2021. június 18., péntek

Krajinović két győzelme

Filip Krajinović könnyedén – a grúz Baszilasvili feladása után – jutott be a 2. fordulóba, ahol a visszalépett Danyiil Medvegyev helyett beiktatott argentin Juan Ignacio Londero volt az ellenfele. Filip kihasználta a váratlanul adódott alkalmat, és bejutott a nyolcaddöntőbe, ahol a címvédő Fabio Fognini következik, akivel hivatalosan 2:0 a mérleg állása.

A világelső Novak Đoković szolid játékkal győzte le az új korosztály egyik legjobbjának tartott olasz Jannik Sinnert. Novak az első játszmában kétszer veszítette el az adogatást, és majdnem elrontotta az 5:2-es vezetést, míg a második játékrészben már alkalmat sem adott a 19 éves ellenfelének. Ma a lengyel Hubert Hurkacz és a brit Daniel Evans meccsének továbbjutója következik.

Györe Lászlónak nem nagyon ment az orosz Karen Hacsanov ellen. Amikor kialakult a labdamenet, a zentai jól tartotta magát, de nehezen értékesítette az adogatást. Az első játszmában hátrányt dolgozott le, az újabb break pedig lelkileg is megviselhette. Harcolt ugyan, nem adta fel, de már látszott, hogy a kedvező eredmény kizárt.

Györe Laci harcolt, de nem ment neki
Györe Laci harcolt, de nem ment neki

Lorenzo Sonego sorra vette a magyarokat. Az olasz vasárnap Cagliariban Györét, kedden este Monte-Carlóban Fucsovics Mártont győzte le. Az első szettben Marci szerzett előnyt, de Sonego fordított, a másodikban pedig egyetlen break is elegendő volt.

MIAMI. – A férfitorna 1. fordulójában: Hacsanov–Györe 6:4, 6:1, Krajinović–Baszilasvili 6:1, 2:0 – feladás, Sonego–Fucsovics 6:3, 6:4, Bautista–Fritz 6:2, 7:5, Carreno–Travaglia 7:5, 7:6, Dimitrov–Struff 6:3, 6:4, Popyrin–Andujar 0:6, 6:2, 7:6, Ruud–Rune 6:2, 6:1. 2. forduló: Đoković–Sinner 6:4, 6:2, Krajinovic–Londero 6:0, 6:3, Rubljov–Caruso 6:3, 6:2, Cicipasz–Karacev 6:3, 6:4, Davidovich–Berrettini 7:5, 6:3, Fognini–Thompson 6:3, 6:3, Garin–Millman 6:1, 6:4, Dimitrov–Chardy 7:6, 6:4.
CHARLESTON. – A női torna 1. fordulójában: Jabeur–Vögele 6:4, 6:1, Kovinić–Tomova 6:3, 6:3, McHale–Errani 7:6, 6:3, Osorio–Linette 6:3, 4:6, 7:5, Fruhvirtová–Cornet 6:2, 6:7, 4:4 – feladás.
BELGRÁD. – A challenger 1. fordulójában: Trungelliti–D. Petrović 6:3, 6:2. 2. forduló: Bagnis–Međedović 6:2, 6:2.
ANTALYA. – A futures 1. fordulójában: Arnaldi–Marozsán 7:6, 6:4.