2021. június 17., csütörtök
TALÁLKOZÁS JÉZUSSAL BUDAPESTEN (1.)

Miért látogat a pápa Magyarországra?

Ferenc pápa történelmi iraki látogatásáról hazatérőben, március 8-án árulta el a repülőgépen vele utazó újságíróknak, hogy az idén Budapestre utazik az 52. Eucharisztikus Világkongresszusra (másik, ma talán ismertebb nevén a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra). Ő fogja cerebrálni szeptember 12-én vasárnap a zárómisét, a Statio Orbist, hacsak a koronavírus ismét közbe nem szól.

A vallási esemény a járványhelyzet miatt már egy éve halasztódik, és csak a mindenek tudója mondhatná meg, hogy végül élőben vagy – elsőként – online formában tartják-e meg.

Nem szokványos döntés Ferenc pápától a részvételről szóló döntés, a kialakult hagyomány szerint a Szentatya legtöbbször pápai legátus által képviselteti magát az Oltáriszentséget középpontba állító, korábban kétévente, a második világháború után általában négyévente megtartott, világeseménynek számító legnagyobb katolikus rendezvényen. Legutóbb huszonegy évvel ezelőtt, a római Világkongresszuson vett részt személyesen Szent II. János Pál pápa, s mivel a katolikus egyház feje Róma püspöke, ezért igazából az lett volna a meglepő, ha nem lett volna ott a Rómában zajló „Oltáriszentség-ünnepen”. Előtte három évvel a Lengyelországban tartott (wroclawi) Nemzetközi Kongresszust is megtisztelte jelenlétével a lengyel származású pápa, de ezen sem fogunk meglepődni. Az olasz családból származó latin-amerikai Ferenc pápának a március 8-án közölt döntését éppen ezért az egyházfő kiemelt figyelmének jeleként foghatják fel a magyar katolikusok. Ne feledjük, hogy Róma püspöke két évvel ezelőtti romániai látogatásakor a jelenleg legtöbb zarándokot vonzó magyar kegyhelyen, a székelyföldi Csíksomlyón is szentmisét mutatott be!

CEBU UTÁN BUDAPEST

Lapunk kezdettől fogva beszámolt az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszussal kapcsolatos fontos hírekről attól fogva, hogy a Fülöp-szigeteki Cebuban 2016. január 31-én az 51. Világkongresszus zárómiséjén az üzenetét a több mint félmillió egybegyűlt hívőnek online adásban elmondó Ferenc pápa bejelentette, hogy az Oltáriszentség imádásának szentelt következő rendezvényt négy év múlva, 2020-ban Budapesten tartják meg. Beszámoltunk arról is, hogy Áder János államfő –mint az 52. Eucharisztikus Világkongresszus fővédnöke – tavaly februárban meghívta a katolikus egyház fejét a kongresszus zárómiséjére. Érvei között szerepelt, hogy száz éve vette fel először Magyarország és Vatikán a diplomáciai kapcsolatokat, és hogy huszonöt éve, 1996-ban járt II. János Pál személyében utoljára pápa az országban. Egy hosszú és nehéz év után derült csak ki, hogy az államfő felkérése igenlő választ kapott, amihez talán az is hozzájárulhatott, hogy Ferenc pápa márciusban Irakban a helyszínen hallhatott a legrégebbi keresztény felekezetek közé tartozó közel-keleti keresztények megsegítését célzó magyar támogatási program kézzelfogható eredményeiről, és hogy Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős magyar államtitkár a Szentatyával Irakban találkozva megerősítette, hogy szeretettel várják Budapestre, a Világkongresszusra.

Beszámoltunk annak idején arról a hírről is, hogy a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztódik, és 2021 szeptemberére tevődik át a magyar fővárosban tartott második Eucharisztikus Világkongresszus időpontja. Az elsőt 1938-ban rendezték, amely igazi világeseménnyé nőtte ki magát sok százezer résztvevővel. Joggal írták akkoriban az újságok, hogy Budapestre figyel az egész világ.

Érdekesség, hogy akkor is, akárcsak most, a Fülöp-szigeteki egyháztól vette át a világesemény megrendezésének a jogát a magyar katolikus egyház. A különös, megmagyarázhatatlan egybeesések egyike ez, ahogy az is, hogy mindkét esetben világot megrengető sötét idők kezdetén történt ez, mint most a pandémia idején.

A nyolcvanhárom évvel ezelőtti budapesti 34. Világkongresszust mind a számok tekintetében, mind a lelki elmélyültség terén nagyon nehéz lesz felülmúlnia az idén szeptemberben tartandó másodiknak, de hát nem is ez a cél. Valószínűleg nem is lehetne ilyen célt kitűzni a XXI. századi Európában, amikor már az egész kontinens, a kellős közepén Magyarországgal, a kereszténység missziós területének számít: ha bevalljuk ezt magunknak, ha nem.

