2024. március 29., péntek

Kézzel, lábbal, szíjjal, fémrúddal bántalmaztak kiskorúakat

Az újvidéki rendőrség bűnvádi feljelentést tesz tíz kiskorú ellen, akik két különálló incidens során bántalmazták a polgárokat – írja a 021.rs hírportál.

Az első esetben a rendőrség hét kiskorú ellen tesz feljelentést, akiket azzal gyanúsítanak, hogy tegnap a Grbavica városrészben kézzel, lábbal, szíjjal és egy csavarhúzó markolatával vertek két tizennyolc éves fiatalt, akiktől a pénzüket is elvették.

Az összes gyanúsítottat elkapták, valamint azok a tárgyak is előkerültek, amelyekkel feltételezhetően a bűncselekményt elkövették.

A másik esetben a rendőrség három kiskorú ellen tett bűnvádi feljelentést, könnyebb testi sértés elkövetése miatt. A gyanú szerint szombaton egy tizenöt éves fiatalt fémrúddal ütlegeltek, aki könnyebb sérülésekkel megúszta az esetet.

A rendőrség tisztázta a bűncselekmény körülményeit és azonosította az elkövetőket, akik ellen megteszik majd a szükséges jogi lépéseket.