2024. április 20., szombat

Játékos harci szimuláció replikákkal

Az airsoft valósághű fegyverutánzatokkal játszott rekreációs és technikai sport, ami egyre népszerűbb vidékünkön is

Az airsoft 6 mm-es átmérőjű műanyag gömblövedéket kilövő alacsony energiájú légfegyverekkel, mégpedig valósághű fegyverutánzatokkal játszott taktikai és technikai csapatjáték. A katonai egyenruhát és felszerelést viselő játékosok előre meghatározott terepen, előre meghatározott feladatokkal szimulált harci tevékenységet hajtanak végre az ellenfél legyőzésére. Röviden: harcolnak és küzdenek egymással. Illés Ferenc, a Northern Rangers Airsoft Team vezetője szerint az airsoft egy nagyon összetett csapattevékenység, ami rekreációs és technikai sport, játék, hobbi és harci szimuláció is egyben. A csapat a környék egyik legnagyobb létszámú airsoft különítményének számít a 33 fős tagságával, felölelve a Tisza mentét Szabadkától Óbecséig. A gárda átlagéletkora pedig 25 év. A politika-, nacionalizmus- és rasszizmusmentes játékot egyébként csak érett és megfontolt felnőttek játszhatják megfelelő védőfelszerelésben és a Szerbiai Airsoft Szövetség szigorú szabályai szerint.

– Az airsoft a 70-es években alakult ki Japánban, ahol szigorú fegyvertörvények voltak, viszont ők is szerettek volna valamilyen harci játékot játszani, ezért bevezették a maximum 1 joule energiájú műanyag gömblövedéket kilövő játékfegyvereket és fegyverutánzatokat. Az airsoft utána elterjedt Amerikában, majd az egész világon. Az utóbbi 10 évben Kínában beindult az airsoft-fegyverek tömeggyártása és az egész világon elterjedt – magyarázta Illés Ferenc. – Kis párhuzamot lehet vonni a paintball és az airsoft között. A paintball egy festékgolyót lő ki és látszik a találat, amit az embernek be kell vallani, mert nyilvánvaló. Az airsoft viszont 6 mm-es műanyag golyókat, gömblövedékeket lő ki. Az ember érzi a találatot vagy a másik, aki eltalálta, az látja, és csak a becsületen múlik, hogy a meglőtt személy bevallja-e és kiáll a játékból. Ez a hatalmas különbség a két játék között. A másik, hogy a paintball megmaradt egy taktikai, szabadidő és vállalati csapatépítő elfoglaltságnak. Kisebb csapatok játsszák, kisebb területen, nagyon dinamikus és agresszív. Az airsoft viszont inkább taktikai és technikai csapatjáték. A paintball-fegyvereket általában bérelik az emberek, az airsoftot viszont mindenki saját magának szerzi be, akárcsak a felszerelést. Ez az egyik varázsa ennek az egésznek hobbinak, hogy az ember az idő során szép lassan felfegyverzi magát, felöltözik és összeöltözik a csapattal, és így kialakul egy csapatszellem. Az airsoft inkább egy katonai szimuláció, amit a gyerekkori számháborúhoz tudnék hasonlítani, amelyben valahogyan le kell győzni a másik csapatot. Többféle játékstílus van. A legegyszerűbbek a zászlósjátékok, vannak területfoglalós játékok, fontos személyt kísérő játékok. Nagyon összetett és az egésznek a csúcsa a milsim (Military Simulation rövidítése – a szerző megj.), tehát a katonai szimuláció. Ez akár több napos játék is lehet, több száz ember részvételével. Az airosoftot azoknak javasolnám, akik szeretik a csapatjátékot. Szeretnék a számítógép előtt átélt élményeket a valóságban átélni, akik szeretik a történelmet, a technikai sportokat, a fegyverutánzatokat, betartják a szabályokat, éretten és felnőtt módjára viselkednek a játékban – mesélte a csapatvezető.

Az airsoftot különböző indíttatásából próbálják ki az emberek, főként a férfiak. Bár a 2020-ban alakult Northern Rangersnek nemcsak férfi, hanem nő tagjai is vannak. A fiatalokat főként a számítógépes játékok valóságba való átültetése vonzza. Illés Ferenc szerint a másik ok, hogy a csapatok java része műszaki irányultságú mesterember, akiket vonz a technikai sport. Az airsoftban pedig egy elég bonyolult készüléket kell kezelni és karbantartani, javítgatni és tuningolni. A harmadik nagyon fontos indíttatás a közösséghez való tartozás, amit mindenki szeret, akárcsak a másik csapatot legyőzni. Az ötvenes éveiben járó Illés Ferencet főként a hadtörténelem vezérelte az airsofhoz, ami számára nemcsak sport, hanem hobbi is.

– Az airsoft számomra rekreációs és technikai sport, valamint egyben hobbi is. Azért hobbi, mert nemcsak addig tart, amíg vasárnap délelőtt játsszunk a tereppályán, hanem az ember csapatban tevékenykedik, ami egész héten leköti. A chatoldalon megbeszéljük, hogy ki mit szerez be, milyen játékot szervezzünk. A 33 embert ugyanis kis egységekbe, osztagokba bontottuk szét, amelyeknek van saját osztagparancsnoka is. A huszonéves korosztály, amely abban nőtt fel, hogy számítógépen virtuális csatákban vesz részt és lövöldözős játékokban, itt mindezt élőben próbálhatja ki. Gyorsan rájönnek, hogy mennyire más élőben, kint a természetben élő emberre lőni és élő embertől találatot kapni, mint a számítógép előtt végtelen mennyiségű élettel játszani. Nagyon megközelíti a valóságot, azonkívül, hogy nem halunk meg. A játék megszervezése és a felépítése, a kúszás-bújás, egymás fedezése, a rohamok, mind nagyon valósághűek. Azzal, hogy ezeknek a fegyverutánzatoknak, vagyis replikáknak a hatótávolsága a rohamkarabélyok esetében 50 méter, a mesterlövész fegyverek esetében 60–70 méter, ezért ekkora távokon játszunk – mondta Illés Ferenc.

