2021. június 20., vasárnap
PÓSA ATYA, A LELKÉSZ VÁLASZOL

Hogyan békítsem ki az apjával?

Tisztelt Atya!
Egy barátunk két éve nem beszél az édesapjával. Ismerem az apukát, kedvelem is. Szerintem butaságon vesztek össze. A barátunk elég csúnya szavakkal illeti, amikor mondom neki, hogy keresse fel, béküljenek ki, hiszen az apja. Idős ember, aki egyedül él, s nem gondolom, hogy rossz szándékú lenne. A barátunk hajthatatlan. Szeretném, hogy békében legyenek. Mit tegyek? Mónika

Tisztelt Mónika!
Van az emberi viselkedésben egy olyan dolog, amit konokságnak vagy megátalkodottságnak nevezünk. A konok ember megköti magát egy ítélkezésben, a megátalkodott ember hoz egy elmarasztaló ítéletet, s ezen senki kedvéért, sem ember, sem Isten kedvért nem hajlandó változtatni. Azt mondja, hogy neki minden oka és joga megvan arra, hogy elítélje azt a valakit, az igazságérzete diktálja, hogy haragudjon rá, és soha nem fogja megbocsátani a sérelmet, amit okozott neki.

Én azt hiszem, hogy ilyen konokság és megátalkodottság mindnyájunkban van, mindegyikünk tud így haragudni valakire, valakikre, és hajthatatlan a megbocsátásra és a kibékülésre.
Úgy tűnik, Mónika barátja is megrögződött édesapja megvetésében és meggyűlölésében. Valami nézeteltérés lehetett köztük, ami dühös sértegetésbe torkollott, mert azonnal csúnya szavak törnek ki belőle, mihelyt valamiféle megkeresés és kibékülés kerül szóba az apjával kapcsolatban.
Az igazi bajkeverő ő lehet, és nem az apja, aki – ahogyan őt Mónika ismeri – egy nem rossz szándékú, egyedül élő, idős ember, aki még kedvelhető is. A „méregzsák” tehát a barát, ő egy haragos természetű ember. A haragos természet abban nyilvánul meg, hogy mindenen mindjárt és könnyen megsértődik, állandóan „füstölög” magában, a bolhából elefántot csinál, azaz megnagyítja a sérelmet és a végén csak a rosszat látja a másikban. A rossznak a meglátása rémületet, ijedséget, háborgást gerjeszt, toronymagasságra emeli a vérnyomást, ami aztán bombaként kirobban, akár kifelé, mint valami terrortámadás, akár befelé, agyvérzést, szívinfarktust vagy más szervi károsodást okozva. Ez a haragos természet az oka, hogy Mónika barátja nem hajlandó békülni, és a békülésnek puszta felemlítése is szikraként hat a magas vérnyomásos „puskaporos hordóra”. Egyszóval a kialakult haragos jellem miatt képtelen a megbocsátásra és a megbékélésre.

Mit lehet tenni?

A barátságot ápolni kell vele hosszú távon, nagy türelemmel. A barátság a másik elfogadása és befogadása. Ebben a mi esetünkben ez azt jelenti, hogy Mónikának első tennivalóként el kell a barátját fogadni ezzel a haragjával és gyűlöletével az apja iránt, és úgy kell látnia barátja haragos természetét, mint egy súlyos betegséget, amely uralja a lényét. Ahogyan minden embernek megvan a maga „gyengéje”, a saját rossz hajlama, úgy ennek a barátnak a harag a rossz természete, ez az ő pszichés betegsége. Ha szem előtt tartja ezt az ő „gyengéjét”, akkor megérti haragjának indítékait és gyűlöletének érveit. Ez a megértés abban áll, hogy haragos természete láttatja vele így a dolgokat, az mutatja neki rossz színben az édesapját, ezért az ő szemszögéből ésszerűen és indokoltan ítéli el. Ezt az ő felfogását kell elfogadni, úgy ahogyan elfogadjuk például egy rákos beteg látásmódját. Ha elfogadjuk, akkor nem próbáljuk győzögetni vagy lebeszélni. Ezzel már is békés, baráti kapcsolatban vagyunk és maradunk vele. Ez az első tennivaló.

