2024. március 28., csütörtök

A požarevaci lakásokban ezentúl csak egy háziállatot lehet majd tartani

A szabályt a városi közgyűlésen szavazták meg, mely szerint a lakásbérlők ezennel csak egyetlen háziállatot tarthatnak.

Ami az állatok utódjait illeti, azoknak legfeljebb 3 hónapig szolgálhatnak otthonnal.

Dušica Đorđević a požarevaci Mancsok állatbarát egyesület képviselője az N1 televíziónak elmondta, hogy a lakók legtöbbje már szélnek eresztette a kedvencét, méghozzá az utcára.

Mint mondta, Saša Pavlović polgármester február 17-én rendkívüli sajtótájékoztatót tartott, és felkérte az egyesületeket és az érdeklődő polgárokat, hogy nyújtsák be javaslataikat a városvezetésnek a téma kapcsán.

Hozzátette, hogy a polgármester szerint a döntés módosítható, ezért az egyesület egy beszélgetést szeretett volna kezdeményezni a szükséges változtatásokról, azonban még a mai napig sem kaptak időpontot a tárgyaláshoz.

Dušica Đorđević elmondta, hogy az egyesület a döntésen mielőbb változtatni szeretne, és ha a polgármester a továbbiakban is halogatná az időpontot, abban az esetben az alkotmánybírósághoz fordulnak segítségért.