Nem titkolt célja viszont a Minden forrásom belőled fakad (Zsolt 87,7) mottóval meghirdetett vallási eseménynek a hit megélése és nyílt megvallása, valamint lángra lobbantása azokban, akikben megnyílott erre a szándék. Nem titkolt cél az Oltáriszentségben Jézus valóságos jelenlétének a megélése sem, ami a katolikus hitletétemény egyik oszlopa. Ezt a célt fogalmazza meg újságírókat megszégyenítő ötletes jelmondattal az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus honlapjának a jelmondata: Találkozz Jézussal Budapesten!

NEM A VÉG KEZDETE

A jelmondat miatti gúnyolódás sem maradhatott el. A tartalom szempontjából mellékes, hogy a vallási analfabétaság vagy a szándékos provokáció íratta meg a 444. újságírójával, Szily Lászlóval förmedvényét az internetes felületeken megszokott hosszú címmel, amelyet csak a visszakereshetőség kedvéért írok ide (ha valakinek kedve támadna az elolvasására): A misebor zavarhatta meg a budapesti Eucharisztikus Kongresszus marketingeseit. Az íráshajlamát a provokatív tartalmakban kiélő zsurnaliszta szerint a jelmondat azt hirdeti, hogy Jézus második eljövetele – azaz a világ vége – Budapesten fog bekövetkezni, amelynek az időpontja is pontosan ismert, az 52. Eucharisztikus Világkongresszus időpontja a napra pontos dátum, amelyet a cikk megírásakor még 2020-ban terveztek megtartani.

Lám, lám a magát a halált soha meg nem ismerő Illés szerepébe képzelő írástudó Jézus második eljöveteléről prófétál egy újságcikkben? Válasz lehet-e azonban ez az irónia a cikkben megszólaló rosszmájú cinizmusra? A jelek előrejelzik, Illés próféta eljövetelével kihirdeti azt, de az időpontot – mint Jézus mondotta volt – az Atyán kívül senki sem ismerheti, még az angyalok és még a Fiú, azaz Jézus sem (Mk 13, 32), aki akkor lesz újból eljövendő megítélni élőket és holtakat, tehát azokat, akik őbenne és őáltala élni fognak, és azokat, akik kivettetnek a külső sötétségre, mert a Megváltó megtagadja őket.

Szentségimádás (Fotó: iec2020.hu)
Szentségimádás (Fotó: iec2020.hu)

VALÓSÁGOS JELENLÉT

A Tridenti Zsinat tanítása szerint az Eucharisztiában, az Oltáriszentségben Jézus valóban (vere), valóságosan (realiter) és lényegileg (substantialiter) van jelen. Az 52. eucharisztikus világkongresszus jelmondata, a Találkozz Jézussal Budapesten! a Krisztus testének és vérének Oltáriszentségben történő magához vételét jelenti, de a Jézussal való találkozás többi formáját is, amit a többnapos rendezvény nyújtani fog a híveknek: Jézussal való találkozást az igehallgatás során az Igében, a hitmegélésben, a szentmise áldozatában – amelynek a keresztény neve a második század óta szintén az eucharisztia –, a szentgyónás bűnbocsánatában, az imában és az Oltáriszentség imádásában, merthogy az eucharisztiának, mivel Jézus valóságos jelenléte, imádás (görögül latreia) jár a katolikus hit szerint. A szenteknek „csak” tisztelet (duleia), azon belül is Szűz Máriát a tisztelet legfelsőbb foka (hüperduleia) illeti, de nem imádás.

