2021. április 18., vasárnap
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Gazdaság kontra egészség

Egy friss felmérés szerint csak a megkérdezettek 24 százaléka utasítja el kategorikusan a védőoltást

A köztársasági egészségügyi válságstáb ülését követően, amelyen olyan döntés született, hogy péntekre napolják el a döntéshozatalt a korlátozások esetleges szigorításáról, folytatódott a szópárbaj az egészségügyi szakértők és a politikum képviselői között. Előbbiek elkerülhetetlennek tartják a szigorítást, utóbbiak viszont a gazdaság vitalitásának fenntartására hivatkozva, ódzkodnak ettől.
A járványhelyzet további rosszabbodásának minden feltétele adott, ezért indokolt felülvizsgálni a jelenleg hatályos intézkedéseket, valamint ragaszkodni azok betartatásához – emelte ki Srđa Janković immunológus a B92 hírportál összeállítása szerint. Mint hozzátette, a járványhelyzet szempontjából a hétvégék a legkockázatosabbak, ezért a válságstáb egészségügyi szakértő tagjai azon az állásponton vannak, hogy azokon a napokon mindennek zárva kellene maradnia, kivéve az élelmiszerüzleteket, a gyógyszertárakat és a benzinkutakat.
Mijomir Pelemiš infektológus nem kételkedik benne, hogy a válságstáb holnap közös álláspontra jut a szigorítások indítványozásáról. A legtöbb szabálytalanságot a bevásárlóközpontokban, a vendéglátóhelyeken és a tömegközlekedésben jegyzik, azaz több vendég ül egy asztalnál, mint amennyit a szabály előír, vagy a megengedettnél többen utaznak egy-egy járműben, nem beszélve a koronabulikról – érvelt Pelemiš.
A hétvégi nyitvatartást valamilyen formában biztosan korlátozzák, az is megtörténhet, hogy bizonyos létesítmények egyáltalán nem tarthatnak majd nyitva – nyilatkozta az N1 tv-nek Predrag Kon epidemiológus.
Goran Vesić, Belgrád alpolgármestere ellenzi az éttermek nyitvatartásának korlátozását, ezt szerinte az egészségügyi érdekek sem indokolják, mert ha ezek rövidebb ideig fogadhatnak vendégeket, akkor abban az időszakban többen tartózkodnak a létesítményekben.

SZERBIA LEKÖRÖZTE AZ USA-T
Több hírportálon tegnap reggel vezető hír volt, hogy az egymillió lakosra számított beoltottak tekintetében Szerbia megelőzte az USA-t. Szerbiában egymillió lakosra számítva 197 472 személyt oltottak be a koronavírus elleni védőoltással, míg az USA-ban 196 476-ot.
Egyébként a járvány tekintetében Szerbia más szempontból is lekörözte az Egyesült Államokat. A worldometers.info szerdai adatai szerint az USA-ban 100 ezer lakosra számítva 29,94 új fertőzést jegyeztek, míg Szerbiában 49,96-ot.
A Faktor Plus aktuális felmérésének értelmében Szerbiában a korábbiakhoz képest növekedett az oltást igénylők száma. Jelenleg a megkérdezettek 24 százaléka utasítja el kategorikusan a vakcinát, 11 százalékuk pedig nem kívánt válaszolni a felmérés során feltett kérdésekre. A Blic az említett felmérésre hivatkozó írása szerint a megkérdezettek 21 százaléka csak egy bizonyos gyártó vakcináját venné fel.
A polgárok 60 százaléka úgy véli, hogy a vakcináció sikeressége Aleksandar Vučić államfő érdeme, 11 százalékuk szerint Kínának köszönhető a sikeresség, 8 százalékuk szerint a szerb kormánynak, 3 százalékuk szerint Oroszországnak, míg 2 százalékuk szerint az EU-nak.
A Demostat decemberi felmérésében a megkérdezettek 31 százaléka mondta azt, hogy semmilyen körülmény között nem venné fel a védőoltást, míg a GLOBSEC felmérése szerint a megkérdezettek 56 százaléka nem bízott a védőoltásokban.
A legutóbbi hivatalos közlés értelmében január 11-e óta 1,08 millió polgár igényelte az országban a koronavírus elleni védőoltást.

3588 ÚJ FERTŐZÉS – 15 ELHUNYT
A csütörtöki jelentés szerint országszerte 15 074 koronavírustesztet végeztek el, ebből 3588 volt pozitív (23,8 százalék). A vizsgált 24 órában hivatalosan 15 Covid-páciens hunyt el, 4398 a járvány kezdete óta, a halálozási arány 0,98 százalék. A kórházakban 3832 Covid-pácienst kezelnek, 153-at mesterségesen lélegeztetnek.
Vajdaságban előző nap 645 új fertőzést jegyeztek, Újvidéken 229-et. Az aktív fertőzések száma a tartományban 7205, a székvárosban 2208.
A tegnapi adatok szerint eddig 1 343 718 adagnyi védőoltással immunizáltak (ez 43 388-al több, mint előző nap), a vakcina második adagját 487 359-en kapták meg (14 590-el többen, mint előző nap).