Benyújtotta lemondását hétfőn a brit miniszterelnöki tisztségről Keir Starmer III. Károly királynak, aki a Buckingham-palota bejelentése szerint elfogadta Starmer lemondását.
Közélet
Aleksandar Vučić kijelentette, hogy a jelenlegi hatalom eredményeiről „könyveket fognak írni”, és úgy értékelte, hogy a következő ötven évben nem valósul meg annyi fejlesztés, mint amennyi az elmúl...
A Magyar Szó csapata újabb meglepetésekkel készült kedves olvasói számára.
A Magyar Nemzeti Tanács hétfőn ünnepélyes keretek között nyitotta meg az intenzív szerb nyelvi felzárkóztató tábort az újvidéki Európa Kollégiumban. A programban azok a vajdasági magyar középiskolá...
Szerbia és az Amerikai Egyesült Államok stratégiai párbeszédet indított, amely a két ország kapcsolatait új szintre emelheti. A szerb külügyminiszter, Marko Đurić történelmi jelentőségű lépésnek nevezte a kezdeményezést, míg az amerikai külügyminisztérium szerint a cél a partnerség megerősítése, az együttműködés bővítése, valamint a béke, a biztonság és a jólét előmozdítása.
Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök az Alibunár községhez tartozó Vladimirovacon tartott lakossági fórumon kijelentette, hogy Szerbia akkor a legerősebb, ha egységes, ezért ismét párbeszédre szólította fel az ellenzéket. Hangsúlyozta, hogy kész bármikor tárgyalóasztalhoz ülni, akár a választások előtt, akár azok után, mert szerinte a párbeszéd az egyetlen út a társadalmi feszültségek csökkentéséhez.

