2021. május 9., vasárnap

Mali: Május 20-ig minden polgár megkapja az első 30 eurót

Siniša Mali pénzügyminiszter bejelentette, hogy május 6-án minden nyugdíjasnak kifizetésre kerül az első 30 euró a harmadik segélycsomagból, május 12-én pedig megkezdődik a támogatás folyósítása azon felnőtt polgárok számára is, akik addig bejelentkeztek – írja a 021.rs hírportál.
A Prva televíziónak nyilatkozva Mali elmondta, hogy a 30 plusz 30 programra való jelentkezés április 28-án, szerdán kezdődik, mégpedig a trezor honlapján, mint az előző évben is. Elmagyarázta, hogy a nyugdíjasoknak, a börtönbüntetésüket töltő polgároknak és szociális segélyt élvező személyeknek sem kell bejelentkezniük.

Siniša Mali a Prva televízió műsorában részletesen ismertette milyen pénzügyi segítségre számíthat a lakosság és a vállalatok (Képernyőfelvétel)
Siniša Mali a Prva televízió műsorában részletesen ismertette milyen pénzügyi segítségre számíthat a lakosság és a vállalatok (Képernyőfelvétel)

A legidősebb polgároknak, vagyis több mint 1,7 millió személy számára, az állam május 6-án kifizeti az első 30 eurót, míg a második részletet novemberben. A ráadásnak számító 50 eurót szeptemberben kapják majd kézhez az erre jogosult polgárok – mondta a pénzügyminiszter.
Mali pontosította, hogy május 7-én kapják meg a 30 eurós segélyt a börtönbüntetésüket töltő polgárok és a szociális segélyt élvező személyek is.
Május 12-től megkezdjük a 30 euró kifizetését azok számára, akik addig bejelentkeztek a segélyre, várakozásaink szerint pedig május 20-ig minden jelentkező megkapja az első 30 eurót – mondta Mali.
Hozzátette, hogy május 10-én kifizetik a minimálbér 50 százalékát az április folyamán bejelentkezett cégeknek. Mali Felszólította a polgárokat, hogy május 15-ig jelentkezzenek.
Elmondása szerint május harmadik hetén kifizetik a száz eurós segélyt a Koszovóban élő szerb állampolgárok számára is, a gyermekeket is beleértve, míg a munkanélküliek összesen kétszáz eurót kapnak majd.
A pénzügyminiszter arra is kitért, hogy április 27-én, kedden a városi szállodák kapják meg a segélyt, míg a következő héten a fuvarozók számára is kifizetésre kerül. Elmondta, hogy a szállodák részére lezárult a pályázás és 294 hotel számára 350 eurót fizetnek ki ágyanként, valamint 150 eurót szobánként.
Hozzátette, hogy áprilisban a minimálbér 50 százalékát 1,130 millió alkalmazott számára fizették ki.