2021. május 18., kedd

Nyilvános pályázat a vállalkozóknak és szövetkezeteknek

Berendezések beszerzésére írt ki nyilvános pályázatot a Gazdasági Minisztérium a mikro-, kis- és középvállalkozások számára, valamint a szövetkezetek részére.

Anđelka Atanasković gazdasági miniszter a Vajdasági RTV-nek elmondta, hogy a pályázat kedvező hitelek és állami, vissza nem térítendő eszközök kombinációja. Hozzátette, hogy erre a célra 1,55 milliárd dinárt különítettek el.

A megvásarolni kívánt eszköz 25 százalékát a Gazdasági Minisztérium biztosítja, 70 százaléka banki kölcsön, míg a maradék 5 százalék önköltség – magyarázta Atanasković. A miniszter elmondta, hogy a Minisztérium altal adott támogatás összege függ a vásárolni kívánt eszköz értékétől és a vállalkozásban vagy a szövetkezetben dolgozók számatól.

Az eszközbeszerzési támogatási program az egyik legkedvezőbb formája annak, hogy a kisvállalkozók számukra elengedhetetlen pénzeszközökhöz jussanak, ezzel pedig fejlődhetnek, az ő részük pedig mindössze az összeg 5 százaléka – nyilatkozta Atanasković, aki felkér minden érdekeltet, hogy mielőbb informálódjon, hiszen a pályázat az elkülönített összeg felhasználásáig tart.