2021. június 20., vasárnap

Még a titói idők terhét nyögjük

Az év végéig több mint 240 millió euró régi kölcsönt kell visszafizetni

Szerbia még mindig fizeti a múlt század ’70-es és ’80-as, kényelmes éveinek árát, és még jó ideig törlesztenie kell a régi, nagy ország több évtizede felvett kölcsöneinek rá eső részét. Azokat a hiteleket, melyeket az európai, ázsiai (kuvaiti) és nemzetközi pénzintézményeknél Milka Planinc, Veselin Đuranović és Branko Mikulić egykori kormányfők vettek fel. Még szerencse, hogy az idén már nincs ilyen kötelezettségünk Kína iránt. Az onnan 1999-ben Mirko Marjanović (a miloševići éra kormányfője) által felvett hitel utolsó, nem egész négymillió eurós részletét másfél hónappal ezelőtt fizette vissza az ország.

Az idén esedékes részletek közül a Párizsi Klubnak kell a legtöbbet visszaadni, 152,27 millió eurót. A Világbanknak az egyik felvett kölcsönből az idén 22,69, a másikból 43,95 millió eurót törleszt az ország, de van még tartozása Kuvait iránt is, ebből júliusban 9,49 milliót kell törleszteni, miközben ennek a délnyugat-ázsiai monarchiának januárban már kifizettünk majdnem 10 milliót. A korábbi években még súlyosabb volt a teher, előfordult, hogy egy esztendőben 340 millió euróval is csökkenteni kellett az adósságot. A hitelezők Londoni Klubjának már nem tartozik Szerbia, és a régi adósságot az Európai Beruházási Banknak is visszafizette.

Mlađen Kovačević közgazdász azt mondja, 1978-ig Jugoszlávia adóssága minimális volt.

– Akkor pedig az egyik skandináv országban a politikusok és közgazdászok abban egyeztek meg, hogy Jugoszláviának kedvező hiteleket kell folyósítani, ami majd gyöngíti pozícióját. A következő öt évben Jugoszlávia mintegy 7 milliárdról 18 milliárdra növelte küladósságát. Akkoriban a felvett kölcsönösszegeket fogyasztásra, az életszínvonal emelésére, a fizetések, nyugdíjak növelésére költötték – emlékeztetett Kovačević, hozzátéve, hogy a hatvanas évek végén és a hetvenesek elején szintén sokan mentek ki dolgozni külföldre, és onnan elég nagy mennyiségű pénz érkezett az országba. Később a bevételek csökkentek, ám a fogyasztói szokások maradtak, és megindult az eladósodás.

A Szerb Nemzeti Bankban elmondták: Szerbiának az idén összesen 241,8 millió euró régi adósságot kell törlesztenie, de némileg megnyugtató, hogy már visszafizette a teljes klíringadósságot, először Csehországnak utalt át 9,8 millió eurót. A Rondex Finance, Inc. iránti, 3,27 millió amerikai dolláros tartozást is sikerült kiegyenlíteni. A Szlovák Köztársaságnak 7,2 millió eurót fizetett vissza az ország – közölték az NBS illetékesei.

Korábbi információ szerint a jugoszláv időkből visszamaradt adósság utolsó részletei 2041-ben, illetve 2031-ben lesznek esedékesek.