2024. március 29., péntek

A kanadai kormányfő elítélte a tüntetéseken elhangzott gyűlöletbeszédet és az erőszakot

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök elítélte a a palesztinpárti és Izraellel szolidáris tüntetők közt Montréalban a hét végén kitört erőszakot, valamint a demonstrációkon elhangzott gyűlöletbeszédet és antiszemita megnyilvánulásokat.

Vasárnapi Twitter-üzenetében Trudeau kiállt a békés gyülekezéshez való jog és a szólásszabadság mellett, ám leszögezte azt is, hogy nem tűrik sem az antiszemitizmust, sem az iszlamofóbiát.
A hét végén Kanada több városában is tüntetéseket tartottak a palesztinok mellett. Montréalban szombaton több ezren gyűltek össze, az emberek Izraelt egyebek közt "terrorista államnak" nevezték. Vasárnap ugyanitt Izrael mellett is szimpátiatüntetést szerveztek, ám a néhány száz demonstráló és a palesztinpárti tüntetők közt összecsapások törtek ki, az erőszak megfékezésére és a tömeg oszlatására pedig a rendőrség könnygázt is bevetett.
Hatósági források szerint 15 embert letartóztattak, több tucat esetben pedig szabálysértés miatt indítottak eljárást. A montréali rendőrség szóvivője szerint a rendőrökre többször lövéseket adtak le. Három rendőr, illetve egy tüntető könnyebben megsebesült.
Az eseményekre Montréal polgármestere, Valéria Plante is reagált, aki Twitteren közölte, hogy mindenkinek joga van tüntetni, ám nem tűrnek semmiféle intoleranciát és antiszemitizmust.
„Montréal a béke városa" - jelentette ki.
Az elmúlt napokban kiéleződött a feszültség a Közel-Keleten, és Kelet-Jeruzsálemben összecsapásokra, tüntetésekre került sor. Ezt követően rakétaháború tört ki a Gázai övezetet uraló Hamász és Izrael között. Hétfő óta 181 palesztin, köztük 47 gyerek vesztette életét a Gázai övezetben. Izrael tíz áldozatról számolt be, köztük két gyermekről.
A konfliktus fellángolása miatt többször összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsát is, de az eddigi ülések rendre eredménytelenül értek véget, a Norvégia által javasolt közös nyilatkozatot továbbra sem fogadták el. Ebben a többi között a palesztin családokat fenyegető kelet-jeruzsálemi kilakoltatások megakadályozására szólítanák fel Izraelt, valamint megismételnék, hogy a testület támogatja az évtizedes izraeli-palesztin konfliktus tárgyalásos megoldását. A nyilatkozat elfogadását eddig az Egyesült Államok blokkolta.