Az airsoftban minden küzdelem arról szól, hogy az egyik csapat elfoglaljon egy adott területet és elzavarja onnan a másik csapatot, amely nyilván igyekszik megvédeni a rábízott helyet. Illés Ferenc elmondta, hogy vannak zászlós játékok, amikor a másik csapat zászlaját kell megszerezni, kimenekítős játékok, amikor az adott személyt kell megvédeni, illetve területfoglalós játékok, amikor egy adott stratégiai fontosságú hely meghódítása a cél. A játékok lehetnek végkiállósak vagy visszaállósak, attól függően, mekkora pályán játsszák ezeket, hány fő vesz részt bennük, illetve miként rendelkezett a játékvezető. A csapatvezető megjegyezte, hogy a csapat tagjai minden vasárnap tartanak játékot. Ezekre fogadnak vendégeket is, akik a helyszínen bérelhetnek felszerelést, illetve ezt megelőzően be kell jelentkezniük a csapat Facebook-oldalán.

– A játékhoz általában egy elhagyott gyárépületben, régi birtokon vagy erdőben keresünk helyet, ahol nincs közlekedés és nem járnak az emberek. Nagyon szigorú szabály, hogy ahol játék folyik, ott nem lehet civil ember a pályán. A terephez viszonyítva kitalálunk egy játékot, amire felkészülünk. Átlagosan harmincan játszunk egy játékot. Többnyire két játék fér bele a vasárnap délelőtti összejövetelbe. Szétosztjuk a csapatokat előre vagy a helyszínen, kiosztjuk a feladatokat az eligazításon, és kezdődik a játék. A győztes örül, a vesztes tapasztalatot szerez. Ez az alap szint. A másik lehetőség, amikor mi szervezünk játékot és arra meghívunk vendégcsapatokat, Szerbiában ugyanis rengeteg csapat van. Attól függően, hogy mekkora játékot szeretnénk, ez lehet 60, 80 vagy 100 fő, az utóbbi már nagy játéknak számít. A szervező előre elküldi a csapatoknak a játékmenetet, a térképet és megbeszéli, hogy hol találkoznak. Utána ugyanúgy folyik a játék, mint saját csapaton belül. A harmadik változat, amikor a csapatot meghívják vagy bejelentkezik egy-egy játékra, majd követi az ottani játékvezető utasításait. Mi nagyon sokat játszottunk egymás között csapaton belül, mert 24 fő felett már élvezhető a játék. Ehhez legalább 2–3 hektáros területet kell találni, hogy elférjünk. Ha ennél több játékos játszik, akkor jóval nagyobb területet kell nézni. Nemrég szerveztünk egy 88 személyes játékot, nyolc másik vendégcsapattal. Most már mi is szervezünk játékot, valamint kaptunk két meghívást is – közölte a Northern Rangers vezetője.

A játék nélkülözhetetlen kellékei az airsoft katonai fegyverutánzatok, a katonai egyenruhák és felszerelés, a védőfelszerelés, a bakancs, a golyók, a rádió és az iránytű. Illés Ferenc megjegyezte, hogy 150 euróból már el lehet kezdeni a játékot, azonban a legfontosabb a fegyver mellett a védőszemüveg és a bakancs. Kiemelte, hogy egy jól felszerelt airsoft-játékos kinézetben semmiben sem különbözik a tévéhíradóban látható háborús zónában szolgálatot teljesítő katonáktól, viszont erre sok pénzt el lehet költeni. Megjegyezte, hogy 120 euróért már lehet venni airsoft-fegyvert, ami jól használható és egy évig biztosan kitart gond nélkül.

– A fegyverutánzatoknak több kategóriája van. Az alapreplika a rohamkarabély, amelynek több változata van, amerikai, orosz, német, de az összes létező katonai fegyvernek van másolata. A működési elve, hogy egy akkumulátor meghajt egy fogaskerék rendszeren egy dugattyút és légnyomással kilövi a lövedéket. Ezek 30 méterig hatásosak. A játékban szigorú szabályozás van, hogy melyik fegyvert milyen távolságra szabad használni, a rohamkarabélyokat 10 méteren belül nem lehet sorozatlövésre használni. A raj mesterlövész-fegyvernek valamennyivel nagyobb az energiája és 50–60 méter között pontos. A legerősebbek a távcsöves, általában felhúzó karos, zárdugattyús mesterlövész-fegyverek, amelyek 60–70 méterig elég pontosak. Vannak még oldalfegyverek, pisztolyok, amelyek általában gázosak vagy elektromosak. Továbbá vannak a támogató fegyverek, a géppuskák és a golyószórók. A csapatunkban minden fajta fegyver megtalálható, de a többség rohamkarabélyt használ. A legelterjedtebbek a Cyma cég airsoft-fegyverei. Ezek olyanok, mint az autók között a Volkswagen, vagyis mindenre jók, olcsó az alkatrész és a fegyverek se drágák. Szerbiában be lehet szerezni, van több üzlet, amely ezzel foglalkozik. A legelterjedtebbek az M4-es gépkarabély változatai, utána elég jól beváltak a Kalasnyikovok, majd következik a többi fegyverutánzat – állapította meg Illés Ferenc.