2024. április 26., péntek

Kimerülőben az erőforrások?

Nem ritkán derül ki, hogy amit még néhány évtizeddel, vagy csupán néhány éve még igaznak hittünk – mert a tudomány akkori állása szerint elfogadták –, arról mára kiderült, hogy nem igaz. Az új kutatási eredmények szerint az emberi civilizáció a Földön jóval előbb kialakult, mint ezt eddig az iskolákban tanították. Azt is biztosra vehetjük, hogy történelmünk folyamán több típusú emberi civilizáció felemelkedése és bukása zajlott már le. De vajon a mai kor embere a többszöri nekifutás után képes-e levonni a következtetéseket, vagy újra és újra elköveti a régi hibákat? Illetve egyáltalán hibának lehet-e nevezni azt, amit elkövetünk, vagy a „sorsunkat” nem tudjuk megváltoztatni?

Valójában a különböző civilizációk felemelkedése és bukása azt mutatja, hogy szabályszerűen egymáshoz hasonló fejlődési pályát jártak be. A legkisebb közösségektől kezdve a világbirodalmakig megfigyelhető, hogy felemelkedtek, egy ideig a csúcson voltak, majd először a romlás jelei mutatkoztak, egy idő után bomlásnak indultak, majd végül szétestek, összeomlottak és megsemmisültek.

A történelmi tapasztalatokból tudjuk, hogy mi történik az olyan társadalmakkal, amelyek túlnyújtózkodnak az erőforrásbázisukon. A ma már szép számban a rendelkezésünkre álló tanulmányokban egykori kultúrák tucatjait dokumentálják a szerzők. A maják például egy rendkívüli civilizációt építettek, asztronómiával, matematikával, szépművészetekkel, építészettel, és egy olyan naptárral, amely pontosabb volt, mint a miénk ma. A maja civilizáció széthullott, az elhagyott, elfelejtett városokat benőtte az őserdő. Amikor kezdett elégtelen lenni a termés, megkezdődött a „rend” felbomlása.

A HÁBORÚ A MEGOLDÁS?

A maja vezetők a terméscsökkenésből kialakuló válságra háborúk elindításával reagáltak. Más városállamok termőföldjeinek és kukoricájának a megszerzése lett a cél. Abban látták a kiutat, a megoldást gondjaikra. A fejlett írásmódjáról, művészetéről, monumentális építészetéről, valamint a matematikai és asztronómiai ismereteiről híressé maja civilizáció a csillagászatban és a matematikában olyan szintet ért el, amilyenre az európai civilizációk csak később jutottak el. A hanyatlásuk pedig valójában nem volt gyors folyamat. A maja városok nem néptelenedtek el egyik napról a másikra, ahogy a régészek korábban hitték. Úgynevezett „gördülő összeomláson” mentek keresztül, amely másfél évszázadon keresztül zajlott, körülbelül 750-től 900-ig. Kisebb méretű maja városállamok pedig egészen a spanyol hódításig fennmaradtak a Yukatán rejtett zugaiban. Ez mutatja igazán, milyen hosszú folyamat volt valójában a leépülés.

ROMOKRA IS LEHET ÉPÍTENI

A kutatások eredményei alapján az is megállapítható, hogy egyes civilizációk összeomlásakor teljes volt a megsemmisülés. Leggyakrabban azonban egy előző civilizáció romjaira építkezett a következő. Így sikerült az emberiségnek a mai napig fennmaradni.

Nemcsak az emberi társadalmakra vonatkozik a megállapítás, hanem a gépekre és sok egyébre is. Ahogyan egyre bonyolultabbá és tökéletesebbé válik valami, úgy lesz egyben hatványozottabban sérülékenyebb is. Az ember értelmi fejlődésével párhuzamosan zajlik mindez, és az ebből következő folyamatok – paradox módon – elkezdték felborítani a természet eredeti egyensúlyát, egyben puszta létünket veszélyeztetve. A kellően át nem gondolt globális emberi tevékenység eredménye, hogy mára már tulajdonképpen a saját létünk alapfeltételeit szüntetjük meg. A természeti csapások, atomkatasztrófák, háborús fenyegetések mellett rá kell döbbennünk arra, hogy lassan, de biztosan elfogy az élet fenntartásához és újratermeléséhez szükséges termőföld. A mezőgazdasági termelés fejlődésével az ember mindig újabb területeket vett el a természettől, hogy saját szükségleteinek kielégítése végett megművelje. Akárcsak az olajkitermelés esetében, a folyamat elérte a csúcsát, és kezd a visszájára fordulni. Nem könnyű egyértelmű választ adni arra, hogy az egymáshoz szövevényesen kapcsolódó folyamatok mikor és milyen ok-okozati kapcsolatokra egyszerűsíthetőek, de hogy hosszú távon mindez összeomláshoz vezethet, az majdnem biztosra vehető.

Okulnunk kellene valószínűleg a történelmi tapasztalatokból. Sajnos ismét valószínűnek tűnik, hogy korunk politikai vezetői is hasonló rövidlátó politikát folytatnak, mint a korabeli döntéshozók. Ijesztő, ahogyan valóban úgy tűnik, a történelem folyamatosan ismétli önmagát. Mert mit mondhatunk a jelenlegi világgazdasági helyzettel kapcsolatban? Lehet ugyan újabb milliárdokat pumpálni a világgazdaság vérkeringésébe, és ezzel elodázni a hanyatlást, de civilizációnknak a jelenlegi formájában történő további fenntartásához most is csupa olyan anyagokra van szükség, melyek lassan elfogynak. Kérdés, hogy a fokozódni látszó űrverseny mennyire gyorsan teremti meg annak a lehetőségét, hogy amiből a bolygónkon kevés van, azt esetleg más égitestekről pótoljuk. Ezt egyelőre homály fedi, akárcsak jelenlegi civilizációnk jövőjét is.