A második tennivaló pedig a befogadás. Azt értem ezen, hogy befogadjuk magunkba a másik problémáit, nehézségeit, hordozzuk a terheit, illetve tanácsokkal látjuk el, hogyan oldja meg a problémáit, hogyan kezelje a nehézségeit, hogyan „vegye fel a keresztjeit”. Az ilyen befogadás, a tanácsokkal való melléállás olyan, mint egy betegség kezelése, mint egy beteg gyógyítása és ápolása. Ebben a mi esetünkben a haragos természetet kell gyógyítani, a haragos indulatokból kell kigyógyítani. Egy szóval, nagy türelemmel és kitartó munkával meg kell javítani a rossz hajlamot, a haragot, és rá kell nevelni a jó hajlamra, a szelídségre.
Minden embert tanítani és nevelni kell a jóra. A szülőknek kell tanítani a gyermeküket az életszabályokra és nevelni a jó viselkedésre. Az apa feladata a tanítás, a szabályok felállítása, az anya feladata a nevelés, a viselkedés kiigazítása. Ha rosszak az emberek, akkor ez azért van, mert nincs tanítójuk és nevelőjük a jóra. Az apák nem tanítják az életszabályokat, az anyák nem nevelnek a jó viselkedésre. A mi korunkra éppen az jellemző, hogy az apák nem tanítanak, az anyák nem nevelnek. A tanítást és a nevelést szinte teljesen átvette a médiák világa. Az állítja fel az életszabályokat, az irányítja a viselkedést. A média életszabályként az erőszakot tanítja, a viselkedésben pedig az élvezethajhászásra nevel.

Az al-Káida terrorszervezet összehangolt öngyilkos merényletsorozatot hajtott végre az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én. A terrortámadásokban repülőgépek csapódtak be a New York-i ikertornyokba és felgyújtották, összedöntötték, megrongálták azokat. A terrorakció folyamán összesen 2995 ember vesztette életét. Az áldozatok túlnyomó többsége civil volt. A társadalomtudósok bejelentették, hogy ez az esemény egy új korszaknak, a terrorháborúzásnak a kezdete. A történelemben addig frontháborúzást folyt, ami abból állt, hogy városokon kívül frontvonalakban gyilkolták egymást az ellenséges haderők, a civileket, a városlakókat ettől megkímélték. A terrorháború viszont éppen a városokban tombol, ott nincsenek szembenálló látható ellenségek, ott a legváratlanabb helyen robbannak a bombák, és mindent pusztítanak, mindenkit gyilkolnak azon a környéken. Ezek a társadalom-szakértők feltárták, hogy a terrorizmusra az előző évtizedek agresszív filmjei tanították és nevelték rá az emberiséget. Ha a terrorizmus korszakának véget akarunk vetni – mondták ők –, akkor el kell kezdeni békére és szelídségre tanítani és nevelni az emberiséget. Ha ezt nem tesszük, akkor az egész világon végérvényesen és visszafordíthatatlanul eluralkodik a romboló erőszak és a gyilkoló terror.

Mónikának azt tanácsolom, hogy kezdje el szelídségre tanítani és nevelni a barátját. Ha egy kicsit is beletanul és ráhajlik, akkor meg tud majd bocsátani az apjának és ki tud majd vele békülni.
Ha meg akarjuk menteni magunkat és az emberiséget a terrortól, akkor – legfontosabb tennivalóként – el kell kezdenünk jóakaratra tanítani és nevelni embertársainkat.

Tisztelettel: László Atya

 

Kedves Olvasóink,
Pósa László atyának szánt kérdéseiket, gondolataikat a következő e-mail-címre várjuk: lelkesz@magyarszo.rs, illetve hagyományos, postai úton is az alábbi címre: Magyar Szó – Tiszavidék szerkesztősége, 24400 Zenta, Posta utca 14. A borítékra kérjük írják rá: PÓSA ATYA, A LELKÉSZ VÁLASZOL.
Kérnénk, hogy gondjukat pár mondatban, érthetően, a problémát alaposan elmagyarázva fejtsék ki az Atya számára, aki lapunk hasábjain fog erre felelni. Levelük meg fog jelenni a válasszal együtt, azzal, hogy igény szerint ez történhet névtelenül, vagy álnéven. Mindenképp tüntessék fel a felénk intézett soraikban, hogy milyen aláírás vagy monogram megjelenését engedélyezik.