2021. február 26., péntek

Mazsorettekkel és hangzavarral búcsúztatták a telet

Szombaton farsangi gyermekprogramot rendeztek a szabadkai Vasutas település helyi közösségében

Vidám hangulatban búcsúztatták a telet a szabadkai gyermekek szombaton, a Vasutas település helyi közösségének épületében szervezett farsangoláson. A délelőtti program kézműves foglalkozással keződött, amelynek keretében a résztevevők  maszkokat készítettek. Később a gyermekek a helyi közösség épületétől a Majsai úton található piacig sétáltak. Eközben farsangi maszkokba és jelmezekbe öltözve, nagy zajt csapva űzték el a telet.

A mazsorett-táncos lányok vezették a farsangi felvonulást (Fotó: Szalma Brigitta)
A mazsorett-táncos lányok vezették a farsangi felvonulást (Fotó: Szalma Brigitta)

Rózsa Ramóna, a VMSZ Női Fóruma szabadkai-vasutas-települési tagozatának elnöke, az esemény szervezője elmondta, hogy évek óta hagyomány, hogy farsangolást szerveznek a helyi közösségben.

– Minden évben kézműves foglalkozással kezdtünk. Általában maszkokat szoktunk készíteni. Miután elkészültek a farasangi maszkok, a gyerekekkel felvonulunk a Majsai úton. A piactérig szoktunk elsétálni. Az idén a mazsorettes lányok, vagyis  Crystal Dance Studio táncosai mentek előre, és ők mutatták meg a koreográfiát a többieknek. Zenei kíséret mellett sétáltunk, és mindannyian hangzavart csaptunk: fütyültünk, csörömpöltünk, fakanalakat ütögettünk egymáshoz. Iyen módon űztük el a telet. Ebben az első alkalommal készítettünk egy kiszebábot. A helyi közösség udvarán gyűltünk össze, és csak a bábu fejét égettük el, mivel nem akartunk nagy füstöt, tüzet okozni. A séta után farsangi fánkkal és meleg teával vártuk a gyerekeket és szüleiket – nyilatkozta lapunknak Rózsa Ramóna.

Télűzés a Vasutas település helyi közösségének udvarán (Fotó: Szalma Brigitta)
Télűzés a Vasutas település helyi közösségének udvarán (Fotó: Szalma Brigitta)

A gyerekek szebbnél szebb jelmezeket, maszkokat öltöttek fel. A szuperhősök, a királylányok és az erdő állatai mellett a különböző szakmák képviselői is megjelentek a farsangon. Bozsik Sára az idén úgy döntött, hogy orvosnak öltözik. Elmondása szerint azért válaszotta ezt a jelmezt, nagyon tetszik neki ez a hivatás.

– Maszkokat készítettünk a jelmezeinkhez, majd felvonultunk az utcán. Finom fánkot is ettünk. Nagyon jól éreztük magunkat – osztotta meg élményeit a kislány.

Az esemény VMSZ Női Fórumának szabadkai-vasutas-települési tagozatának és a helyi Lavandemagie Egyesület szervezésében valósult meg.