Az eucharisztia szót ebben a szövegben a megszokáshoz tartva magunkat régies írásmódban közöljük, a modern írásmódja valójában az eukharisztia volna, a görög χ betűt az újabb átírásban kh-nek írjuk, és úgy is kell ejteni. A görög szó hálaadást jelent. A szófejtés általában megfontolandó plusz információkat szolgáltat egy adott kifejezéssel kapcsolatban, így van ez a most tárgyalt vallási kifejezéssel is. Az eucharisztia a jó jelentésű eu szó és a kegyelem, kegyelmi adomány jelentésű kharisz összevonásával hozza létre a nyelvi jelentésáttételek útján a magyar hálaadás értelmet. Igealakja az eukhariszteó, amely a kenyértörésnél hangzik el az utolsó vacsorán Jézus ajkán hálát adott jelentéssel (eukharisztészasz). A kegyelem szó fontosságát a keresztény hitben nem kell ecsetelni, és azt is jó tudni, hogy a jó hír vagy örömhír jelentésű evangélium (görögül euangelion) szavunknak is az első tagja az eu szócska.
Az egyház tanítása szerint az eucharisztiát Jézus Krisztus alapította az utolsó vacsorán. Megalapításának első írásbeli megemlítése Szent Pál Korinthosziakhoz írt első levelében történik (1Kor 11, 23-25), ez a szentirat megalapozott föltételezések szerint 55 körül született, mintegy két évtizeddel későbbi tehát a jeruzsálemi templom 70-ben történt lerombolása után íródott Márk evangéliumának a leírása az eucharisztia megalapításáról, amely Máté és Lukács evangéliumának is forrásul szolgált. A 100 körül íródott János evangéliuma nem említi a keresztény liturgiának ezt a központi eseményét, amelyről minden évben nagycsütörtök este emlékezik meg az egyház, de a Szent Pál-i teológiára épülő, hasonlóságuk miatt szinoptikusnak (együttnéző) evangéliumoknak nevezett első három tanítását fontos új elemekkel egészíti ki a negyedik, így például a szintén a nagycsütörtöki liturgia részét képező lábmosás leírásával és a maga, a Szent Pálival teljesen összhangban lévő kiegészítő jellegű teológiájával. A negyedik evangélium hét vagyok-mondásának egyike például így hangzik: én vagyok az élet kenyere. Ez egyértelmű utalás az eucharisztiára, mint ahogy a jánosi levelek Isten Báránya kifejezése is, amely Jézust húsvéti, azaz pászkabárányi áldozatként ábrázolja a hit szemével látva. (A katolikus tanítás szerint az eucharisztia bemutatása a szentmisén valódi áldozati cselekmény.)

MEGLEPŐ HASONLÓSÁGOK?
A vallástörténet mezejére tévedve itt tehetünk egy rövid kitérőt a Rómát a kereszténység születése idején vallásilag uraló misztériumvallásokról. Többükben szerepel az eucharisztiára emlékeztető szent lakoma rítusa, mint például a római kori Pannoniában is elterjedt „katonavallásban”, a Mithrasz-kultuszban, amelynek egyik szertartásában megszentelt kenyeret és bort fogyasztottak a beavatottak a szent lakomán. Említhetnénk a gabonaistennek, Ozirisznak a kultuszát, melynek egyik rítusában a pap megáldotta az ebből a célból nevelt gabonából készült szent kenyeret, amelyet ezután az isten testeként fogyasztottak el borral kiegészítve, hiszen a gabona mellett a szőlő is az egyiptomi istenség jelképének számított. Az első hallásra meglepő hasonlóságokat tovább folytathatnánk. Ozirisz a meghaló és feltámadó istenségek egyike, a meghaltak fölött ítélkező istenség, aki az ismert mítosz szerint miután újra életre keltették, gonoszt legyőző Fiút (Hórusz) nemz az Istenanyával, Ízisszel, akit a korabeli szobrokon, képeken karjában a gyermekkel ugyanúgy ábrázoltak, ahogy a keresztény ikonográfia ábrázolja a mai napig Szűz Máriát, az Isten Anyját karjában a kis Jézussal. Mithrasszal kapcsolatban is megjegyezhetjük, hogy a szoláris istenség születését december 25-én, a nap születésnapjának tekintett téli napfordulón ünnepelték, azon a napon tehát, amikor a napok hosszabbodásának az elkezdődésével a fény minden évben győzedelmeskedik a sötétségen. (Rómában karácsonyt, azaz Jézus születését a negyedik század elejétől, a 330-as években kezdik megünnepelni ugyanebben az időpontban.)

Ezek a sokakat zavaró hasonlóságok már a korabeli keresztények fejében is szöget ütöttek, és egyik válaszuk az volt, hogy a Sátán akarja tévútra vezetni ezekkel az utánzásokkal a keresztényeket. Ettől azonban, számomra legalábbis, sokkal hitelesebbnek hangzik az a II. Vatikáni Zsinat szellemében megfogalmazott válasz, hogy mindegyik az istenkeresés útján járó vallás tartalmazhat megbecsülendő értékeket, igazságokat, amelyek azonban az Ige megtestesülésében és a megváltás misztériumában, azaz a keresztény tanításban nyerhetik el teljes értelmüket.
Az eucharisztia előképeit nem a misztériumvallásokban, hanem az ószövetségi zsidó vallásban kell keresni. Egyike ezeknek Melkidezeknek, a Magasságos Isten főpapjának a tette, aki kenyeret és bort ajánlott fel a győzedelmeskedő Ábrahámnak, majd megáldotta őt, a másik, a sokkal fontosabb előkép a zsidó húsvét ünnepe két központi jelképével, a pászkabáránnyal és a kovásztalan kenyérrel. A keresztény tanítás szerint azon a világtörténelem tengelyének számító zsidó húsvétünnepen Jézus mint Isten Báránya önmagát adta halálra az emberek bűneiért. Az ezt megelőző napon, az utolsó vacsoraként ismert húsvéti vacsorán – ami valójában egy zsidó széder-est volt – áldozatát előrejelezve megalapította az eucharisztiát. (Folytatódik)