert a jelenlegi helyzetben nem kíván egy olyan kormánytöbbség tagjává válni, amely arab pártot is sorai között tudhat. Legvalószínűbb tehát, hogy az izraelieknek hamarosan ötödször is urnák elé kell járulniuk, addig pedig Benjámin Netanjahu ügyvezető miniszterelnökként maradhat az ország élén. Ha Netanjahu a Hamásszal szemben kellő határozottsággal lép fel, joggal remélheti, hogy pártja ezúttal fölényes győzelmet arat a választásokon, Naftali Bennet pedig valószínűleg inkább a jelenlegi kormánypártot választja koalíciós partnernek, mint az arab párttal kacérkodó ellenzéket.
Úgy tűnik, hogy a Közel-Keleten csak akkor hallgatnak el a fegyverek, ha a határ mindkét oldalán lévő politikai szereplők érdekei is úgy kívánják. Addig pedig ki tudja hány épület dől még romba, és hány áldozatot követelnek még a kilőtt rakéták…
